Világiak a plébániai lelkipásztorkodásban (17)

17. Házaspáros-, illetve családközösségek szervezése és működésének segítése

17. 1. A kisközösségek szerepe a családpasztorációban

A közösség gondolata átszövi egész könyvünket, a különböző témák tárgyalása során újra és újra felbukkan. A családpasztorációs formákat ismertető fejezetekben többnyire mint végső cél szerepel, hogy tartsuk együtt, formáljuk közösséggé azokat, akikkel foglalkozunk. Miért olyan lényeges ez?

A közösségről szóló 3. fejezetben elméletileg már válaszoltunk a kérdésre. Hadd egészítsük ki ezt még néhány gyakorlati, a lelkipásztorkodás szempontjából fontos érvvel.

A közösség a benne kialakuló mély és maradandó személyi kapcsolatok erejével különösen alkalmas arra, hogy mintegy megkösse, a szekularizáció erősödő hullámverései ellenére is megtartsa az egyházban tagjait. De nem csak megtartja, hanem a kölcsönös tanúságtétel által meg is erősíti, sőt aktivizálni is képes őket, hogy ne csupán befogadói, de továbbadói is legyenek az evangéliumnak. Pasztorális szempontból a közösség nemcsak olyan célállomás, melyben a szálak összefutnak, mely integrálni képes a különböző lelkipásztori törekvéseket, hanem egyben nyitott és továbbfejleszthető forma is, melyből további kezdeményezések, új akciók születhetnek. Nemcsak magába fogadja a megtérőket, hanem egyben kiváló nevelőiskolája az újabb, önkéntes lelkipásztori munkatársaknak.

A családpasztoráció területén a kisközösségnek két formájával találkozunk. A házaspáros közösségeknek csak a szülők a tagjai, gyermekeik csupán közvetve, rajtuk keresztül állnak kapcsolatban a közösséggel. A családközösség életében a teljes család résztvesz, a közösségnek nemcsak a szülők, hanem a gyermekek is tagjai.

A családközösség jobb forma, mert egyrészt nem választja szét a családot közösségi tagokra és nem közösségi tagokra, másrészt mert a gyermekek számára is biztosítja a közösségi élet és a külső kapcsolatok lehetőségét. Létrehozása és működtetése azonban lényegesen bonyolultabb feladat. Nehézségeket jelent a különböző korú gyerekek együttléte és foglalkoztatása, a nagyobb létszám miatt a találkozók helyének biztosítása, a programok kialakítása és még sok más. Kompromisszumként létrejött egy kombinált forma is, melyben a szülők a házaspáros közösségek mintájára hetenként találkoznak, de havonta egyszer gyermekeiket is bevonva a körbe, családtalálkozót tartanak.

17. 2. Újabb közösségek létrehozása

Az egyházmegyei családreferensek beszámolóiból következtetve jelenleg az országban mintegy 3-400 házaspáros-, illetve családközösség működik.[25] Ezek a közösségek a katolikus családoknak csak egy nagyon kicsiny hányadát foglalják magukba. Pedig mekkora lendületet adhatna az evangelizációnak, mennyire segíthetné az egyház megújulását, ha minden plébánián működnének ilyen közösségek. Mit tehetünk, hogyan segíthetjük elő újabbak létrejöttét?

Mielőtt néhány konkrét lehetőséget felsorolnánk, gondoljuk előbb végig azt, egyáltalán mit adhat egy családközösség a tagjainak, mit ígérhetünk azoknak, akiket egy létrehozandó közösségbe meghívunk?

A családközösség nagymértékben ki tudja elégíteni a benne élő családok természetes kapcsolattartási igényét. A pszichológusok hangsúlyozzák, hogy a család belső egyensúlyának fenntartásához feltétlenül szükségesek a harmonikus külső kapcsolatok. A rokoni és baráti kapcsolatok mellett a jól működő családközösségeknek jelentős szerepe van ebben.

