Egyház és marketing

Az Egyház „marketingje” évszázadok óta működött. Megváltoztatni azt (rosszabbra), tragikus hiba volt.

Kevés ország szenvedte meg annyira a II. Vatikáni-zsinatot követő válságot, mint Brazília, ahol a katolikusok száma 35%-kal csökkent az utóbbi 30 évben. Néhány évvel ezelőtt, a hívők súlyos elvesztése miatt aggódva, a brazil püspökök az ALMAP marketing vállalathoz fordultak, amely elnöke Alex Periscinoto, aki Brazíliában a „legjobb marketing manager” címet kapta.

A Brazil Püspökök Nemzetközi Konferenciája végrehajtó testületének tagjai tanácsot vártak Periscinoto-tól arra vonatkozóan, hogy miként fogjanak hozzá az Egyház pásztori munkájának javításához, jobb arculatot kínálva az Egyház intézményének, azzal a céllal, hogy megállítsák a hívők számának súlyos elvesztését, akiknek a java, az evangéliumi gyülekezetekhez vándorol.

Az eredmény meglepő volt. Periscinoto ismertette tanulmányának eredményeit kétszáz, a lélekpásztori hivatáshoz kötődő püspök és pap előtt. Azt mondani, hogy a marketing szakértő előadása sokkolta őket, enyhe kifejezés. Talán azt várták, hogy Periscinoto majd azt javasolja, hogy fessék a templomokat élénk színűre, vezessék be a pop zenét, a mai kor igényeinek megfelelő liturgiát és így tovább. Ehelyett azonban…

„A világtörténelem első marketing eszköze a harang volt – kezdte beszédét Periscinoto – és ez volt a legjobb. Amikor a harang megszólalt, nemcsak a lakosság 90%-ához jutott el, de a személyes viselkedésüket is megváltoztatta. 

Aztán Önök kitaláltak egy eszközt, ami még mindig használatban van a kereskedelmi marketingben. Úgy hívják: display. A display egy olyasvalami, amit arra használunk, hogy valamit a közönség számára nyomatékosabban, nagyobb erővel ajánljunk. Amikor valamennyi ház alacsonyra épült, Önök hatszor olyan magas templomokat építettek tornyokkal és haranglábakkal. Ez lehetővé tette, hogy a templomokra azonnal ráismerjenek: íme a templom!

Aztán Önök feltalálták a történelem első logo-ját. A logo egy olyan szimbólum, amely haszálata a márkát azonnal felismerhetővé teszi. Az Önöké volt a legjobb: a kereszt. Ezt a logo-t mindig a display legmagasabb és legláthatóbb pontjára helyezték. Senki sem téveszthette volna el: ez a katolikus templom! Ez az Önök által kitalált logo olyan hatásos volt, hogy még Hitler is használta, néhány apró módosítással, hogy a tömegeket mozgósítsa. És majdnem megnyerte a háborút.

Önök feltalálták a reklámkampányt is. Mert mi is valójában egy körmenet? Egy vidéki falu, vagy egy nagyváros egyik városnegyede számára, semmi sem hat nagyobb reklámként egy körmenetnél, amit például a Madonna tiszteletére tartanak. Amikor mi, marketing szakemberek, reklámeseményt szervezünk, sokat felhasználunk abból, amit az Egyház kitalált. Zászlókat és lobogókat lengetünk, különleges jelmezekbe öltöztetjük a képviselőinket, hogy könnyen felismerhetőek legyenek. Megpróbálunk egy kereskedelmi misztikát teremteni. De a mi misztikánk sohasem lesz olyan gazdag, mit az Önöké.

Sajnos Önök megváltoztatták a szentmise bemutatásának módját. Manapság a misézés nem latin nyelven folyik és nem fordítanak hátat a hívőknek. Talán azt gondolták, hogy jót tesznek majd ezzel. Ehelyett, rossz hírt kell, hogy közöljek Önökkel. Az én édesanyám sohasem gondolta azt, hogy a pap hátat fordít neki. Inkább azt gondolta, hogy mindenki, hívők és a misét bemutatók is, Istenre néznek. Ő szerette a latin nyelvet, még akkor is, ha egy szót sem értett az egészből. Számára a latin nyelv egy misztikus nyelv volt, amelyen az Egyház lelkipásztorai Istennel beszéltek. Kitüntetve érezte magát és hálás volt, amiért térden állva részt vehetett egy ilyen fontos szertartáson. Szerintem az Önök által eszközölt változtatás, a szentmise liturgiájában súlyos hiba volt. Persze tévedhetek. Nem vagyok teológus. Marketing szempontból vizsgálom a problémát. És ebből a szempontból ez egy katasztrófa volt.

 Önök kivonták a forgalomból a reverendát, ezt a különleges öltözéket, amely megkülönböztette az Önök kereskedelmi képviselőit, a papokat.  Így kidobtak egy márkajelzést.

Eltorzították a display-jeiket, a templomokat egyre hasonlóbbá téve a polgári épületekhez. Minden, amit kitaláltak magában hordoz egy kínálatot, valamit, amit el akarnak adni. Az Önök termékének neve: hit. De van egy jó hírem is. Ez iránt a termék iránt manapság egyre nő a kereslet. A piac, talán soha sem volt ennyire kedvező a hit számára.

Önök azonban többet beszélnek a politikáról, mint a Hitről. Tehát panaszkodhatnak-e, ha a templomaik egyre üresebbek, miközben az evangéliumi gyülekezetek termei egyre jobban megtelnek?

 Forrás

(Olasz nyelvű forrás: www.atfp.it, Julio Lorendo)

Létrehozva 2017. április 23.