Minden család egy kegyhely legyen

Ezzel a mottóval rendezték meg a III. Szeretetláng Találkozót Budapesten, a máriaremetei kegytemplom kertjében. A mintegy kétezer érdeklődő részvételével megrendezett lelkinap főelőadója Francesco Bamonte, az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének elnöke volt.

Francesco Bamonte a délelőtti szentmise homíliájában arról beszélt, hogy mire lehet képes a Szűzanya jelenléte az életünkben, ha az ő Szeplőtelen Szívének szenteljük magunkat, délutáni előadásában pedig azt fejtegette, mi Szűz Mária szerepe a gonosz lélek elleni küzdelemben.

Isten irgalmasságában úgy rendelkezett, hogy Mária Jézust a sátán elleni győzelemre segítse az üdvtörténetben, és ugyanígy mellettünk álljon minden küzdelmünkben – mutatott rá a szentmisén a szónok. Az, hogy Mária együtt harcol velünk és értünk a sátán ellen, nagyobb feladatkörének a része, méghozzá annak, hogy a mi édesanyánk legyen. Jézus ugyanis a kereszten Jánost mint minden ember képviselőjét Mária oltalmába helyezte, Máriának ekkor lettünk mindannyian a gyermekei – mutatott rá Francesco Bamonte. Jézus saját és édesanyja legnagyobb szenvedése közepette is gondolt ránk, ezt a nagy ajándékot adta nekünk, ez mutatja azt, hogy mennyire szeret minket, mennyire fontosak vagyunk a számára – tette hozzá.

A Szűzanya keresztelésünkkor elkezdi lelki anyai működését bennünk, amelynek segítségével részesülhetünk az istengyermekségben. Nem hagy minket magunkra, véd, gondoz, táplál és nevel bennünket, mint egy földi édesanya, csak természetfeletti szinten – fogalmazott az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének elnöke. Táplál minket, vagyis könyörög, közbenjár értünk, hogy az istengyermekség kegyelme mindig bennünk maradjon. Szűz Mária nevel is minket, mindenekelőtt élete példájával, aztán szavaival, amelyeket a Szentírásban olvashatunk, és azzal, hogy Jézussal, Jézusért élte egész életét, olyan egységben, ahogy egyetlen más teremtmény sem. Nagyon fontos, hogy a Szűzanya minden pillanatban védelmez minket, támogat minket életünk útján, minden nehézség idején.

Minél nagyobb teret adunk az életünkben a Szűzanyának, minél tökéletesebben ajánljuk fel magunkat neki, annál jobban ki tudja fejezni anyaságát, és elvezet bennünket a Szentlélekkel együtt életünk céljához. Jézus képére és hasonlatosságára formál minket, hogy mindenki végrehajthassa a küldetését – folytatta az előadó. Ekkor Isten tökéletesen kifejtheti tervét életünkben, s ez eljuttat a paradicsomba, ahol a Szentháromság örök látványát, örök szeretetét ismerhetjük meg. Isteni természetüket magára veheti emberi természetünk, és így osztozhatunk az ő végtelen boldogságukban.

Ha a Szűzanyának szenteljük életünket, akkor az ő eszközei lehetünk a sátán elleni harcban – tette hozzá. Ahogy Szent Maximilian Kolbe mondja, a Szeplőtelen Szűz olyan lelkeket keres, akik tökéletesen neki szentelik magukat, így segítségükkel megvédheti Isten királyságát. Nemcsak magunkat, másokat is megmenthetünk a sátán hatalmától, ha a Szűzanyának ajánljuk az életünket. Ez az egyház és a társadalom minden szintjén szét tud áradni, ha a házaspárok felajánlják neki családjukat, a papok híveiket és plébániájukat, a püspökök egyházmegyéjüket, az államfők országaikat és mindenki a saját életét. Emiatt is ajánlotta 1984-ben II. János Pál pápa és 2013-ban Ferenc pápa is az egész emberiséget a Szűzanya oltalmába.

A MK tudósítása elolvasható itt.

Létrehozva 2016. augusztus 29.