A liturgia fontosságáról

A PEW, – alapvetően amerikai, de nemzetközi összehasonlító vizsgálatokat is folytató – társadalomkutató, közvélemény-kutató intézet tegnap tette közzé legújabb, a vallásossággal kapcsolatos kutatási eredményeit. A vizsgálat arra keresett választ, hogy az európaiaknál köztudottan vallásosabb amerikaiak minek alapján választanak maguknak templomot, egyházközséget.

Az eredmény talán meglepő lehet, mert úgy tűnik élesen ellentmond a napjainkban divatos az egyházban (protestáns barátaink kedvéért: az egyházakban) valamiféle karitatív szervezetet, öntevékeny csoportot látni – sőt, esetleg a saját egyházukat ebbe az irányba “fejleszteni” – akarók véleményének.

Az emberek ugyanis nem a társaság, az egyéb programok, hanem kifejezetten Isten miatt választanak. Pontosabban amiatt hogy ott Isten tisztelete, a mise, és annak elemei, vagy az ahhoz kapcsolódó elemek (prédikáció, a pap stílusa, stb.) milyen. A szempontok sorrendjében nincs jelentős különbség protestánsok és katolikusok között. (Természetesen elemezték azt is, hogy miért kerül sor a váltásra – de e tekintetben talán nem túl meglepő az eredmény: elsősorban költözés, lakóhelyváltás miatt.)

A vizsgálat eredményei elolvashatók itt.

Sokan nem értik, hogy az utóbbi időben miért lángolt fel a vita a katolikus egyházon belül a liturgia kapcsán – miért kifogásolják a tradícionalisták (akik közé én is szeretem sorolni magamat) a liturgiai “reform” jónéhány elemét, miért ragaszkodnak ahhoz (és utasítják vissza annak – időről-időre a Vatikánból is elhangzó kritikáját) az e tekintetben liberálisabbak. Sokak számára mindez feleslegesnek tűnik – csak a “fontos” karitatív, társadalmi, közéleti, hogy ne mondjam: politikai kérdések elől vonja el az időt. Ugyanakkor a kutatás azt mutatja, hogy egy templom megtöltéséhez elsősorban a liturgia minőségén keresztül vezet az út. 

És saját tapasztalatból mondom (mint aki átélte, hogy egy a liturgiához – és nem a közéleti szerepléshez – a korábbitól eltérően hozzáálló pap érkezése nyomán hogy ürült ki, vagy éppen telt meg újra ugyanaz a templom): ez vélhetően nem csak az Egyesült Államokban van így.

Forrás

Létrehozva 2016. augusztus 29.