ado-1

1 százalék

A MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ köszönetet mond azoknak a magánszemélyeknek, akik az elmúlt évben a személyi jövedelemadójuk egy százalékát az egyház részére ajánlották fel. Az idén is kérjük katolikus híveinknek és mindazoknak a támogatását, akik jövedelemadójuk egy százalékával segíteni szeretnék egyházunk hitéleti, karitatív és nevelő tevékenységét. Felajánlásukat a 0011 technikai számra tehetik meg, melyért előre is hálás köszönetet mondunk. (A132743)

Pécsi szervezetek listája

  • Boldog Özséb Alapítvány (Pálos Rend): 18671362-1-13
  • Házas Hétvége Katolikus Alapítvány: 18057674-1-41
  • A Holdfény Közösség Alapítványnak is segítséget jelent az a bizonyos 1%. Tudjuk azonban, hogy nehéz dönteni, mert annyi jó célú civil szervezet van manapság – de csak egyet lehet választani.A tavalyi évben több, mint 400 ember vett részt a Holdfény Közösség által szervezett programokon (lelki gyakorlatok, evangelizációs alkalmak, határon túli magyar testvéreink szolgálata, szentmiséken való szolgálat, felnőtt hittan órák). Idén ezt a számot túl szeretnénk szárnyalni, még több embert elérve, még több szolgálaton keresztül. Amennyiben ezekkel a tervekkel egyet ért, kérjük, támogassa az új- és az újra evangelizáció szolgálatát az alapítványunkon keresztül!
    A Holdfény Közösség Alapítvány adószáma: 18273517-1-07
  • Málomi Szt. József Egyházközség Egyesülete (Pécs): 18329371-1-02
  • Pálos Házak a Családért  Alapítvány: 18231540-1-14
A Pro Missa Tridentina Alapítványt az itt található célok érdekében alapították.
Közhasznú státusszal rendelkezik és fogadja a személyi jövedelemadó 1%-nak a felajánlását.
Adószámunk: 18659733-1-05
Kérjük, hogy ajánlja fel adója 1%-át alapítványunk számára.

 STELLA MARIS ALAPÍTVÁNY közhasznú tevékenységének középpontjában a katolikus hagyományok őrzése, ápolása áll. Ezt elsődlegesen a Tengernek Csillaga című, 1996. novemberétől kéthavonta megjelenő máriás lap kiadásával teszik meg. Emellett egyéb anyagok (imafüzet, szentkép, könyv) is születtek az évek folyamán. Az alapítványnál mindenki hitbeli elkötelezettségből, díjazás nélkül dolgozik. Honlapjukon saját kiadványaik mellett egyéb kiadványok ismertetését is vállalják, a Tengernek Csillaga szerkesztőbizottságának jóváhagyásával. Az alapítvány adószáma: 18227066-1-41.

NAGYCSALÁDOSOK ORSZÁGOS EGYESÜLETE adószáma: 19024471-1-41 A kis- és nagycsaládosok érdekeinek, értékeinek következetes képviselője.

A VÉGTAGHIÁNYOS GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY adószáma: 19006994-1-42. (A133228)

Élj Újból! Live again! RÁKELLENES ALAPÍTVÁNY. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik 1998-ban az SZJA 1 százalékával támogatták munkánkat. Az ebből befolyt mintegy 3 millió forint jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy dr. Kulcsár Gyula pécsi biokémikus folytathassa a már nemzetközi szakmai körökben is elismert kutatómunkáját. E munka eredményeként először a Culevit étrendkiegészítő tabletta készülhetett el, s ugyanakkor nagy erőkkel és jó ütemben folynak egy olyan infúziós készítmény fejlesztőmunkálatai, amely reményt jelenthet a daganatos betegségben szenvedőknek. Ingyenes tájékoztató anyagok és tanácsadás a 349-2968-as telefonszámon kérhetők. 1999-ben is számítunk megtisztelő bizalmunkra! Adószámunk: 18052071-1-41 (A133353)

SZENT FERENC KISTESTVÉREI ÉS KISNŐVÉREI alapítványt hoztak létre 1995-ben. Címük: 3533 Miskolc, Kabar u. 10. tel.: 46-333-860. Az Alapítvány neve: Magyarok Nagyasszonya Evangelizációs Alapítvány. Adószáma: 18417872-1-05. Cél: Evangelizáció

Az egy százalék adó fogadására jogosult további szervezetekről a www.niok.hu címen olvashatsz, illetve a http://www.nonprofit.hu/egyszazalek.html oldalon is.

Létrehozva 2022. április 17.