Református testvéreink blogján találtam. A mi feladatunk az, hogy hirdessük az örömhírt.

Igen fontos ember lettem. Vannak, akik levelet írnak nekem. Vannak, akik telefonon hívnak fel. Vannak, akik személyesen jönnek el, mert az én aláírásom nagyon fontos neki. Vannak, akik szórólapon keresnek fel, és tájékoztatnak a múltról, a jelenről és a lehetséges jövőről. Fórumokat szerveznek nekem, gyönyörű beszédeket mondanak. Minden értem történik.

Aggódnak értem, különösen is a jövőmért. Még óriási plakátokat is ragasztanak miattam. Utoljára ennyire látványosan értem, legalább is az egészségemért, az az ügynök aggódott, aki valamilyen méregdrága gyógyhatású masinát akart rám sózni. Már majdnem úgy tűnt, hogy a holnapot sem érem meg, ha ő nem gondoskodik rólam ezzel a nagyszerű termékkel. Valahogy mégis megmaradtam nélküle is.
Fontos lett a véleményem is, örömmel veszik a meglátásaimat, már adják is az e-mail címet, ahova megírhatom mit is gondolok. A teljes körű odafigyelés egyik csúcspontja, hogy a választási értesítőn még arról is tájékoztatnak, hogy a szavazóhelyiség, ahol leadhatom majd a voksomat, nem akadálymentesített. Félreértés ne essék, nem a mozgáskorlátozott honfitársaim számára minden bizonnyal fontos információt akarom bagatellizálni, csak ezt a hirtelen jött „csupa szív” figyelmesség gondolkoztat el.
Kampány van, és azért a 2 x-ért, amit én is behúzhatok, sokan hajlandóak eljátszani, megjátszani, hogy mennyire fontos vagyok nekik. Hirtelen fontosak a nyugdíjasok, a kisebbségiek, a vidékiek, a bérből és fizetésből élők, a hívők, a nem hívők, a ….. és még lehet hosszan sorolni az éppen aktuális csoportot, akiknek lehet valami okosat mondani. Aztán a sláger után szabadon: ha elmúlik április 6. a szeretet lángja halványabban ég.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2014. február 18.