| A bűn az, ami akadályozza a szeretetet |
 |
 |
| Írta: Nyikolaj Jemeljanov Ijerej | |||||
| 2011. május 22. vasárnap | |||||
1. oldal / 3 „A férfi és a nő minden érintése tisztességtelen, ha nem áll a szeretet alapján; minden élvezet a szeretet nagy szárnyai alatt – tiszta. A szeretet számára nem létezik szenny, aljasság, szégyen. A szeretet – fény, amely mindent megvilágosít, melegség, amely képes felolvasztani a jeget; méz, amely megsemmisít minden keserűséget. A szeretet mindent megvilágosít, amihez kézzel, tekintettel vagy gondolattal hozzáért az, akit szeretünk”.Ezeket a szavakat nem egy mai romantikus lélek írta, hanem az Egyház egyik legnagyobb teológusa, aszkétája és misztikusa – Nazianzoszi Szent Gergely, aki több mint másfél évezreddel ezelőtt élt, a IV. században. A „Foma” (Tamás) c. orthodox ifjúsági újság internetes fórumán zajlott, a szerelem és párkapcsolatról szóló beszélgetés-vita kommentárja Először is, nem szeretem az internet-vitákat. Nem azért, mert rossznak tartom az internetet (gyakran használom a hálózatot tudományos munkálkodásomhoz), hanem azért mert úgy vélem, nem a legsikeresebb eszköze a kapcsolattartásnak.Másodszor: a papok nem szeretnek komoly dolgokról „csak úgy” beszélgetni: ilyenkor valamiféle profanizációja történik mindannak, ami nagyon fontos, és ami előfordul, fájdalmas is az ember számára. Az ilyen profanizáció nem hozhat semmi jót. Természetesen nem azt akarom mondani, hogy a vita résztvevői nem őszinték vagy nem komolyak, de mélyen meg vagyok győződve arról, hogy a pappal a templomban folytatott személyes beszélgetés és a legcsodásabb, legéleselméjűbb és legőszintébb netes hozzászólás között is nagyon nagy a különbség. Harmadszor: egy orvos sem fog tanácsokat adni látatlanban, és egy pap sem ad semmilyen formális értékelést és tanácsot, ha nem érezte meg azt a problémát, amivel az ember hozzá fordult, vagyis amíg nem vált résztvevőjévé, együtt-érzőjévé a hozzá forduló ember problémájának. Negyedszer: a papnak nagyon óvatosnak és tapintatosnak kell lennie minden ember szellemi világa iránt. Nem lehet nyomást vagy szellemi erőszakot gyakorolni: az embereknek szellemileg szabadnak kell maradniuk a választásban. Egyetérthetünk abban, hogy ez aligha lehetséges, amikor úgy kell kritikai kommentárt kell fűzni az ember őszinte, mély belső élményeit tükröző szavaihoz, hogy nem érzed a reakcióit, sem azt a fájdalmat, amelyek lehetséges, a szavak mögött rejlenek.Végül pedig nem rendelkezem sem elégséges tapasztalattal, sem elégséges tudással ahhoz, hogy szakemberként nyilvánuljak meg a család és a házasság kérdéseiben: alig vagyok idősebb harminc évnél, papként még csak nyolc éve szolgálok, házasságban pedig csak kilenc éve élek és csak három gyerekem van. Ez utóbbinál szeretnék egy kicsit részletesebben elidőzni. A vitában sok résztvevő nagyon bátran hivatkozott saját személyes családi, párkapcsolati életének tapasztalataira. Ezt láthatóan őszintén és komolyan tették, ezért hozzászólásaik meggyőzően hangzottak és tiszteletet váltottak ki. De én mindig megrettenek attól, hogy saját személyes tapasztalataimra hivatkozzak, mindenek előtt azért, mert nem szeretek nyilvánosan beszélni arról, ami számomra nagyon fontos és intim, másodszor pedig azért, mert az igazi szeretet abszolút mértékben kizárólagos és teljesen egyedi, nem hasonlít semmi másra, mások szeretettapasztalatára. A Biblia erről így beszél:„Három dolog van, amit csodálatosnak látok, és négyet sehogy se tudok megérteni: a sasnak útját az égen, a kígyó útját a sziklán, a hajó útját a mély tengeren, és a férfi útját az asszony szívéhez”. (Péld. 30, 18-19). Shakespearenél arra a tanácsra, hogy „tekintsen a többi nő felé” Romeó így felel: Ki megvakul, az nem feledhetiSzemevilága régi, drága kincsét.Egy nőt mutass, kinél nincs szebb a földön,S arcáról én azt olvasom ki majd,Hogy nála is különb, százszorta szebb.Az igazi szeretet minden embernek mindig „mindennél jobbként” tekint a szeretett személyre, különleges, új és változatos, és csak a bűn és a paráznaság mindig tökéletesen egyforma és unalmas.Miért egyeztem bele végül, hogy elmondjam a véleményem? Előszöris azért egyeztem bele, mert mint minden paphoz (még a legfiatalabbhoz és legtapasztalatlanabbhoz is), beleértve engem is, gyakran fordultak, fordulnak és fognak fordulni olyan emberek, akik átestek a parázna együttélés tapasztalatán. Megrettennek attól, hogy megérezték a bűn mindenre, érzéseikre, szívükre és általában lelkük minden erejére és képességére kifejtett pusztító erejét. Nagy sajnálatot ébresztenek, néha pedig nagy szánalmat is, különösen