Tolerancia, fobofóbia, globalizáció

1 A tolerancia kifejezése napjainkban

A tolerancia napjaink közbeszédének egyik meghatározó kifejezése. A közéletben leggyakrabban az antiszemitizmus, a cigányság, a homoszexualitás, a bevándorlás, a rasszizmus kapcsán halljuk. Jellemző szókapcsolata a “zéró tolerancia”, és gyakran együtt jelenik meg az újsütetű “másság”, “kirekesztés”, “gyűlöletbeszéd”, “politikai korrektség” szavakkal.

Tudvalevő, hogy az aktuálpolitika erőteljesen használatába vette a tolerancia kifejezést és a hozzá kapcsolódó szavakat. Felfigyelhetünk arra, hogy a szóhasználat a médiában gyakran egyoldalúan, csak bizonyos csoportok érdekeinek a védelmében használatos. Általános észrevételünk lehet még, hogy a tolerancia nevében olykor a véleménynyilvánítás egyoldalú korlátozásának, sőt büntetésének eseteivel is találkozhatunk. Ismerjük továbbá a gúnyolódás, a megbotránkoztatás, a hazugság, a nyilvános blaszfémia szabadjára engedésének megannyi esetét, amit szintén a toleranciára hivatkozva követelnek meg eltűrni másoktól. A toleranciára – vagy épp annak a hiányára – való hivatkozás a nemzetközi médiában és a világpolitikában akár egész országok ellen folytatott lejárató kampány eszköze is lehet.

A tolerancia – elszakítva azt eredeti jelentésétől – ma jellemzően erőteljes ideológiai fegyverként szolgál az emberiség morális, világnézeti és politikai átalakítására. Ez elsősorban éppen azoknak a csoportoknak árt leginkább, akiknek az érdekvédelmére való hivatkozással az ilyen visszaélések megtörténnek. A tolerancia helyes értelmezése és alkalmazására azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy a globalizációs folyamatok jó irányba haladhassanak. Melyek a
toleranciával való visszaélés jellemző megnyilvánulásai? Mit is jelent a tolerancia valójában? E kérdések jelentősége – mint látni fogjuk – nem más, mint az igazsághoz való viszony maga.

2 Tolerancia és a nemi devianciák

A magyar sajtóban a kilencvenes évek kedvelt liberális témája lett a mindenféle kisebbségnek kijáró tolerancia. A „többséget” célzó üzenet hatására szinte már szégyenletes volt nem liberális kisebbségben lenni. Mindez arra késztette a „többségieket”, hogy ha normális embernek akarják érezni magukat, minél előbb fedezzenek fel magukban valamilyen „kisebbségi” vonást. Azoknak, akik nem tudtak kisebbségivé válni, egyet tehettek csupán: nem normális „többségiként” feltétlenül tolerálniuk kell a normalitást megtestesítő kisebbségeket.

A tolerancia itt máris a „többségieket” térdre kényszerítő, átalakító, az igazságot feltétlenül a „kisebbségiek” igazával azonosító eszközzé vált. A toleranciára való hivatkozás kezdeti időszakában az LMBT szexuális orientációt követő
embereket még csak tolerálniuk kellett a többségieknek. Ez azt jelentette, hogy őket nem lehet megalázó bánásmódban részesíteni, nem lehet diszkriminálni (például iskolában, munkahelyeken), sem pedig jogilag büntetni. A tolerancia ekkor még emlékeztet annak eredeti jelentésére, de máris döntő csúsztatások mutatkoznak. Kezdetben a „másságot” toleráló heteroszexuális többség értékrendje az uralkodó, és e kereteken belül kell megtalálni a többség
és a „szexuális kisebbségek” békés egymás mellett élésének lehetőségét. A szexuális másság tolerálásának közkeletű elve lett az, hogy a szexuális orientáció magánügy, és senkinek nincs köze ahhoz, hogy mi történik a négy fal között. Tehát a toleranciát nem az értékrend igazságtartalmára vonatkoztatták, hanem egyszerűen arról volt szó, hogy a domináns „többségnek” kell toleránsnak lenni a recesszív „kisebbséggel” szemben, bármiféle értékítélet nélkül.

2.1 A házasságkötési és az örökbefogadási jog követelése

A toleranciára való helytelen hivatkozás akkor vált egészen nyilvánvalóvá, amikor az egynemű párok részére jogot kezdtek követelni a házasságkötésre és gyermekek örökbefogadására. Ez a két fejlemény már nem fér bele az igazságtól elszakítottan értelmezett, pusztán a „többségtől” a „kisebbségek” felé, mintegy mennyiségi alapon elvárt tolerancia fogalmába sem, mert törvényesítésük eleve feltételezi a „többség” és „kisebbség” közötti határok elmosását. Az egyneműek „házasságért” és a gyermekek örökbefogadási lehetőségéért folytatott harcának
mögöttes, de jól látható, egyre kevésbé titkolt lényege a (heteroszexuális) „többség”
gondolkodásmódjának radikális átformálása.

