Gyógyítás angyalokkal, angyal tanfolyamok

Az alábbi összefoglalót ajánlom mindazok figyelmébe, akik szívesen foglalkoznak az angyalokkal – a kapcsolatfelvétel buktatóit sokan nem veszik észre. A szerk.

Az angyalos tanfolyamoknak és könyveknek se vége se hossza. Most folytatnám azzal a sort, hogy az angyalokkal manapság kommunikálni és gyógyítani is szoktak. Külön tanfolyamokat szerveznek arra, hogyan vegyük fel velük a kapcsolatot, hogy bírjuk rá őket a gyógyításra, hogyan kérjük segítségüket.

Utánanéztem, nagyjából milyen tematika köré épülnek az ilyen tanfolyamok. Az alap mindig az angyalok fajtáinak, a lényüknek és energiáinak megismerése. Nem csak az őrangyalokról, hanem az un. elemek angyalairól is szó esik. Van ahol a szellemi vezetővel is összeköttetést lehet létesíteni inkorporálás útján.
Meg kell tanulni a kapcsolatfelvételt az angyalokkal, a velük való kommunikációt. A tanfolyam folytatásaként vagy végén pedig konkrétan angyalokat kérnek fel gyógyításra, velük az Angyal táblán keresztül lehet kommunikálni. Aki nem tudná mi ez, annak leírom, hogy egy sima Ouija tábla, csak éppen angyalokkal való kommunikációra való.

A legtöbb tanfolyam Eckard Strom Atlantisz angyalai c. könyv alapján történik. Az angyalok felé megnyílás után megtapasztalhatjuk jelenlétüket és segítségüket. Az angyalok segítséget, védelmet, vezetést, útmutatást adnak számunkra. A kommunikációhoz a táblán kívül lehet használni különféle imákat, mantrákat, meditációt.
A haladó tanfolyamokon már meg lehet tanulni az angyal invokációt, az arkangyalok megidézését, az angyalokkal való együttműködést és az angyalokkal való gyógyítást.
Az angyalok segítségünkre vannak mind az egészség, mind az anyagiak terén. Rendezhetők velük a családi-, párkapcsolati konfliktusok. Szinte nincs is olyan terület, ahol ne vehetnénk igénybe szolgálataikat. Körülvesznek minket szeretetükkel és energiájukkal, vágynak arra, hogy kapcsolatba léphessenek velünk.
Az angyalterápia során az angyalok elvégzik az energiarendszerünk helyreállítását és meggyógyítják lelkünket is. Az angyalok útmutatásával és segítségével eltávolíthatjuk a negatív energiákat, tisztíthatjuk a csakrákat és helyreállíthatjuk az aurát. Eddig volt a hivatalos ismertető.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. április 5.