Az ateizmus nem eszmerendszer

Senki sem születik ateistának vagy szkeptikusnak (vagyis aki nem hisz abban, hogy az igazság megismerhető). Ezek gyártott szemléletmódok, amelyek nem annyira a gondolkodásból, mint inkább az életvitelből fakadnak. Ha nem úgy élünk, ahogyan gondolkodunk, hamarosan úgy kezdünk gondolkodni, ahogyan élünk. Tetteinkhez igazítjuk a felfogásunkat, s ez helytelen.

Hadd mondjam el egy angol ateista történetét. Egy időben a londoni Soho Square-en, a Szent Patrik plébánián szolgáltam. Egy vasárnap reggel misézni mentem. A templom főkapuján belépve látom, hogy egy fiatal nő áll az áldoztatórács előtt, és szónokol a híveknek.

– Nincs Isten! A világban túl sok a rossz! – magyarázta. – Az érvelés nem írhatja felül az értelmet! Isten létezését nem lehet bebizonyítani! Ezért esténként kijárok a Hyde Parkba, és istenellenes beszédeket mondok. Hitellenes szórólapokat is terjesztek országszerte.

Csak mondta a magáét, ám addigra odaértem az áldoztatórácshoz, és megszólítottam:
– Nagyon örülök, kisasszony, hogy hisz Isten létezésében.
– Maga ostoba! – vágott vissza. – Nem hiszek!
– Pedig úgy értettem, mintha épp az ellenkezőjét mondta volna. Tegyük fel, hogy esténként kijárnék a Hyde Parkba, és beszédet mondanék a húszlábú kísértetek és tíz kentaur ellen. Tegyük fel, hogy országszerte szórólapokat terjesztenék, amelyeken cáfolnám az efféle kísértetekbe és kentaurokba vetett hitet. Mi történne velem?
– Bolond volna, és becsuknák – felelte.
– Nos, ön ugyanabba a kategóriába sorolja Istent, mint ezeket a fantáziaszüleményeket, nemde? Miért volnék hát bolond, ha ezeket támadnám, ha ön nem bolond, amikor Istent támadja?
– Nem tudom – bizonytalanodott el. – Miért?

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2021. november 10.