A fiatalok többsége manapság hamarabb kezd szexuális életet élni, mint hogy házasságra lépne. Azt kérdezik saját maguktól: „Minek őrizzem meg a tisztaságomat? Mire várjak?”

A barátok, az ifjúsági magazinok, a tévé és más tömegtájékoztató eszközök, sőt még az iskolai tankönyvek is különféle érveket sorakoztatnak fel a házasság előtti szex mellett. Mit állítanak? E cikk első részében megvizsgálunk két, a modern kultúrában gyakran felmerülő dogmát.

1. „A szerelem feljogosít az együttlétre. A szexuális együttlét természetes velejárója a szerelemnek.”

2. „Az embernek szexuális »szükségletei« vannak, amelyeket – éppúgy, mint az összes többi szükségletet – ki kell elégíteni, természetesen »biztonságosan«. A szex teljesen normális dolog.”

Első ránézésre ezek az állítások teljesen igaznak tűnnek. Csakhogy ha közelebbről megvizsgáljuk őket, rájövünk, hogy teljesen másképp van, mint ahogy azt állítják.

A szerelem jogosít fel az együttlétre? Nem a házasság?

Azt mondják: „Hisz szeretjük egymást. Annyira jó nekünk együtt. Mi a rossz abban, hogy lefekszünk egymással?” Ezt a kérdést szélesebb kontextusban kell megvizsgálnunk. Így könnyen megértjük, hogy az első alapvető rossz dolog ebben Isten parancsolatainak megszegése. Ez a legnagyobb rossz. Isten alkotta az embert, a szexualitását is. Ha nekünk adta a 6. és a 9. parancsolatot, akkor azt a mi érdekünkben tette. Isten valóban azt akarja, hogy a szexuális együttlét a férfi és nő számára a legnagyobb élvezetet nyújtsa, és boldoggá tegye őket. De ez csak akkor lehetséges, ha ezáltal eggyé válnak. Éppen ezért Isten tervei szerint a szexuális együttlét a szentségi házasság jelképe kell, hogy legyen, Isten szeretetének átélése egymás szeretetében. Önzetlen elköteleződést kell kifejeznie a házastárs irányába Jézus Krisztusban, mindörökké. De ez csak a szentségi házasság kötelékében lehetséges, és ezért csak maga Krisztus, a szentségi házasság keretein belül adhat engedélyt arra, hogy a férfi és a nő „egy test” legyen (Ef 5, 31). Ebben az esetben a szexuális együttlét valami sokkal nagyobb dolog, mint pusztán a szexuális élvezet átélése.

A pszichológiai kutatások igazolják, hogy nem a szerelem követeli meg a házasságon kívüli együttlétet, hanem az önző vágyakozás, legalább az egyik fél részéről. Mit jelent mindez? Ebben az esetben a nőhöz nem mint egy tiszteletreméltó személyhez közeledik a férfi, hanem mint egy tárgyhoz, amelyet a saját szükségletei kielégítésére használhat. Ebben a helyzetben a nő egyfajta játékszerré válik. A férfi ilyenkor nem azért kezd kapcsolatot egy nővel, hogy feleségül vegye, és családot alapítson vele. Teljesen más motiválja: egy ideig el akar játszadozni vele. Sajnos, nem kevés lány ért egyet a szexuális játékszerként való működéssel, hiszen a tömegtájékoztató eszközök még meg is erősítik őket abban, hogy ez a normális, hogy valójában így kell kinéznie egy párkapcsolatnak.

„Szeretetre lettünk teremtve, általa valósítjuk meg magunkat. De a szeretet nem néhány perc szexuális gyönyört jelent. Egy egész életre szól. Ha a szeretet elég érett, a szex már nem a legfontosabb dolog. A szex azok számára a legfontosabb,akik nem tudják, mi az igazi szeretet. A szeretet nélküli együttlét egyszerű közösülés, mint az állatoknál. Párosodnak, mint az állatok, és ezt hívják szeretetnek” (Barbara, 22).

A felnőtté válás időszakában a lányok viselkedésének fő jellemzője az elfogadás keresése. Ha egy lány egy fiúval belekezd egy kapcsolatba, nem annyira az érzéki élményt keresi, mint azt, hogy elfogadják. Tetszeni akar valakinek, elismerésre vágyik, egy kis érzékenységre. Ha a családja vagy a környezete nem fogadja őt el, akkor a vágy, hogy találjon valakit, aki értékeli őt, egyre nő. Ha egy párkapcsolatban megbecsülik, érzelmileg is kötődni kezd a párjához. Könnyen azt hiszi, hogy amit átél, az az igazi, egyetlen szerelem. Később, hogy a barátját erősebben is magához kösse, „bizonyítja” szerelmét (különösen akkor, ha a férfi követelőzik is). Csakhogy nem találja azt, amit keresett. Kihasználják, de nem szeretik.

A lányok korai szexuális élményeiben az is közrejátszik, hogy megpróbálnak lépést tartani a barátnőikkel, keresik az élményeket, kíváncsiak, meg akarnak felelni a modern divat követelményeinek. Csakhogy az együttlétnek nem ilyen banális célokat kellene szolgálnia. A valódi jelentősége ugyanis ennél sokkal, de sokkal több, fontosabb és szebb. A szexualitás bizonyos szempontból szent, és nem lenne szabad így megszentségteleníteni. Ezért az efféle tapasztalatok fájdalmat okoznak – olykor egy egész életre.

Tételezzük most fel, hogy a fiú és a lány tényleg szerelmes egymásba. Akkor vajon együtt lehetnek, hogy ilyen módon teljesítsék ki szerelmüket? Az élettapasztalat azt bizonyítja, hogy a házasság előtti szexuális élmények ahelyett, hogy elmélyítenék és megerősítenék a kapcsolatukat, annak elhalásához vezetnek. Tisztán pszichológiai szemszögből arra a következtetésre jutunk, hogy mindez azért történik, mert a partnerek nem adják teljesen át magukat a másiknak, ugyanis ezt nem akarják örökké folytatni. Az ilyen átmeneti kötelékből hiányzik az érzelmi biztonság és a bizalom, ami minden működő kapcsolat alapja. A teherbe eséstől való félelem, a partner cselekedeteiben való kétkedés, a bűntudat stb. azt eredményezi, hogy a nemi aktus nem önmagunk teljes odaadásáról szól, pedig az ember természetéből adódóan erre vágyik.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2017. november 14.