Grincsfa – lopakodó keresztényellenesség

Bizony nagyon nem mindegy, hogy a vallási tartalmakat milyen szimbólumok fejezik ki, miként az sem, miként próbálják azokat elhalványítani, sőt egyenesen eltörölni. Ha kell, lopakodva.

Ez utóbbira példa egy újsütetű szokás, az úgynevezett grincsfa karácsonyi dekorációként való megjelenése. Ám miről is van szó?

„A grincsfa az idei évben kezdte fénykorát élni hazánkban. Számos háztartást díszít ez a mutatós, ám az ünnep fényét elhalványító dísz. Az eredetéről, jelentéséről bővebben:

A grincsfa, vagy más néven manófa, mint sok egyéb szokás, Amerikából érkezett hozzánk. A Grincs egy mesebeli zöld, szőrös lény, aki gyermekkorában egy félresikerült ajándék miatt megutálta a karácsonyt, így aztán elhatározta, hogy ellopja a karácsonyt. Bár egy kislány felnyitja a szemét, így happy and lesz a vége, mégis a történet hozadéka e negatív szimbólumokkal teli díszfa lett. A grincsfa alakja olyan, mint egy gúzsba kötött fenyő (a bűn megkötöz); a hegye lelóg (nem felfelé, Istenre mutat, hanem a földre, vagy ránk, vagy egyenesen a pokolra); a zsurló pedig – amiből általában készül –, egy hagyományosan negatív növény, egyes mesékben a negatív szereplők neve is Zsurló. Az a két fajta, amiből hazánkban kötik, mérgező (téli zsurló – súlyosan, óriás zsurló – enyhén mérgező növény). Nincs rajta gyertya, vagy világítás sem.

Az adventi koszorú ezzel szemben kerek formájával az örökkévalóságot, állandóságot, Krisztusba elrejtettséget szimbolizálja, gyertyáival a fényt és az életet, egyre több fényével pedig a közeledő Krisztus teljes világosságára is előremutat. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: 1. hit, 2. remény, 3. öröm, 4. szeretet. Mindezek mérlegelésével, körültekintően készítsük szívünket, családunkat az ünnepre.”

Az idézet nem egy katolikus, hanem egy protestáns honlapról való, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközségééről. Valóban elképesztő, hogy a keresztényellenesség mennyire elérte a szimbolikát is, éspedig – lopakodva.

Amint tapasztalható, vannak, akik nem ismerve már a karácsony misztériumának mélységes szimbolikáját, felülnek a divatnak, és – amint a Facebookon különösen is tapasztalható – reklámozzák ezt a valóban démonikus dekorációt.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2022. december 2.