A közömbös, vagy gyakran ateista társadalmi környezetben a magában álló keresztény család könnyen elszigetelődik. A közösség feloldja ezt az elszigeteltséget, a hasonlóan gondolkodó és élő családok keresztény környezetet jelentenek egymás számára. Egy olyan sajátos keresztény “élettér” jön létre, melyben nem csak hitüket gyakorolhatják felszabadultan, természetes módon, de lehetőségük van keresztényként szórakozni, pihenni, társasági életet élni is.

A közösségben a szülők igen változatos módon segíthetik egymást. A hit és erkölcs terén azzal, hogy együtt imádkoznak, beszélnek a hit dolgairól, megosztják egymással vallási élményeiket vagy kétségeiket, tanúságtételeikkel kölcsönösen segítik egymást. Úgy is segíthetnek egymásnak, hogy megbeszélik házastársi kapcsolatuk problémáit, tanácsot kérnek és adnak, megosztják tapasztalataikat. A nevelés terén is komoly segítség, ha a hasonló gondokkal küszködők időről-időre megosztják egymással gondjaikat, kicserélik tapasztalataikat. A kölcsönös segítségnyújtás az anyagi és gyakorlati dolgokra is kiterjed: gyermekholmikat kölcsönöznek egymásnak, építkezéskor, költözködéskor fizikai munkával, pénzzavar esetén kamatmentes kölcsönnel segítik egymást.

A gyermekek számára a családközösség elsősorban a hasonlóan gondolkodó, hasonló normák szerint élő kortárs-csoportot jelenti. Ez hitbeli és erkölcsi fejlődésük szempontjából meghatározó lehet. De talán még ennél is fontosabb, – főleg a serdülőkorban, – hogy a család határain túl is tájékozódni akaró fiatal a közösség felnőtt tagjaiban vonzó modelleket, követésre méltó példaképeket találhat. Ez megerősíti benne a szüleitől kapott indíttatást, míg ha környezetében nem találna keresztény példaképeket, könnyen kétségei támadhatnának afelől, hogy a szülei által képviselt életeszmény a társadalmi gyakorlatban egyáltalán megvalósítható-e.[26]

Mondjuk el ezt azoknak, akiket meghívunk egy új családközösségbe. De kik ezek, kikből lehet létrehozni egy újabb közösséget?

Legeredményesebben valamilyen közös tevékenységet folytató csoportból, valamilyen foglalkozás résztvevőiből lehet közösséget alakítani úgy, hogy a tevékenység, a foglalkozás befejezése után igyekszünk együtt tartani őket. Például a hétvégi családi lelkigyakorlat résztvevőiből, a családok vasárnapján összemelegedett családokból, azokból a fiatal párokból, akik csoportos jegyesoktatáson vettek részt, stb. Az egyik városi plébánián például úgy jött létre közösség, hogy a hittantábor vezetői meghívták a szülőket is egy hétvégére, és ott számukra érdekes, élményeket nyújtó programokat szerveztek. Az együtt töltött két nap hatására a szülők elhatározták, hogy ezentúl rendszeresen összejönnek, közösséget alakítanak, és a vezetésre mindjárt fel is kérték az egyik közülük való házaspárt.

A tapasztalat azt mutatja, hogy mindenütt vannak házaspárok, családok, akik érdeklődnek a közösségi élet iránt. A nehézség inkább az, hogy a papok, hitoktatók, világi lelkipásztorok nem nagyon mernek kezdeményezni, mert maguk sem ismerik a családközösségek belső életét, attól tartanak, hogy a létrejövő közösséggel majd nem tudnak mit kezdeni. A következőkben ezért megpróbáljuk röviden bemutatni, hogy miként működik, összejövetelein mit csinál egy családközösség.

