logo-transp

MEHR 2014, azaz új idők jelei

Az Imádság Háza alakulása kapcsán döntöttünk úgy, hogy idén elmegyünk a Johannes Hartl féle MEHR konferenciára Augsburgba. Ő az, aki már 5-6 éve csinálja jelenleg 15-öd magával az Imádság házát Augsburgban, miközben adományokból élnek és miközben Augsburgban, ahogy írtam, megszűnt a prostitúció, az abortusz és csökken a bűnözés.

Hartl 35 éves, 4 gyereke van és teológiai doktorátusa, fantasztikus figura és azzal, hogy ilyen fiatal, a MEHR és maga a Gebetshaus is főleg a fiatalokat tudja megszólítani, ami fantasztikus.

Mielőtt leírnám kissé részletesebben, hogy mi mindenről volt szó, hadd osszam meg veletek azt a bennem egyre inkább összeálló képet, amit az idők jeleinek is nevezhetünk és ami bennem, mint kis puzzle darabok, egyre inkább nagy egésszé állnak össze.

Mi körülbelül  15-20 éve vagyunk a Megújulásban. Láttuk a kezdeti tüzet és láttuk azt lassan kihunyni. Vártuk a csodákat és jeleket, vártuk az ígéretek teljesedését, 17Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, 18kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.”-de ezek nem jöttek. Vagy ha jöttek, hát a hírük csak Indiából, Afrikából a Távol-Keletről, hogy micsoda ébredések vannak, elsősorban a pünkösdista és egyéb szabadegyházak által. És akkor azt kérdeztük az Úrtól, Uram, miért nem Európa? Azt mondtad, ahol túlárad a bűn, ott túlárad a kegyelem, és kevés bűnösebb földrészt tudok elképzelni, mint a modern nyugati világ, ahol az ember Isten játszik és a New Age isteneit imádja és legyilkolja a meg sem születetteket. És Uram, és miért nem a katolikus egyház, ami a Te igaz menyasszonyod?

A karizmatikus megújulás jelenlegi helyzetét bemutató írás elolvasható itt.

Létrehozva 2014. január 21.