Syllabus

IX. PIUS PÁPA különböző megnyilatkozásaiban, tanítóirataiban már egyszer elítélt tévedéseknek a gyűjteménye

Kiadva 1864. december 8-án

IX. Pius pápa a „Quantra cura” kezdetű, korának tévedéseit elitélő körleveléhez csatoltatta 80 elvetendő tétel egybeszerkesztett jegyzékét. Az itt felsorolt tételeket különböző tanítóirataiban már megbélyegezte egyszer. A Syllabus olvasásánál nem szabad megfeledkezni arról – ez a laikusok számára nem mindig könnyű –, hogy a tételek nem állításokat, hanem ellenkezőleg, azok elvetését tartalmazzák.

I. Panteizmus, naturalizmus és abszolút racionalizmus

1. Semmilyen legfelsőbb, legbölcsebb, mindent előre tudó, gondviselő, e világ mindenségétől különböző isteni lény nem létezik;
– és Isten egyúttal a természet is, és ezért változásoknak van kitéve;
– és Isten valójában csak az emberben és a világban keletkezik;
– és a világmindenség Isten, és ő bír Isten tulajdonképpeni szubsztanciájával;
– és Isten a világgal egy és ugyanazon dolog és hatalom, tehát a szellem az anyaggal, a szükségszerű hatalom a szabadsággal, az igaz a hamissal, a jó a rosszal, és az igaz az igaztalannal.

2. Tagadni kell Isten mindennemű befolyását az emberekre és a világra.

3. Az emberi ész – egészen, a legcsekélyebb tekintet nélkül Istenre – az igaznak és a hamisnak, a jónak és a rossznak az egyedüli bírája, magamagának törvénye, s természeti erejénél fogva elégséges arra, hogy az emberek és népek jólétéről gondoskodjék.

4. A vallás minden igazsága az emberi ész természetes erejéből származik; ezért az ész a legfőbb mérték és norma, amellyel az ember mindennemű igazság ismeretét meg tudja, illetve kötelességszerűen meg kell szereznie.

5. Az isteni kinyilatkoztatás tökéletlen: s ezért annak a folytonos és vég nélküli haladásnak van alávetve, amely az emberi értelem növekvő fejlődésének felel meg.

6. A Krisztusban való hit ellenkezik az emberi értelemmel és gátolja azt, és az isteni kinyilatkoztatás nemcsak, hogy semmit sem használ, hanem még árt is az ember tökéletesedésének.

7. A Szentírásban fölhozott és elmesélt jövendölések és csodák költők koholmányai, s a keresztény hit titkai nem egyebek, mint bölcseleti kutatások összegzései; és a mindkét Szövetség könyvei mitikus koholmányokat tartalmaznak; és maga Jézus Krisztus is mitikus kitaláció.

II. Mérsékelt racionalizmus

8. Mivel a vallást közvetlenül az emberi értelemmel kell egyenlővé tenni, a teológiai szaktárgyakkal úgy kell bánni, mintha filozófiaiak lennének.

9. A keresztény vallás minden dogmája különbség nélkül tárgyát képezi a természetes tudománynak vagy a bölcseletnek; és a csupán történetileg kiművelt emberi értelmes gondolkodás képes természeti erejével és alapelvei nyomán, minden, még a legrejtettebb értelmű dogmák valódi ismeretére is eljutni; mihelyt ezek a dogmák az ész előtt tárgyi valóságként jelennek meg.

10. Mivel más a bölcselő s más a bölcselet, azért a bölcselőnek jogában áll, sőt kötelessége azon tekintély alá vetni magát, amelyet ő maga igaznak ismer el, de a bölcselet semmi tekintélynek nem hódolhat, s nem is kell hódolnia.

11. Az Egyháznak nemcsak hogy nem kell soha megfednie a bölcseletet, hanem el is kell tűrnie a bölcselet tévedéseit, sőt rá kell hagynia, hogy maga javítsa ki önmagát.

12. Az Apostoli Szék és a Római Kongregációk rendeletei a tudomány szabad előrehaladását akadályozzák.

13. Azon módszerek és alapelvek, amelyek szerint a régi skolasztikus tanítók a teológiát tökéletesítették, a legkevésbé sem felelnek meg napjaink szükségleteinek és a tudományok előrehaladásának.

14. A bölcseletet a természetfölötti kinyilatkoztatásra való tekintet nélkül kell tárgyalni.

A racionalizmus tévedései még a kölni bíboros-érseknek 1847. június 15-én írt Eximiam tuam, és a breslaui püspöknek 1860. április 30-án írt Dolore haud mediocri kezdetű apostoli levélben lettek elítélve.

III. Indifferencizmus, latitudinarizmus

15. Minden embernek szabadságában áll azon vallást követni s vallani, amelyet értelmének világossága által vezettetve igaznak tart.

16. Az emberek bármely vallás gyakorlása által föltalálhatják az örök üdvösségre vezető utat, s elnyerhetik az örök üdvösséget.