17. 3. A közösségek működése

Már 3-4 házaspár vagy család is alkothat egy jól működő közösséget. Tíz-tizenöt házaspárnál, illetve 7-10 teljes családnál több viszont ne tartozzon egy közösségbe, mert ilyen sok ember már nem képes egymással bensőséges személyi kapcsolatot fenntartani.

A közösség vezetője néha maga a szervező, lelkipásztor, hitoktató, de egyre gyakoribb, hogy a létrejött közösség saját soraiból bíz meg egy személyt vagy házaspárt a vezetéssel. A vezetői megbízatás általában határozott időre szól. Nem szerencsés az a gyakorlat, hogy a közösségnek nincs vezetője, hanem esetről esetre mást bíznak meg a programok irányításával.

A találkozók helye lehet a plébánia vagy más közösségi helyiség, például Kolping-ház, egyházi klub vagy hasonló, de lehet egy tágas családi otthon is.

A házaspáros közösségek általában hetenként, az esti órákban tartják összejöveteleiket. A családközösségek ritkábban, kéthetente vagy havonta egy alkalommal találkoznak, de ilyenkor hosszabb, esetleg egésznapos a találkozó. A “kombinált” közösségekben a házaspárok hetente, a teljes családok havonta egyszer jönnek össze. Azon a héten, amikor családi összejövetel van, a házaspárok külön nem találkoznak.

Természetesen a közösséghez tartozó családok a találkozók közötti időben is kapcsolatban állnak egymással kölcsönös látogatások, segítségnyújtás, telefonhívások formájában, de találkoznak a vasárnapi szentmisén, iskolai, kulturális programokon és sok más alkalommal.

A rendszeres találkozók programja mindkét közösségi forma esetében igen változatos lehet. A leggyakoribb programpontokat a közösségi életben kevésbé járatos olvasó számára címszószerűen felsoroljuk.

Mi tölti ki a házaspáros közösségek találkozóinak programját?

– Közös imádság, a rózsafüzértől a spontán hangos imádságig a legkülönfélébb imamódokon.

– Szentírásolvasás, és a felolvasott rész megbeszélése.

– Beszélgetés hittani témákról, esetleg meghívott előadó segítségével.

– A gyermekek által tanult hittan-anyag megbeszélése.

– A névnapjukat, születésnapjukat, házassági évfordulójukat ünneplők köszöntése, imádság értük.

– Folyóirat- és könyvszemle. Valaki figyelemmel kíséri az egyházi sajtót, és a közösséget érdeklő írásokra felhívja a figyelmet, esetleg röviden ismerteti azok tartalmát.

– Beszámoló a mindennapokról: az örömök, gondok megosztása és megbeszélése.

– Az egymásnak vagy másoknak nyújtandó segítség megszervezése.

– Beszélgetések a házasságról, a családról, a gyermeknevelésről.

Ezek a beszélgetések jöhetnek spontán: valaki felvet egy problémát és azt megbeszélik. De folyhatnak szervezetten is úgy, hogy előre kijelölik a témát, egy szülő vagy házaspár felkészül a témából, és ehhez a referátumhoz kapcsolódik a beszélgetés. Felsorolunk néhányat a sok-sok lehetséges témakörből:

– A házastársi kapcsolat kérdései.

– A házasság szentsége.

– A házasság krízisei, problémái és azok feloldása.

– A házastársi beszélgetés.

– Családtervezés.

– A családi élet törvényszerűségei, problémái.

– A családtagok egymással való kapcsolata.

– Gyermeknevelési kérdések, például: a hitre nevelés, a szexuális nevelés, a családi életre nevelés, a jutalmazás és büntetés, a helyes követelménytámasztás, a leggyakoribb nevelési hibák, a serdülőkor problémái, a felnövekvő gyermekek önállóságra nevelése, stb.

– A családi imádság, ünneplés a családban, családi liturgiák.

– A családtagok közötti kiengesztelődés, stb.

