| Ifjúsági katekézis (2011. december) |
|
|
| Írta: Udvardy György |
| 2012. január 26. csütörtök |
|
S így gondolkoztam az elmúlt hetekben, hogy milyen témát vegyek a mai alkalommal, mi legyen az első, és én azt a címet adtam ennek a mostani katekézisnek: „Egy püspök örömei”. Erről szeretnék beszélni nektek, nem magamról, hanem arról, ami az én örömöm. Nagyon örülök, hogy ez a katekézis alkalom létrejött, reméljük, szépen kiforrja magát úgy, ahogyan a Szentlélek Úristen ezt ajándékul készíti, és úgy ahogyan ez leginkább nekünk megfelel. A pécsi megyéspüspök katekézise letölthető a pécsi egyházmegyei honlapról. |


Szeretettel köszöntelek benneteket ezen az első alkalmon. Amikor az ember ilyet mond, hogy első, akkor azzal a szándékkal teszi, vagy abban a reményben, bizalomban, hogy lesz folytatás. És ezzel a nagy reménységgel kezdem én is, hogy találkozzak veletek. Először is szeretném kifejezni az örömömet ezért a lehetőségért.