AKovacs

Jóság és jószándék nem elég – Vassula

Dr. Kovács Gábor atya honlapján bukkantam egy indiai atya véleményére – Vassula Ryden tanításaival kapcsolatban.

“Michael Prabhu katolikus New Age szakértő. Chennaiban, Indiában él, egyike az indiai katolikus karizmatikus megújulás úttörőinek. Most főállásban a New Age eszmék, technikák és tevékenységek tanulmányozásával foglalkozik, amelyek gyakran beszűrődnek a katolikus plébániákra és intézményekbe. Sok püspök és bíboros levélben ismerte el tevékenységét, így tett az Indiai Püspökkari Konferencia és az apostoli nuncius is.

Nagyban hozzájárult hazájában a „Jézus Krisztus, az Élő Víz hordozója – Keresztény reflexió a New Age-re” dokumentum jobb megértéséhez, amelyet 2003-ban adott ki a Kultúra Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa.

Egyike voltam Vassula korai „rajongóinak” Indiában. Én mutattam be őt, video-kazettákról, barátaimnak Goában, Mangalore-ban és más városokban, s közülük egyesek mindmáig Vassula missziójának és írásainak terjesztői közé tartoznak. A fél országot átutaztam, hogy személyesen hallgathassam őt Cochinban és Goában tartott összejövetelein, úgy 1999 körül.

Az Egyház és a katolikus karizmatikus megújulás Goában azt tanácsolta a hithű katolikusoknak, hogy ne vegyenek részt ezeken az összejöveteleken, mégis sokan elmentek, köztük én is. Érvem az volt, hogy tanításaiban nem követ el doktrinális tévedéseket, és bizonyos katolikus áhítatgyakorlatok iránt csak növeli az odaadást, így hát nem teszek rosszat. Azt is gondoltam, hogy az „ökumenizmus”, amit Vassula prédikál, jó dolog, és minden felekezetnek össze kell fognia, hogy „egyek legyenek”, amint Jézus imádkozott.

Persze hallottam, hogy a Vatikánban egyes fő funkcionáriusok komoly kételyeket támaszottak vele szemben, de észrevettem azt is, hogy tiszteletben álló katolikus papok, köztük olyanok, akik más látnokokkal is kapcsolatban álltak, őt támogatják. Ők már csak mégse tévedhetnek? Elvégre az Egyház mindig lassú és késedelmes volt a látnokok és próféták ügyében, és saját megtérésem, a hinduizmus egy formájából 1982-ben, talán nem magánkinyilatkoztatással állt közeli kapcsolatban?

Egészen néhány hónappal ezelőttig arra használtam irodalmi képességeimet, hogy védelmezzem Vassulát. De aztán némi információhoz jutottam, amely jó katolikusoktól származott, továbbá naprakészebb információhoz a vatikáni funkcionáriusok álláspontjáról, és arra kértek, olvassam el ezeket tárgyilagosan.

Nem tartott sokáig, és elkezdtem tisztán látni. Ezt a levelet rövidnek szánom, azért elhagyom a hosszú magyarázatokat és hivatkozásokat a Bibliára és az Egyház tanítására. De azt el kívánom mondani, hogy alapos tanulmányaim megmutatták nekem: minden gyöngesége ellenére, az Egyház sohasem tévedett hitbeli, tanbeli dolgokban. Rájöttem arra is, hogy Vassula éppen ezekben tévedett.

Semmit sem számít, hogy tanításának 99.99999 %-a jó, segítő, sőt „hitépítő”. Az a 0.00001 % tévedés az, ami számít.

Beláttam, hogy az ökumenizmus, amit Vassula javasol, nem azonos azzal, amit az Egyház lát maga előtt. Éppenséggel lerombolná az apostoli és szentségi Egyházat. Volna még néhány más megfigyelésem is, de jobbnak látom itt befejezni, mert csak azt ismételném, amit mások már ugyanitt elmondtak.

Búcsúzóul annyit, hogy nem kárhoztatom Vassulát mindenestül. Azt gondolom róla, hogy jó és jószándékú hölgy. De jóság és jószándék nem elég. Minden katolikus és minden keresztény, beleértve az én szolgálatomat, amely a New Age hamisságok leleplezésére törekszik, tévedhet, még a legjobb szándék mellett is. Ezért kell alávetnie magát az Egyház tanító tekintélyének.

2005. október

Michael Prabhu

India”

Forrás: hagiosz.hu és www.pseudomystica.info

Létrehozva 2022. május 6.