Szakítás a hagyománnyal

Robert Spaemann az Amoris laetitiáról

A tekintélyes irodalmi életművel rendelkező, német ajkú szerző művei közül a magyar nyelvre is átültetett Erkölcsi alapfogalmak (Egyházfórum, Pécs, 2001), valamint A végső istenérv (Szent István Társulat, Budapest, 2013) című munkái alapján ismerhettük meg, de ő írta Gabriele Kuby Globális szexuális forradalom (Kairosz Kiadó, Budapest, 2013) című könyvének előszavát is. A katolikus professzor szavait olvasva kristálytiszta hitű, briliáns értelmű ember képe bontakozik ki előttünk, aki a régi rítusú mise nagy támogatója.

A Newman Központ magyar fordítása az Anian Christoph Wimmer által készített interjúnak a CNA Deutsch honlapján megjelent eredeti német nyelvű szövege alapján készült.

A magyar fordítást közzéteszi: JOHN HENRY NEWMAN FELSŐOKTATÁSI KÉPZÉSI KÖZPONT

Fordította: Sallai Gábor

Szerkesztette: Fülep Dániel, Kertész-Bakos Ferenc

A magyar fordítás a forrás pontos megjelölésével szabadon másolható, terjeszthető és felhasználható.

Szent II. János Pál nagyra becsült tanácsadója, XVI. Benedek nagyra becsült barátja és az elmúlt évtizedek legfontosabb katolikus német filozófusa: Robert Spaemann. A CNA Deutschnak adott exkluzív interjúban az emeritus filozófiaprofesszor határozott kritikát fogalmaz meg Ferenc pápa csaknem 300 oldalas apostoli buzdításával, az Amoris laetitiával szemben, melyet április 8-án mutattak be a nagyközönségnek.

Spaemann professzor, Ön a maga filozófiájával mind II. János Pál, mind XVI. Benedek pápaságát támogatta. Sok hívő most arról tanakodik, miként lehet Ferenc pápa Amoris laetitiáját az Egyház és ezen pápák tanításával folytonosságban szemlélni. Mit gondol Ön erről?

Javarészt lehetséges ez, ugyanakkor az apostoli buzdítás iránya olyan következtetéseket is megenged, amelyek nem egyeztethetők össze az Egyház tanításával. Például a 305. pont és a 351. lábjegyzet, ahol azt olvassuk, hogy az „objektíve bűnös helyzetben” élő hívek „enyhítő körülmények esetén” a szentségekhez járulhatnak, teljesen ellenkezik II. János Pál Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdításának 84. pontjával.

Mi vezette II. János Pál pápa gondolkodását?

II. János Pál szerint az ember nemisége „az egész személy minden időbeli és egyéb korlátozástól mentes önátadásának reálszimbóluma”. A 84. pontban ezért teljesen egyértelműen kijelenti, hogy amennyiben az elvált újraházasodottak szentáldozáshoz kívánnak járulni, le kell mondaniuk a nemi életről. A szentségkiszolgáltatás ezen gyakorlatának megváltoztatása ily módon nem a „Familiaris consortio továbbfejlesztése” lenne, amint azt Kasper bíboros gondolja, hanem egyértelmű szakítás a házassággal és az ember nemiségével kapcsolatos legfontosabb antropológiai és teológiai tanítással.

Az Egyháznak nem áll hatalmában, hogy a rendezetlen nemi kapcsolatokat előzetes megtérés nélkül a szentségek kiszolgáltatásával pozitíven szankcionálja és ezzel Isten irgalmasságát mintegy megelőlegezze, teljesen függetlenül attól, miként ítéljük meg ezeket a helyzeteket emberi vagy erkölcsi szempontból. Ez az ajtó – csakúgy, mint a női papság esetében – zárva van.

Nem lehetne azt mondani, hogy az Ön által említett antropológiai és teológiai meglátások ugyan megállják a helyüket, Isten irgalmának azonban ezek sem szabhatnak határt, hiszen az mindig az adott ember adott helyzetét veszi tekintetbe?

Isten irgalmassága a megtestesülés és a megváltás keresztény hitének lényegét érinti. Isten természetesen mindenkire a maga konkrét helyzetében tekint. Jobban ismer minket, mint mi saját magunkat. A keresztény élet azonban nem valamiféle nevelési folyamat, melynek során az ember a házasság mint eszmény felé közeledik, ahogyan azt az Amoris laetitia számos helye sugallja. Az emberi kapcsolatok, különösen is a nemiség egész területe az ember méltóságát, személyiségét és szabadságát érinti. A test jelentősége azért kiemelkedő itt, mert a „Szentlélek temploma” (1Kor 6,19). Ezért e terület megsértése, bármily általános legyen is, sérti az Istennel való kapcsolatot, amelyre a keresztények törekednek, bűn Isten szentsége ellen, és újra és újra tisztulásra és megtérésre szorul.

Isten irgalmassága éppen abban áll, hogy újra és újra lehetővé teszi ezt a megtérést. Természetesen Isten irgalma korlátlan, az Egyháznak azonban kötelessége hirdetni a megtérést, és nem áll hatalmában a szentségek kiszolgáltatásával átlépni a határokat és Isten irgalmasságát kierőszakolni. Ez vakmerőség lenne. Ezért azok a papok, akik a fennálló rendhez tartják magukat, senkit sem ítélnek el, csak figyelembe veszik Isten szentségének ezt a határát, és igehirdetésükben is ehhez tartják magukat. Ez üdvös cselekedet.

Azt a megállapítást, hogy „az Egyház tanítása mögé bújnak”, és „Mózes székébe ülnek”,  hogy „megkövezzék az embereket” (305. pont), nem is kommentálnám, csak annyit jegyeznék meg, hogy az evangélium vonatkozó helyére való utalás téves. Jézus valóban állítja, hogy a farizeusok és az írástudók Mózes székében ülnek, de azt is hangsúlyozza, hogy a tanítványoknak mindent meg kell tenniük, amit mondanak, csak tetteiket nem szabad követniük (Mt 23,2).

Ferenc pápa felhívta a figyelmet arra, hogy nem helyes, ha az apostoli buzdítás egyes mondataira koncentrálunk, hanem az egészet kell szem előtt tartanunk.

Az említett mondatok kiemelése véleményem szerint teljesen indokolt. A pápai buzdítás olvasóitól nem várható el, hogy csak örvendezzenek a szép szövegnek, de azokkal a mondatokkal, amelyek az Egyház tanítását megváltoztatják, ne foglalkozzanak. Itt dönteni kell: igen, vagy nem, járulhatnak az elvált újraházasodottak szentáldozáshoz, vagy sem. Nincs középút.

Az interjú elolvasható itt.

Létrehozva 2016. május 5.