A házasság és az örökbefogadás lehetőségének a törvényesítése eszközként jelenik meg a (heteroszexuális) többség értékrendjének a megváltoztatásához. A többségtől már nem toleranciát várnak el az LMBT részére, hanem a szexuális másság totális elfogadását. A deviáns nemi orientációt nem szabad semmiképpen sem megkülönböztetni, hanem szimpla emberi szexuális szokásként kell tekinteni minden értékítélet nélkül. Ebben a szemléletben értelmetlenné válik a „heteroszexuális” és a „homoszexuális” fogalma, de még a „szexuális orientáció” és a „másság” is. Amit pedig végképp és legfőképpen tilos, bármiféle erkölcsi értékítéletet megfogalmazni a homoszexuális magatartással kapcsolatban. A toleranciával való ilyetén visszaélés a differenciálás elvi lehetőségét támadja, és ezáltal éppen azt teszi lehetetlenné, hogy a toleranciáról egyáltalán beszélni lehessen.

A toleranciával való visszaélés nemi orientációval kapcsolatos harci eszköze a „homofóbia” közismert fogalma által való megbélyegzés, amit bárki megkaphat, aki kritikát fogalmaz meg vagy egyet nem értését nyilvánítja ki az LMBT „egyenlő jogaival” kapcsolatosan. Ideológiai terror jön létre, ami a heteroszexuális gondolkodásmód erőszakos átformálása érdekében a tolerancia fogalmát még az igazságtól elválasztott – többségi elvű – értelmezésében is elsöpri.

E folyamat következtében azok, akik korábban még toleránsnak számítottak, máról holnapra megkaphatják a homofóbia bélyegét. Ma már nem elég elutasítani a melegek diszkriminálását és megalázását, hanem ma már az értékrendben való teljes azonosulást és egyetértést követelnek.

Aki nem ért egyet a melegházassággal, és ennek nyilvánosan hangot mer adni, máris homofóbnak nevezik. Azonnal kirekesztik, mondván, hogy az illető „kirekesztő”, és hiába ragaszkodik az isteni törvény létéhez, a metafizikai és erkölcsi kategóriákhoz, az ő véleményének a „mássága” már „más”. A normalitás még „másságként” sem jelenhet meg.

Itt derül ki, hogy a liberális kánon milyen hamis, hiszen a „másság tisztelete és védelme” csak az értékeket megkérdőjelező, azzal szembemenő magatartásoknak jár ki.

Miként a tolerancia, ha elszakítjuk az igazságtól, értelmetlenné válik, vagy miként a „kisebbség” és a „többség” fogalma is ellenőrizhetetlen szófordulat lesz, úgy a „homofóbia” is definiálatlan marad. Bárkit homofóbbá nyilváníthatnak, és ez a jelenség kísértetiesen hasonlít ahhoz, ahogyan a kommunisták a szegényparasztokat kuláknak, a szociáldemokratákat fasisztának bélyegezték.

Ehhez hasonló a homoszexuális kapcsolatát nyíltan vállaló olasz divattervező-páros, Domenico Dolce és Stefano Gabbana esete. A „bevállalás” korábban hősként ünnepelt példái azon nyomban megkapták a homofóbia bélyegét, amint kifejtették, hogy nem értenek egyet a melegházassággal.

2.2 A megbélyegzés az ideológiai terror eszköze

Akik toleranciát hirdettek, gyakran az intolerancia gyakorlói, akik erőszakos, militáns gyakorlatot folytatnak az LMBT pozitív diszkriminációját elutasítókkal, az isteni és természeti törvényekre hivatkozókkal szemben. A jogvédők és az „elnyomott szexuális kisebbségek” soraiból nincs senki, aki nyíltan fel merne lépni a megbélyegzés agresszív gyakorlata ellen, és türelemre intene a házasság és a család tradicionális értékeinek védelmezőiért. A liberális jogi küzdelmek már régóta operálnak a fóbiával végződő fogalmakkal4, aminek az a célja, hogy a nem liberális módon gondolkodók, akiket homofóbnak, xenofóbnak, iszlamofóbnak stb. nyilvánítanak, abnormálisnak érezzék magukat, és a társadalom pedig kirekessze őket.

A fóbiázás gyakran vezet látványos önellentmondásokhoz. Szembetűnő, hogy például ugyanazok a „jogvédők”, akik homofóbiát kiáltanak, pozitív diszkriminációt és a társadalmi normák átalakítását követelik a „kisebbségek” számára, pusztán azon az alapon, mert kisebbségek, és kritikátlanul beszélnek például az „iszlamofóbiával” szemben is, miközben nem veszik észre, hogy a »Kalifátusban nincs pride«.

A „melegjogi mozgalmak” intoleráns csoportjai hasonló cipőben járnak, mint annak idején Lenin fiai voltak. A kommunisták között mindig volt egy keménymag, akik úgy gondolták magukról, hogy az eszme leghivatottabb képviselői. E „legjobbak” az aktuális igazakból szervezték meg az újabb és újabb Internacionálét, melyek szervezeti keretet adtak az elhajlók elleni küzdelemnek is.

