Exkluzív magyar nyelvű fordítás

Az alábbiakban a három kazahsztáni püspök december 31-én közzétett “hitvallásának” teljes, magyar nyelvű fordítását közöljük. A fordítást a Katolikus Válasz szerkesztősége készítette, a LifeSiteNews oldalon megjelent angol nyelvű szövegváltozat alapján.

Hitvallás a szentségi házassággal kapcsolatos változhatatlan igazságok mellett

Az Amoris Laetitia (2016) apostoli buzdítás közzététele után különféle püspökök helyi, regionális, és nemzeti szinteken alkalmazandó normatívákat adtak ki az “újraházasodott elváltaknak” nevezett hívek szentségi gyakorlatára vonatkozóan, akiket bár egy továbbra is élő házastárshoz érvényes szentségi házassági kötelék köt, mégis more uxorio tartós együttélésbe kezdtek egy olyan személlyel, aki nem a törvényes házastársuk.

A nevezett szabályozások inter alia biztosítják, hogy e “újraházasodott elváltaknak” nevezett személyek egyedi esetekben részesülhetnek a Bűnbánat Szentségében és az Oltáriszentségben, miközben továbbra is megrögzötten és szándékosan folytatják a more uxorio együttélést azzal a személlyel, aki nem a törvényes házastársuk. Ezek a lelkipásztori normatívák jóváhagyást kaptak különféle hierarchiabeli tekintélyektől. E normatívák közül egyesek jóváhagyást kaptak még az Egyház legfőbb tekintélyétől is.

Ezeknek az egyházilag jóváhagyott lelkipásztori normatíváknak az elterjedése jelentős és folyamatosan növekvő zavart okoztak a hívek és a papság között, olyan zavart, ami az Egyház életének központi megnyilvánulásait érinti, úgy mint a szentségi házasságot és családot, a családi egyházat, és a Legszentebb Eucharisztia szentségét.

Az Egyház tanítása szerint csakis a szentségi házassági kötelék alkot családi egyházat (lásd II. Vatikáni Zsinat, Lumen Gentium, 11). Az úgynevezett “újraházasodott elvált” hívek Oltáriszentséghez engedése, amely szentség a legmagasabb kifejezője Krisztus egységének az Ő Menyasszonyával, az Egyházzal, a gyakorlatban a válás jóváhagyásának vagy törvényesítésének egy módját jelenti, és ebben az értelemben a válás egyfajta bevezetését az Egyház életébe.

Az említett lelkipásztori normatívák a gyakorlatban és idővel eszközöknek bizonyultak “a válás járványának” terjesztésére (a kifejezést a II. Vatikáni Zsinat használta, lásd Gaudium et Spes, 47). A kérdés “a válás járványának” terjesztése még az Egyház életén belül is, amikor pedig az Egyháznak, a Krisztus tanításához való feltétlenül hűsége miatt védőbástyának, és az ellentmondás félreérthetetlen jelének kellene lennie a válás járványával szemben, ami minden nappal egyre féktelenebb a polgári társadalomban.

Egyértelműen és bármi kivétel elismerése nélkül a Mi Urunk és Megváltónk Jézus Krisztus ünnepélyesen megerősítette Isten akaratát a válás abszolút tilalmára vonatkozóan. A házassági kötelék szentségének megsértésére adott jóváhagyás vagy legitimáció, még ha az közvetve, az említett új szentségi gyakorlaton keresztül történik is, súlyosan ellentmond Isten kifejezett akaratának és parancsolatának. Ez a gyakorlat ezért az Egyház kétezer éves szentségi gyakorlatának lényeges megváltoztatását jelenti. Ezen felül, egy lényegesen megváltoztatott gyakorlat végül a vonatkozó tanítás megváltoztatásához is fog vezetni.

Az Egyház állandó Tanítóhivatala, az apostolok tanításától kezdve és valamennyi pápáén át megőrizte és hűen továbbadta mind a tanításban (az elméletben), mind a szentségi gyakorlatban (a gyakorlatban) egyértelmű módon, a kétség bármi árnyéka nélkül és mindig ugyanabban az értelemben és ugyanabban a jelentésben (eodem sensu eademque sententia) Krisztus kristálytiszta tanítását a házasság felbonthatatlanságáról.

