garrigou-lagrange

A Szentlélek ajándékairól

A Szentlélek ajándékai a kegyelem állapotában lévő ember természetes szellemi képességeit, az akaratot és az értelmet teszik képessé a természetfeletti működésre. Olyan folyamatos, belénk öntött természetfeletti készséget hoznak létre bennük, amelyek eredményeképpen az ember akarata és értelme készséges és fogékony lesz a Szentlélek indításai iránt.

A Szentlélek ajándékai az 1Kor 12-ben leírt karizmákkal ellentétben nem rendkívüli kegyelmek, és nem mások hitének növelése a céljuk, hanem minden, kegyelem állapotában lévő keresztény részesül bennük, és elsősorban az adott személy és Isten bensőséges közösségét hivatottak elősegíteni. A megszentelő kegyelem kísérőiként a belénk öntött erényekkel együtt kapjuk őket, 1 s ezekhez hasonlóan az ember Istennel való kapcsolatának függvényeként kiteljesedhetnek vagy kizáródhatnak az életből. Nem valami másodlagos dekorációk tehát az ember lelki életén, hanem alapvető fontosságuk van. Aquinói Szent Tamás szerint nem lehetséges üdvözülni anélkül, hogy az ember be ne fogadná és követné őket.

A keresztény hagyomány Izajás 11,2 alapján hét ajándékot tart számon: a megértés, a tudás, a bölcsesség, a tanács, a jámborság, az erősség és az istenfélelem ajándékát. Ezek mindegyike közvetlenül támogat egy-egy belénk öntött erényt, sorrendben a hitet, a reményt, a szeretetet, az okosságot, az igazságosságot, az erősséget és a mértékletességet.

Az istenfélelem szokott lenni általában a megtérés utáni első ajándék. Ez segíti a mértékletesség még gyenge erényét abban, hogy az ember képes legyen az el nem fogadható késztetései ellen harcolni. Ez az istenfélelem teljes  ellentéte a szolgai félelemnek. Az ember elkezdi felfogni Isten végtelen nagyságát és szentségét, ez megrendíti,  és emiatt nem a büntetéstől, hanem  Isten megbántásától fél. Ez a bűntől való viszolygás és Isten fönségétől való megrendültség a szeretettel együtt növekszik és a mennyországban is megmarad.

A jámborság ajándéka gyermeki szeretetre indítja az embert Isten és a szentek – mint az Isten felé vezető úton támogatóink – iránt. Kipótolja a vallásosság –  mely az igazságosság erényéhez tartozik – hiányosságait, 2 olyan módon, hogy a hit által megvilágosított értelemnek segít megértenie Isten tiszteletének helyes módját. Minden valódi szellemi impulzusban és minden Isten iránti odaadásban a jámborság ajándéka is jelen van. Ez segít minket abban is, hogy ne az érzékelhető vigasztalásokat keressük, és szárazság idején is kitartsunk Isten iránti szeretetünkben. Ennek az ajándéknak köszönhető, ha valaki természetfeletti örömet talál a szenvedésben. Különösen megnyilvánul a természetfeletti ima első formájában, a nyugalom imájában. 3 .
 

Azért, hogy Isten biztosan megmentsen minket az illúzióktól és az érzelgősségtől, a tudás ajándékát adja, amely a reménytermészetfölötti erényét támogatja. Ez arra tesz minket képessé, hogy be tudjuk fogadni az emberi tudás fölött álló inspirációkat. Ezzel az ajándékkal egy olyan természetfeletti érzékenységet kapunk, amely segít helyesen, a valós értékükön megítélni az emberi dolgokat. A tudás ajándékának segítségével fogjuk fel ennek a világnak a mulandóságát, a címek, rangok, dicséretek ürességét,  a halálos bűn és Isten megbántásának a súlyát. Ez az ajándék különösképpen azt mutatja meg,  hogy ebben a világban mi nincs Istentől, ilyen módon segítve azt, hogy a jót és a rosszat meg tudjuk egymástól különböztetni.

 

De nem elég, hogy csak meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat, hanem a jót minden körülmények – hatalmas, rafinált és aljas ellenségek – között is meg kell tennünk, a rosszat pedig el kell kerülnünk.  Ezért az erősség ajándéka – amely az ugyancsak erősség nevű belénk öntött erényt segíti – megerősíti a bátorságunkat a bajban és segít kitartani a hosszan tartó kísértésekben is. Az erősség ajándéka és erénye adja a mártíroknak az erőt a végsőkig való kitartásra. 

A Hortus Carmeli blog cikke elolvasható itt.

Létrehozva 2018. február 18.