– A találkozókon sor kerülhet még szerény agapéra, közvetlen beszélgetésekre, fotók, emlékek, trófeák, kézimunkák bemutatására, stb.

Egyetlen találkozó programjába nyilván nem zsúfolható bele minden. A legtöbb közösségben az a szokás alakult ki, hogy vannak állandó programpontok, például az imádság, a bibliaolvasás, az évfordulójukat ünneplők köszöntése és hasonlók, a további program viszont változó, azt az igények alapján a vezető állítja össze.

A családközösségek találkozóin külön szerveznek programokat a felnőttek és külön a gyerekek számára, de vannak olyanok is, amelyeken közösen vesznek részt. A felnőttek programja lényegében azonos a házaspáros közösségek találkozóinak programjával. A gyerekek külön foglalkozásai, valamint a közös családi foglalkozások pedig hasonlóak azokhoz, amelyeket a hétvégi családi lelkigyakorlatok és a családok vasárnapja kapcsán ismertettünk. Vagyis a gyermekek számára életkor szerint játékos foglalkozásokat szoktak összeállítani, részben vallásos tartalommal, (bibliai játékok, vetélkedők, rajzverseny, énektanulás stb.), részben az ügyesség, a gyakorlati érzék fejlesztésére, (játékkészítés, érdekes, hasznos kézimunkák stb.), és részben a testi mozgásigény kielégítésére, valamint szórakoztató céllal, (labdajátékok, sportszerű szabadtéri játékok, stb.). Nagyobb gyerekek számára beszélgetéseket, egy-egy zenei, film vagy olvasmány-élmény megbeszélését is programba lehet iktatni. Ezeket a foglalkozásokat rendszerint valamelyik szülő vagy idősebb testvér vezeti. Bármivel foglalkoznak is, az a fontos, hogy keresztény módon, a kölcsönös szeretet jegyében tegyék.

A szülők és gyermekek együtt vesznek részt a közös imádság és ünneplés alkalmain, az étkezéseken. Közös programok a teljes családok részvételével szervezett közös beszélgetések, a családi játékok és játékos vetélkedők.

A közösséghez tartozó családok a rendszeres összejöveteleken kívül is találkoznak időnként. A házaspáros közösségek együtt mehetnek moziba, színházba, koncertre, közösen vállalhatnak valamilyen karitász-szolgálatot, együttesen vehetnek részt lelkigyakorlaton. A családközösségek körében pedig igen népszerűek a közös kirándulások, utazások, zarándoklatok. Sokfelé megoldották a közös nyaralást is, és az sem ritka, hogy a közösséghez tartozó családok együtt vesznek részt lelkigyakorlaton.

A felsoroltak csak töredékei a számtalan lehetőségnek. A helyi adottságok felhasználásával minden közösségnek magának kell kialakítania élménynyújtó, színes belső életét.

17. 4. A közösség segítése

Gyakran tapasztaljuk, hogy egy-egy újonnan létrejött közösség bizonyos idő eltelte után válságba kerül, a kezdeti nagy lelkesedés lelohad, a tagság egy része elmaradozik. A jelenség tulajdonképpen természetes, a krízis valamilyen formában a legjobb közösség életében is bekövetkezik. Baj akkor van, ha a válság fő oka, hogy a közösség élete kiüresedett, a találkozók nem nyújtanak már gazdagodást, közösségi és lelki élményeket a résztvevőknek. Ilyenkor a közösség előbb-utóbb szétesik, vagy néhány hűséges tag vegetáló kis csoportjává sorvad.

Hogy ez ne következzék be, a közösségek jó része külső segítségre, támogatásra szorul, főképpen akkor, ha a vezető nem kellően tapasztalt a közösségi életben.

