Kissé távolabb magam is leültem, s azt kellett látnom, hogy rövid idő alatt többen is megálltak a kereszt előtt.  Egyesek rövidebb, mások hosszabb ideig. Mintha még imádkoztak volna is…

Vajon miért van a keresztnek olyan vonzóereje? – gondolkoztam el a titkon.

Mivel nem akartam a magam okoskodására hagyatkozni, amikor nem volt senki, odamentem magam is hozzá, és megkérdeztem őt: „Miért jönnek hozzád az emberek? Mire emlékezteted őket?”

Nem válaszolt azonnal. Már-már azt hittem, hogy nem is fog megszólalni, de aztán egyszer csak kenetteljesen azt mondta: „Arra emlékeztetem őket, hogy szeretet nem létezik fájdalom nélkül. Aki szeretni akar, annak késznek kell lennie a szenvedésre is. És az szeret a legjobban, aki a legtöbbet szenvedi.” Majd még csendesen hozzá fűzte: „Isten is a szeretetnek ezt az útját választotta…”

Ritkán éreztem olyan belső békét, mint ebben a pillanatban. A kérdések, amelyek néha magam is Istennek szegezek, hirtelen másodrangúvá töpörödtek.

A szeretet – szenvedés!

A szenvedés – szeretet!

Milyen áldásos volt az útszéli kereszttel való találkozásom. Felfedte előttem az élet legmélyebb titkát. Istenről és a szeretetről beszélt nekem…

Forrás

Létrehozva 2014. április 8.