Címlap Imák Imáink Ima az új evangelizációért
Ima az új evangelizációért Nyomtatás E-mail
Írta: hal   
altVeres András megyéspüspök 2012. január 1-jétől meghirdette az Új Evangelizáció Évét a Szombathelyi Egyházmegyében. Az idei tematikus év jó felkészülés lesz a Hit Évére, amelyet a Szentatya 2012. október 11-étől 2013. Krisztus Király vasárnapjáig hirdetett meg. Mint minden tematikus évnek, az ideinek is van hivatalos imádsága, amelyet a hívek minden szentmise előtt, után vagy közben imádkoznak az egyházmegye templomaiban. 

Ima az új evangelizációért

Dicsőség és hála neked, Mennyei Atyánk, hogy megmutattad irántunk való szeretetedet azzal, hogy Fiad, Jézus Krisztus személyében nekünk ajándékoztad magadat.

Jézusunk, köszönjük, hogy mi is részt vehetünk megváltásod nagy művében, amikor rajtunk keresztül is meg akarod ismertetni a Mennyei Atya szeretetét minden emberrel.

Istenünk, bocsáss meg, hogy időnként lanyhák vagyunk, és csak kevés fáradságot vállalunk azért, hogy téged még jobban megismerjünk, szeressünk, szavainkkal és életünkkel rólad tanúságot tegyünk, és evangéliumodat másokkal is megismertessük.

Tégy minket készségessé, találékonnyá és tüzes lelkűekké, hogy az Új Evangelizáció Évében semmilyen áldozattól se rettenjünk vissza az örömhír továbbadása érdekében! Szentlélek, akit Jézus küldött nekünk az Atyától, vezess bennünket hitvalló krisztusi életre! Szűz Mária, Egyházunk anyja, imádkozz érettünk, hogy az új evangelizáció műve gyümölcsöző legyen egyházmegyénk és egész népünk javára! Ámen!

Forrás: Magyar Kurír

Share/Save/Bookmark
Módosítás dátuma: 2012. január 17. kedd
 

Főmenü

Ajánlatunk

Fatima - A 13. napon
Hirdetés
Ősbemutató: 2012.május 17. Uránia Filmszínház

Névnap

Ma 2012. május 18., péntek, Erik és Alexandra napja van. Holnap Ivó és Milán napja lesz.

Időjárás

Hőtérkép