Az ökumené feladatai és félreértése

A szeptemberi németországi pápalátogatás egyik központi mozzanata volt, amikor XVI. Benedek egy kiemelkedően szimbolikus helyszínen, az erfurti volt ágostonos kolostorban találkozott a németországi evangélikus egyház tanácsának képviselőivel, amit ökumenikus imádság követett az egykori kolostortemplomban.

Itt élt 1505-1511. között Luther Márton ágostonrendi szerzetesként, itt tanult teológiát, itt mutatta be első szentmiséjét. A helyszín tehát a „katolikus Luther” emlékét is őrzi valamiképpen. Éppen erre a „hely szellemére” kívánt építeni a Szentatya mindkét ottani beszédében, melyekben rámutatott az ökumenikus mozgalom valódi eredményeire, továbbá azokra a feladatokra, amelyeknek a keresztények közötti együttműködés középpontjában kell állniuk.

Az ökumené fő feladatai

A felekezeti szembenállás korának nagy tévedése az volt – mutatott rá Benedek pápa –, hogy a keresztények csak azt nézték, ami elválasztja őket, s nem fogták fel azt, ami minden megosztottság ellenére közös maradt bennük. Az utóbbi évtizedek nagy ökumenikus haladása éppen abban áll, hogy újra felfedezték a köztük fennálló alapvető közösséget, ami a Szentírásban és az ókeresztény hitvallásokban gyökerezik.

Nem szabadna, hogy meglepetést okozzon a Szentatya pozitív megközelítése: ökumenikus körökben ne a megosztottság és a szakadások miatt panaszkodjunk, hanem mindenekelőtt adjunk hálát Istennek az egység azon jeleiért, amelyeket Ő ad és tart meg a keresztények között. A pápa szerint a fennálló közösséget mindenekelőtt a közös imádságban lehet megélni, továbbá a keresztény ethosz melletti nyilvános kiállásban, és a Jézus Krisztus Istene melletti közös tanúságtételben.

Az ökumené két legfontosabb feladata, célja a pápa szerint, hogy a keresztények kölcsönösen segítsék egymást mind mélyebben és élőbben hinni, továbbá hogy közösen tanúságot tegyenek az élő Isten jelenlétéről, s ezáltal megadják a világnak azt a választ, amire szüksége van.

Ugyanis a legfőbb kihívás, amivel manapság a kereszténység szembesül, az a szekularizáció nyomása, „Isten hiánya” a társadalomban. Ennek ellenére nem a szekularizációnak tett engedmények révén, nem a hit felvizezése árán kell modernné válni – figyelmeztetett a pápa. A hitet természetesen manapság új módon kell átgondolni, és újra megélni annak érdekében, hogy az ne valami múltbeli dolog legyen, hanem a jelenhez tartozó valóság. Ugyanakkor „nem a hit felvizezése segít, hanem teljes értékű megélése a mában”, mert „nem a taktikák fognak megmenteni minket és a kereszténységet, hanem az új módon átgondolt és megélt hit, amelynek révén Krisztus, és Vele az élő Isten beléphet mai világunkba”.

S hogy mit ért a pápa ezen hit alatt? A keresztény hit alapja nem egy a világ keletkezésére vonatkozó filozófiai elmélet – figyelmeztetett –, mert Istennek arca van és beszélt hozzánk: „az ember Jézus Krisztusban egy lett közülünk, egyszerre valódi Isten és valódi ember”. Luther teljes lelkisége Krisztus-központú volt, Krisztus jelentette számára a Szentírás értelmezésének döntő kritériumát – emlékeztetett a pápa. Ennek megfelelően a mi életünknek és lelkiségünknek középpontjában is Krisztusnak kell állnia, s az iránta való szeretetnek, a vele való együttlétnek kell életünket irányítania.

A hit komolysága végső soron abban nyilvánul meg, ahogyan megéljük Isten Igéjét. Ez pedig a mai világban az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember iránti szolgálatban mutatkozik meg nagyon konkrét módon: „Isten ismerete nélkül az ember manipulálhatóvá válik. Az istenhitnek az ember iránti közös elkötelezettségben kell konkretizálódnia”. Amikor manapság „bizonytalanná váltak annak kritériumai, hogy mi is az ember, s az etika helyére a következmények mérlegelése lépett”, az ökumenikus tanúságtétel egyik konkrét területe a pápa szerint „az ember sérthetetlen méltóságának védelmezése, a fogamzástól a halálig, a preimplantációs diagnózis kérdéseitől az eutanáziáig”.

Az ökumenizmus politikai félreértése

A közös pontok hangsúlyozása után XVI. Benedek nem mulasztotta el, hogy tisztázzon egy alapvető félreértést is az ökumenizmussal kapcsolatban. Voltak ugyanis, mind evangélikus, mind katolikus részről, akik a pápa látogatásától azt várták, hogy az majd fontos előrelépést hoz az ökumenikus kapcsolatok terén, méghozzá katolikus részről teendő bizonyos engedmények révén. Ezen félreértés miatt történhetett, hogy némelyeknek aztán csalódást jelentett a pápalátogatás.

Az ökumenikus szertartáson XVI. Benedek egyértelműen fogalmazott ebben a kérdésben is: az ilyen elvárások „a hit és az ökumenizmus politikai félreértését jelentik”. Az államközi kapcsolatok működnek úgy – folytatta –, hogy az államfői látogatást megelőzően a felek képviselői leülnek tárgyalni, hogy az előnyök és hátrányok mérlegelésével mindkét fél számára előnyösnek tűnő kompromisszumra jussanak, s így aztán aláírhassanak egy megállapodást.

„Azonban a keresztények hite nem az előnyök és hátrányok mérlegelésén nyugszik. A saját magunk által készített hit értéktelen. A hit nem olyasvalami, amit mi találunk ki és letárgyalunk, hanem életünk alapja. Az egység nem az előnyök és hátrányok mérlegelése révén növekszik, hanem csakis azáltal, hogy gondolatban és életünkben mindinkább elmélyülünk a hitben.”

Forrás

Létrehozva 2017. január 19.