26. FEJEZET – Első rész

A GONDOLATOKAT, SZENVEDÉLYEKET ÉS ERÉNYEKET MEGKÜLÖNBÖZTETŐ BELÁTÁS

       1. A megkülönböztető belátás a kezdőkben: önmaguk igaz ismerete, a haladókban: szellemi érzék, mely hibátlanul megkülönbözteti az igazán jót a pusztán természetes jótól és ennek ellenkezőjétől. A tökéletesekben pedig: isteni felvilágosítás folytán bennük lévő tudás, mely fényével azt is meg tudja világítani, ami másokban homályosan van meg.

       Vagy általános értelemben talán inkább így határozható meg a megkülönböztető belátás, és ennek meg is felel: Isten akaratának biztos felismerése minden időben, helyen és dologban. Ez csak azokban szokott meglenni, akiknek tiszta a szíve, a teste, az ajka. A belátás szeplőtelen lelkiismeret és tiszta felfogás.

       2. Aki a három szenvedélyt már kellően leküzdötte, az egyúttal leküzdötte az ötöt is. Aki viszont azokat elhanyagolja, egyiket sem győzi majd le.

       3. Nehogy tudatlanságból hitetlenkedjünk vagy megrendüljön a hitünk, mikor a szerzetesi életben bizonyos természetfölötti dolgokat látunk vagy hallunk. Hiszen ahol a természetfölötti Isten lakik, ott természetfölötti dolgok is megtörténnek.

       4. Általában a következő három okból alakulhat ki bennünk minden démoni támadás: vagy hanyagságból, vagy kevélységből, vagy a démonok irigységéből. Szerencsétlen az első, ugyancsak nyomorult a második, a harmadik viszont kifejezetten áldás.

       5. Isten után mindenben a lelkiismeretünket használjuk irányjelző gyanánt és ez legyen mércénk, hogy tudjuk, honnan fúj a szél és arra állítsuk majd a vitorlákat is.

       6. Minden Istennek tetsző tevékenységünkben három vermet ásnak nekünk a démonok: Először arra törekednek, hogy a jó megvalósulását megakadályozzák, másodszor, első vereségük után, hogy az ne Isten akarata szerint valósuljon meg; ha pedig ettől a céljuktól is elestek a gazok, akkor szép csöndben lopakodnak lelkünkhöz, és boldognak neveznek bennünket azért, mert mindenben Istennek tetsző életmódot folytatunk. Az elsőnek az ellenszere a buzgóság és a halál gondolata, a másodiké az alárendeltség és a megvetett állapot, a harmadiké pedig, hogy mindig magunkat hibáztatjuk.

       7. Ez marad a feladatunk mindaddig, míg szentélyünkbe nem hatol Isten tüze. Akkor ugyanis már nem marad bennünk bűnnel szerzett hajlamokból folyó kényszer; mert „a mi Istenünk tűz”, mely mindenestül megemészti a szenvedélyt, az indulatot, a szerzett bűnös hajlamot, az érzéketlenséget, a belső és külső, érzéki és szellemi vakságot. A démonok viszont épp a mondottak ellenkezőjét szokták tenni. Mert amikor a lelken úrrá lesznek és elménk világát is megzavarják, nincs már bennünk nyomorultakban józanság, nincs belátás, nincs önismeret, nincs szégyenérzet, hanem csak közöny, érzéketlenség és elvakultság.

       8. Azok tudják csak jól, miről van itt szó, akik bujaságukból kijózanodtak, gátat vetettek vakmerő viselkedésüknek, szemérmetlenségükből magukhoz tértek. Mennyire szégyellik ezek magukat, mintegy gondolatban, elméjük kijózanodása, illetve szertelen, s még inkább szemtelen gerjedelmük lelohadása után amiatt, amit előbb, míg vakon éltek, mondtak és tettek!

       9. Amíg be nem esteledik, azaz ha előbb sötétbe nem borul a lélek napja, a betörők sem lopnak, ölnek, pusztítanak. Itt a lopás sajátos vagyonveszteséget jelent. A lopás: jóként megtenni azt, ami nem az. A lopás: a lélek öntudatlan fogsága. A lélek megölése: a gondolkodó elme halála, miután az rossz tettekbe bonyolódott. A pusztulás pedig: a gonoszságot nyomon követő kétségbeesés.