A homogén egységként elképzelt, a nyilvánosság előtt csak „LMBT-közösség” néven emlegetett gyülekezet tagjai azonban nem feltétlenül ismerik el egymást egyenjogúnak vagy egyenértékűnek. Jól példázza ezt az Egyesült Államokban megfigyelhető helyzet. Vannak melegek, akik nem közösködnek transzszexuálisokkal és a transzvesztitákkal, míg a fekete és a latin melegek sem mentesek a kölcsönös faji ellentétektől. Dolce és Gabbana divattervezők esete pedig azt bizonyítja, hogy a mindenféle kiközösítés és megbélyegzés ellen fellépő melegjogi mozgalmaktól egyáltalán nem áll távol a kiközösítés és megbélyegzés, ha az „LMBTközösségen” belül másképpen gondolkodókkal találják szembe magukat.

A megbélyegzés eszközével előre haladó ideológiai terror legnagyobb veszélye az, hogy nem látni a határát az újabb és újabb „szexuális jogoknak” és a többség értékrendjével szemben támasztott újabb követelményeknek. Ha a nemiségre és a házasságra vonatkozó isteni, erkölcsi és természeti törvények negligálásával intézményesíteni lehet a melegházasságot és az azonos neműek örökbefogadási jogát, van-e valós elvi akadálya például a pedofília elfogadtatásának, vagy miért is ne követelhessék a zoofilek, hogy házasságot köthessenek a kedvenc állataikkal?

Mi az akadálya a többnejűségnek vagy a többférjűségnek? A női kvóták mellett miért nincsenek LMBT-kvóták is? Miért is ne lehetne engedni a gender-mainstreaming akaratának, amely a nemek közötti egyenlőséget hirdetve élesen szétválasztja a nemiség biológiai és társadalmi karakterét, hogy a tradíció írmagját is kiirtsa a személyi szabadság oltárán? Ha magától értetődő a „szivárványcsalád”, miért is ne lenne cél az „apa” és az „anya” fogalmának eltörlése? Hogyhogy még nem érvényesül az iskolai szexuális felvilágosítás során is az „egyenlőség” elve? Ha a nemiség morális korlátai érvénytelenek, miért is ne mutassák be minden iskolásnak a szexuális élet magától értetődő elemeként az LMBT mindenféle elképzelhető nemi aktusait? Sőt, nem diszkriminatív-e az LMBT betűszó használata, ha egy sor „szexuális kisebbség” hiányzik belőle?

Ezeknek a kérdések semmivel sem abszurdabbak, mint azok a melegjogi aktivisták által menedzselt, napjainkban életbe léptetett, új keletű törvények, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt szintén elképzelhetetlennek tűntek. Ott tartunk, hogy aki komolyan kétségbe meri vonni ezeknek vagy az ehhez hasonló kérdéseknek az alapját és jogosságát, azonnal megkaphatja a homofóbia vádját.

Ebben az ideológiai terrorban a közéleti szereplők könnyen nyomás alá helyezhetők, lejárathatók és akár lemondásra is kényszeríthetők. A fóbiával való megbélyegzés bevett eszköz a karrier megtörésére, az ellenkező véleményen levő egzisztenciájának a megtámadására. Napjainkban ezerszer meg kell gondolnia bárkinek is, hogy nyilvánosan megszólaljon ezekben a kérdésekben, nehogy homofóbnak nyilvánítsák, nyilvánosan meghurcolják, és költséges pereket akasszanak a nyakába.

2.3 Fobofóbia

Az ideológiai zűrzavar miatt bekövetkezni látszik az a tragikomikus paradoxon, hogy a homofóbként megbélyegzett emberek védekezésképp alkalmazni kezdik az LMBT melegjogi aktivisták és jogvédők érvelését. Vállalják a stigmát, hogy homofóbok, mégpedig azzal az indokkal, hogy fóbiájuk is csak egyfajta beállítottságot jelöl a többi között, és ezért
„kisebbségnek” nyilvánítják magukat, akiket mindenféle jogok illetnek meg. Ha a homoszexualitás és bármiféle LMBT szexuális magatartás „egyenértékűen” kezelendő szexuális magatartás, akkor ezen az alapon a homoszexuális magatartástól való idegenkedés is lehet egy „kisebbség” jellemzője, és máris megvan az indok a jogaik elismeréséhez.

A káosz jellemző tünete, hogy a másokat lehomofóbozók sem ússzák meg, hogy „lefóbiásozzák” őket. A homofóbia mintájára minden további nélkül beszélhetünk heterofóbiáról, de ez még nem minden. Már használatos a fobofóbia fogalma, amely a mások (vélt) fóbiáitól való félelmet fejezi ki. A fóbiázás az ideológiai zűrzavarnak már-már szórakoztató paródiája, melynek őrülete egyúttal a kérdések örök igazságtól való elszakításának törvényszerű büntetéseként is értelmezhető.

A Gazdaság-Etika-Globalizáció kötet és a fenti előadás teljes szövege letölthető itt.

Létrehozva 2020. január 27.