Az lenne a legjobb, ha minden egyházmegyében volna olyan lelkipásztori központ, amely közösségvezetői összejövetelek, tapasztalatcserék szervezésével, tanácsadással, módszertani segédanyagok (beszélgetés-vázlatok, témajegyzékek, játékgyűjtemények) közreadásával, a különféle családi és közösségi témákban járatos előadók közvetítésével, a különféle  közösségi találkozók rendezésével és hasonlókkal segítené az egyházmegye közösségeit.

Amíg ilyen nincs, (vagy csak nagyon kevés helyen van,) addig a közösségek patronálása a plébániák pap- és világi lelkipásztorainak feladata. Ám ahhoz, hogy ötleteikkel, javaslataikkal, a nehézségek megbeszélésével segíteni tudjanak, nekik maguknak kell e területen tapasztalatokat, ismereteket szerezniük. Hasznos ezért, ha kapcsolatot tartanak egy jól működő közösséggel, és tanulmányozzák a közösségi életről szóló szakirodalmat.[27]

Azzal is segíthetjük plébániánk közösségeit, hogy működésük számára teret biztosítunk, hogy elfogadjuk felkínált szolgálataikat. lehetőségeikhez mért feladatok elvégzésével bízzuk meg őket. Bátorítsuk őket arra is, hogy építsenek ki és tartsanak fenn kapcsolatokat más, hasonló kisközösségekkel. Fontos, hogy legalább a közeli plébániák közösségei tudjanak egymásról, időnként meglátogassák egymást, információkat és tapasztalatokat cseréljenek, együtt imádkozzanak és közösen ünnepeljék az eucharisztiát. Ezek a kapcsolatok a kölcsönös gazdagításon túl arra is jók, hogy kitágítsák a kisközösségek látóhatárát. Segítsenek, hogy ne váljanak magukba zárkózott, különálló szigetekké, hanem a szó igazi értelmében egyre inkább “egyházzá” legyenek.

Munkánk megkoronázása, ha azokból, akikkel foglalkoztunk, élő közösséget sikerül létrehoznunk, mert ezáltal fáradozásunk gyümölcse megsokszorozódik. A közösség előbb-utóbb a keresztény élet kisugárzó fókuszává válik, kovásszá, amely megkeleszti az egész tésztát.

Utólagos mentegetőzés-féle

Újraolvasva a teleírt oldalakat magunk is látjuk, hogy munkánk mennyire töredékes. Elsőként próbáltuk meg összefoglalni a magyar egyházban tevékenykedő világiak pasztorális tapasztalatait, s most aggódva mérlegeljük, vajon mennyire sikerült?

Jobb összefoglalást tudtunk volna készíteni, ha otthagyva egy időre mindennapos szolgálatunkat, végiglátogathattuk volna a jelesebb plébániákat, összegyűjthettünk volna minden jó tapasztalatot, és azokat egy csendes íróasztal mellett annak rendje-módja szerint tudományosan elemezhettük és feldolgozhattuk volna. Erre azonban nem volt lehetőség, ez a könyv lényegében “menet közben” íródott.

De talán ennek is megvan a maga előnye. Talán életszerűbbek így a mondatok, talán jobban megérzi belőlük az olvasó ennek a most kibontakozó szolgálatnak roppant nehézségeit és egyedülálló szépségét. A jól-rosszul elrendezett anyag mögül talán átizzik néha a könyv megírására késztető alapélmény, az a lenyűgöző felismerés, hogy az Úrhoz elvezetni valakit csodálatosan nagy öröm.

Nem valószínű, hogy a világiak szolgálatáról írandó tanulmányok majd sorra hivatkoznak ránk és idéznek ebből a könyvből. De ha az olvasók között lesz néhány, aki szolgálatához inspirációt és felhasználható ötleteket merített belőle, és főleg ha akadnak olyanok, akik e könyv hatására jelentkeznek plébánosuknál bármilyen apró szolgálatra, akkor a megírásába fektetett munka bőven megtérült.

A teljes dokumentum és a felhasznált irodalom listája megtalálható itt.

Létrehozva 2017. november 6.