| Isteni Szeretet Közössége |
|
|
| Írta: hal |
|
Vezető: Regina Collins nővér A közösség alapítása 1985-ben történt. Vezetője Regina Collins nővér, akit Jézus a Szentlélek Leányai Kongregációjában arra kért, hogy hozzon létre egy új közösséget, amely az evangelizációnak legyen szentelve. Nem sokkal később egy házat adományoztak a közösség számára Birminghamban (Anglia). 1995-ben Törökbálinton (Magyarország) adományokból felépült a lelkigyakorlatos házunk. Isten csodálatos módon gondoskodott és gondoskodik ma is közösségeiről. Az Isteni Szeretet Közösség küldetése tanúsítani
Magunkat az imádságnak és az Ige szolgálatának szenteljük (ApCsel 6,4). Fő feladatunk az evangelizáció. Imádkozunk és áldozatot hozunk különösen is a lelkek üdvösségéért, a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, a beteg és bajban lévő emberekért. Szolgálatunk részét képezi a tanítás és a segítség, mások Krisztussal való kapcsolatának elmélyítésében, valamint a Szentlélek ajándékaiban való növekedésben. Törekedünk a szükségben levők alázatban való szolgálatára, felismerve saját hiányosságainkat is. A közösségben mindnyájunknak különböző szolgálata van. Néhányan főként a közbenjárásra, mások az Evangélium hirdetésére, és mások Isten szeretetéről alázatos szolgálatban való tanúságtételre hivatottak. Isten eszközeivé akarunk válni, hogy neki tetsző módon használhasson bennünket. Arra törekszünk, hogy a példánkkal utat mutassunk Jézus felé. Szeretnénk a dicsőítés emberei lenni, ezért időt szentelünk a dicsőítésre és a szentségimádásra. Istennel való találkozásunk által az imában és a szentségekben szerető jelenlétté válunk. A közösségünk nyitott férfiak és nők számára. Néhányan egy vagy több évet Istennek szentelnek a közösségben mielőtt férjhez mennek vagy megházasodnak. Mások Istennek szentelik egész életüket a közösségben, a szegénység, tisztaság és engedelmesség fogadalmával. Házaink Angliában, Magyarországon és Romániában vannak. Magyarországon, Törökbálinton egy lelkigyakorlatos házunk van, ahol lehetőség van néhány napot Istennel, imában tölteni. A közösség egyházmegyénk katolikus püspökének van alárendelve. Állandó programjaink: Minden hét szerdáján este 7 órai kezdettel ima-összejövetel. Minden hét csütörtökjén este 7-10-ig szentségimádás. Lelkigyakorlatok hirdetéseink szerint. CÍMÜNK: 2045 Törökbálint, Baross G. u. 2. Házunk megközelíthető: Budapestről a Kosztolányi Dezső térről a 72-es és a piros 172 busszal, Budaörsről a 88-as és 140-es busszal. Törökbálinton a főút, és a busz megálló mellett található a lelkigyakorlatos házunk. Házunk előtt egy, nagy, zöld harangláb áll.
|
| Módosítás dátuma: 2011. július 07. csütörtök |