17. Legalább jóreménységgel kell lennünk mindazok üdvösségét illetően, akik nincsenek Krisztus igaz Egyházában.

18. A protestantizmus nem egyéb, mint különböző alakja ugyanazon igaz, keresztény vallásnak, amelyben mód van rá éppúgy tetszeni Istennek, mint a katolikus Egyházban.

IV. Szocializmus, kommunizmus, titkos társaságok, Biblia-társaságok, liberális egyházi egyesületek

Ezek a pestises járványok már gyakorta el lettek ítélve, a legsúlyosabbak a következő alapvető megnyilatkozásokban:

Qui pluribus enciklika – 1846. november 9-én;
Quibus quantisque apostoli beszéd – 1849. április 20-án;
Noscitis et nobiscum enciklika – 1849. december 8-án;
Singulari quadam apostoli beszéd – 1854. december 9-én;
Quanto conficiamur moerore enciklika – 1863. augusztus 10-én

V. Tévedések az Egyházról és ennek jogairól

19. Az Egyház nem valódi és tökéletes, egészen szabad társaság, és nem rendelkezik saját és állandó jogokkal, amelyekkel isteni alapítója felruházta, hanem az államhatalom dolga meghatározni, melyek az Egyház jogai, és melyek azok a keretek, amelyeken belül az Egyház ezeket a jogokat gyakorolni képes.

20. Az egyházi hatalmat nem illeti meg, hogy akaratát érvényesítse az állami kormányzat engedélye és beleegyezése nélkül.

21. Az Egyháznak nincs hivatali hatalma, hogy tantételként meghatározza: a katolikus Egyház vallása az egyedül igaz vallás.

22. A kötelezettség, amelynek a katolikus tanítómesterek és írók egészen le vannak kötelezve, kizárólag azokra a dolgokra van szűkítve, amelyeket az Egyház tévedhetetlen ítélete mint hittételeket ad elénk, mindenki hitének tárgyaként.

23. A római pápák és az egyetemes zsinatok hatalmuk határait átlépték, államvezetők jogait bitorolták, és a hit és erkölcs dolgainak a lényegi értelmezésében is tévedtek.

24. Az Egyháznak se a képessége nincs meg a politikai hatalom alkalmazásához, se nem rendelkezik semmilyen evilági közvetlen vagy közvetett hivatali hatalommal.

25. A püspöki mivolttal együtt járó hatalmon kívül a püspököknek minden más evilági hatalmat az államhatalom – kifejezetten vagy hallgatólagosan – bocsát rendelkezésre, és ezért azt az államhatalom tetszése szerint vissza is vonhatja.

26. Az Egyháznak nincs eredendő és törvényes joga a szerzésre és birtoklásra.

27. Az Egyház felszentelt szolgáit és a római pápát az evilági dolgok minden felügyeletéből és fennhatóságából tökéletesen ki kell zárni.

28. A püspököknek, a kormányzat engedélye nélkül, még magukat az apostoli leveleket sem szabad közzétenniük.

29. A római pápa adományozta kedvezményeket hatástalanoknak és érvényteleneknek kell tekinteni, ha nem az állami hatóságon keresztül kérvényezték őket.

30. Az Egyház és az egyházi személyek immunitása (az állammal szemben) a polgári jogból veszi eredetét.

31. Egyháziak világi peres ügyeinél, akár polgáriak, akár büntetőjogiak azok, az egyházi bíráskodást teljesen el kell törölni, még az Apostoli Szék megkérdezése nélkül és tiltakozása ellenére is.

32. A természetjog és a méltányosság minden megsértése nélkül megszüntethető a klerikusok személyes mentessége a katonai szolgálat terhe és gyakorlása alól; ezt az eltörlést igenis a polgári haladás követeli meg, különösen olyan társadalomban, ahol a kormányzási forma politikailag szabadon lett kialakítva.

33. Nem egyedül az egyházi joghatósági hatalmat illeti meg saját és eredendő jogon, hogy irányt szabjon teológiai dolgokban a tanításnak.

34. Az a tanítás, mely a római pápát egy szabad és hatalmát az egész Egyházban gyakorló állami vezetőhöz hasonlítja, olyan tanítás, amely a középkorban uralkodott.

35. Semmi sem tiltja, hogy valamely egyetemes zsinat vagy a népek együttes döntése által a pápai méltóság a római püspökről és Rómától egy másik püspökre és egy másik városba szálljon át.

36. Egy nemzeti zsinat döntése semmilyen további vitát és tárgyalást nem enged meg, és a polgári közigazgatás erre a határidőre követelheti a dolog elintézését.

37. Alapíthatók nemzeti egyházak, amelyek a római pápa hatalma alól ki vannak vonva, és teljesen el vannak választva.

38. Az Egyház keleti és nyugati egyházakra való szétválásához a római pápák túlságos önkényeskedése is hozzájárult.

A teljes lista megtalálható itt.

Létrehozva 2015. október 12.