akkor, amikor maguk sem tudatosítják, hogy milyen nyomorúságos helyzetbe kerültek. Másodszor, a vitában elhangzottak ezek a szavak: „hiszen ettől senkinek nem lesz rossz” (értsd: attól, hogy az emberek együtt élnek, de nem házasodnak meg), de éppen hogy ez egyáltalán nem igaz! Sokaknak lesz ettől rossz. Nem csak nekem személyesen – ezt még el tudnám viselni, de gyermekeimnek is, erre azonban már nincs jogom. Természetesen jó lenne valahogy elmagyarázni az Egyháznak a házasságra és az együttélésre vonatkozó szemléletét, de egy ilyen rövid kommentárban lehetetlen a maga teljességében kifejteni az Egyház tanítását. Ezért mindenek előtt arra szeretnék figyelmeztetni, hogy abban amit mondok, lehetnek pontatlanságok vagy homályos részek. Ezek miatt úgy tűnhet, hogy az Egyház álláspontja ebben a kérdésben nem meggyőző. A valóságban azonban nem ez a helyzet, ez csak annyit jelent, hogy én rosszul magyaráztam el, és mindenkinek magának kell kísérletet tennie arra, hogy mélyebben elgondolkodjék a kérdésen. Az Egyház soha nem tartotta önmagában bűnösnek a két nem közötti testi kapcsolatokat. Ellenkezőleg, az ősi egyházi kánonok bűnnek nevezik azt a viszonyulást, amely a házastársak testi kapcsolatára mint valami undorító, bűnös dologra tekint.„A férfi és a nő minden érintése tisztességtelen, ha nem áll a szeretet alapján; minden élvezet a szeretet nagy szárnyai alatt – tiszta. A szeretet számára nem létezik szenny, aljasság, szégyen. A szeretet – fény, amely mindent megvilágosít, melegség, amely képes felolvasztani a jeget; méz, amely megsemmisít minden keserűséget. A szeretet mindent megvilágosít, amelyhez, kézzel, tekintettel vagy gondolattal hozzáért az, akit szeretünk” Ezeket a szavakat nem egy mai romantikus lélek írta, hanem az Egyház egyik legnagyobb teológusa, aszkétája és misztikusa – Nazianzoszi Szent Gergely, aki több mint másfél évezreddel ezelőtt élt, a IV. században.Mi hát az, amit az Egyház nem fogad el? Mi iránt viszonyul abszolút mértékben kompromisszum nélkül és nevez bűnnek? Szent Gergely idézett szavaiban van egy nagyon világos utalás: „ha nem áll a szeretet alapján”. Valóban, az Evangéliumban nem találhatjuk meg a bűnök formális listáját vagy a bűnös cselekedetek tételes felsorolását. Azért nem, mert a bűnnek nem létezik és nem is létezhet formális meghatározása. A bűn az, ami akadályozza az embert, hogy szeresse Istent és a felebarátait. Ez az, ami megosztja az embereket, ami az embert végtelenül magányossá teszi. Ez a bűn egyetlen pontos meghatározása. Ebből teljesen nyilvánvalóan és elkerülhetetlenül következik az a kompromisszum nélkül álláspont, amelyet az Egyház foglal el minden rossz és bűn iránt. Az Egyház nem hagyhat jóvá és nem áldhat meg semmilyen olyan kapcsolatot az emberek között, amelyek megosztottsághoz, szakadáshoz vezetnek és ezeket bűnösnek nevezi. Feltétlenül meg kell érteni, hogy az Egyház az emberek közötti kapcsolatokat nem akkor nevezi bűnösnek, amikor azok valamilyen formális határozattal kerülnek ellentétbe, hanem amikor azok megosztottsághoz és elidegenedéshez, magányhoz vezetnek. E nézőpontból meg lehet próbálni kommentálni a vita egyes hozzászólásait. De mielőtt még ezt megtenném, még egyszer szeretném elmondani, hogy nem akarok senkivel vitatkozni vagy senkit sem megszégyeníteni. Különösen így van ez Tatyjána esetében (aki a vitában a „szabad szerelem” egyetlen „védelmezője” volt). Ezért, amikor nem értek egyet a vita egyes résztvevőinek bizonyos szavaival, akkor ez azt jelenti, hogy valamilyen hamis sztereotípiát akarok megkérdőjelezni, amely azokban tükröződik, de semmiképpen nem ítélem el azokat, aki e szavakat leírták. Folytatván a bűn fogalmának témáját, szeretném felhívni a figyelmet Nyina hozzászólására: „A válás – nem annyira bűn, csúfság és rossz viselkedés, mint inkább fájdalom”. Ezek a szavak összességében teljesen igazak, de van egy árnyalat, amivel lehetne vitatkozni. Mégpedig: a bűnt a csúfsággal és a rossz viselkedéssel azonosítja és mintegy szembe állítja vele a fájdalmat. Csakhogy a valóságban a bűn egyáltalán nem mindig tűnik csúfnak, azonban mindig fájdalomhoz és magányhoz vezet. Emlékezni kell arra, hogy a bűn az, ami ellentétes a szeretettel és összeegyeztethetetlen vele. Ezért amikor megpróbáljuk értékelni az emberek közötti viszonyt és megérteni, hogy az „bűnös-e” vagy sem, akkor elsősorban nem külső jeleket kell keresnünk (az emberek viselkedésében vagy a kapcsolat formájában), hanem azt kell megértenünk: segítik-e ezek a kapcsolatok, hogy egymás szeretetét tanulják, vagy pedig szeretetlenséghez, szakadáshoz vezetnek? |