Az isteni alapítású természete miatt a szentségi gyakorlat sohasem mondhat ellent Isten kinyilatkoztatott szavának, és az Egyház a törvényesített és elhált házasság abszolút felbonthatatlanságába vetett hitének. “A szentségek a hitet nemcsak föltételezik, de szavakkal és anyagi valósággal táplálják, erősítik és ki is fejezik; ezért ‘a hit szentségeinek’ mondhatók.” (II. Vatikáni Zsinat, Sacrosanctum Concilium, 59). “Még a legfőbb egyházi tekintély sem változtathatja a liturgiát tetszése szerint, hanem csak hívő engedelmességgel és a liturgia misztériuma iránti vallásos tisztelettel.” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1125.)

A katolikus hit a természeténél fogva kizárja a formális ellentmondást egyfelől a vallott hit, másfelől a szentségi élet és gyakorlat között. Ilyen módon megérthetjük a Tanítóhivatal következő megerősítését is: “A vallott hit és a mindennapi élet közötti, sokaknál tapasztalható hasadást korunk súlyos tévedései közé kell számítani.” (II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et Spes, 43), és “Éppen ezért az Egyház konkrét pedagógiájának mindig kapcsolódnia kell a tanításhoz, s tőle sohasem szakítható el.” (II. János Pál, Familiaris Consortio apostoli buzdítás, 33).

A házassággal és az Oltáriszentséggel kapcsolatos tanítás és gyakorlat létfontosságú voltát tekintve az Egyháznak kötelessége egyazon hangon szólni ezekről. A házasság felbonthatatlanságával kapcsolatos lelkipásztori normák ezért nem mondhatnak ellent egymásnak egyik és másik egyházmegye között, egyik és másik ország között. Az apostolok kora óta az Egyház megtartotta azt az elvet, amelyről Lyoni Szent Iréneusz tanúskodik: “Az Egyház, szerte a világon elterjedve a föld széléig, a hitet az apostoloktól és tanítványaiktól örökölve, gonddal megőrzi ezt a tanítást és hitet, és mintha egyetlen házban lakozna, egyazon módon hisz, mintha csak egy lelke és csak egy szíve lenne, és egy hangon hirdeti, tanítja, és adja tovább a hit igazságát, mintha csak egy szája lenne.” (Adversus haereses I, 10, 2). Aquinói Szent Tamás az Egyház életének ugyanezt az évszázados elvét adja tovább nekünk: “Egy és ugyanaz a hite az ősöknek és a maiaknak, máskülönben nem volna egy és ugyanaz az Egyház.” (Questiones Disputatae de Veritate, q. 14, a. 12c).

A következő figyelmeztetés II. János Pál pápától továbbra is aktuális és érvényes: “A zűrzavar, amely sok hívő lelkiismeretében támad a teológia különböző véleményei és tanai által, a prédikáció, a hitoktatás és a lelkivezetés miatt, amely a keresztény erkölcs nyomós és kényes problémáit lenne hivatva megoldani, oda vezet, hogy a valódi bűntudat csökken, sőt majdnem kialszik.” (Reconciliatio et Paenitenia apostoli buzdítás, 18).

Az egyházi tanítóhivatal következő kijelentéseinek értelme teljességgel alkalmazható a törvényesített és elhált házasság abszolút felbonthatatlanságával kapcsolatos tanításra és szentségi gyakorlatra:

– “Mivel Krisztus Egyháza éber őrző és a rábízott dogmák védelmezője, Ő soha nem változtat meg semmit, soha nem hagy el semmit, soha nem ad hozzájuk semmit, hanem minden igyekezetével hithűen és bölcsen kezeli az ősi tanításokat, amelyekben az Atyák hite átadásra került. Igyekszik olyan módon megvizsgálni és elmagyarázni őket, amivel a mennyei tanítás ősi dogmái nyilvánvalókká és világosakká tehetők, megtartva azonban azok teljes, csorbítatlan és megfelelő természetét, és csak a saját nemüknek megfelelően növekedve bennük – vagyis ugyanazon dogmában, ugyanazon értelemben, és ugyanazon jelentésben.” (IX. Piusz, Ineffabilis Deus dogmatikus bulla)

A teljes dokumentum elolvasható itt.

Létrehozva 2018. január 3.