       10. Azt senki se hozza fel mentségül, hogy gyönge az evangélium parancsainak teljesítésére, mert vannak lelkek, akik a parancson is túlmentek. Győzzön meg legalább az, aki embertársát magánál jobban szerette és feláldozta érte életét, noha nem is kapott rá külön parancsot az Úrtól.

       11. Bízzanak a szenvedélyek lealázott rabjai, mert még ha minden hurokban fennakadtak, ha minden betegségben szenvedtek is, azért egészségük helyreálltával mindenki számára orvosok, fényes világítók, kormányosok lesznek, s amikor az egyes betegségek lefolyását tanítják, saját tapasztalataikra támaszkodva, megmentik a bukás szélén állókat.

       12. Ha még némelyeken korábbi bűnös hajlamaik zsarnokoskodnak, ám tudnak tanítani, még ha csak puszta szóval is, tanítsanak, csak ne legyenek elöljárók! Talán egyszer majd legalább saját szavaik miatt elszégyellik magukat, és hozzáfognak a gyakorlati cselekvéshez. Akkor legalább velük is az történik majd, amit némely sárban fetrengő esetében láttam: Fertőbe merülve odasüllyedésük módját tudtukra adták az elöljáróknak, s azért tették, hogy üdvükre szolgáljon, nehogy azok is ugyanazon az úton essenek el. Aztán pedig mások üdvössége miatt a Mindenható őket magukat is kimentette a fertőből. Ha meg a szenvedélyek rabjai önként belevetik magukat az élvezetekbe, ezzel szó nélkül igazolják ezt a tanítást: ezért is kezdett el Jézus először tenni, és azután tanítani.

‘

       13. Vészes, valóban vészes tengeren kelünk át, mi szegény szerzetesek, amely csak úgy háborog a sok széltől, tele van sziklazátonnyal, örvénnyel, gázlóval, szörnyeteggel, kalózzal, víztölcsérrel és hullámmal. Sziklazátonyon itt a lélekre vonatkozóan a hirtelen, dühödt haragot értem, örvényen meg az elmét környékező reménytelenséget, amely azt a kétségbeesés mélyébe igyekszik sodorni.

       Sekélyes gázlón a tudatlanságot, mely a rosszat jónak tartja. Szörnyetegen ezt a nehézkes, szilaj testet. Kalózokon a hiúság álnok szolgáit, akik elragadják tőlünk rakományunkat, az erények kemény munkával szerzett gyümölcsét. Hullámokon az egyre dagadva feszülő bendőt, mely ösztönösen a szörnyeteghez irányít, víztölcséren pedig az égből kivetett kevélységet, amely előbb fölemel, majd pedig a feneketlen mélységbe ránt.

       14. Akik a nevelésben jártasak, jól tudják, milyen feladatok valók a betűvetést kezdőknek, milyenek a haladóknak, és milyenek a tanítóknak. Legyen eszünk, nehogy a tanulást túl hosszan elnyújtva egyre csak hivatásunk gyakorlásának elemi feladatainál időzzünk! Nagy szégyen az, ha mindenki szeme láttára vén fejjel még mindig iskolába kell járni. Itt egy kitűnő ábécé mindenki számára: engedelmesség, böjt, szőrzsák, hamu, könnyek, gyónás, hallgatás, alázat, virrasztás, bátorság, dermesztő hideg, fárasztó munka, kimerültség, megvetettség, töredelem, megbocsátó lelkület, testvériesség, szelídség, egyszerű és kíváncsiságtól mentes hit, a világgal nem törődni, a szülőktől gyűlölet nélkül elszakadni, semmihez nem ragaszkodni, ártatlansággal társult egyszerűség és önkéntes szűkölködés.

       A következő pedig jó szabály és számvetés a haladók számára: szerénység, higgadtság, jó reménység, csöndes nyugalom, helyesen megkülönböztető belátás, az ítélet állandó emléke, részvét, vendégszeretet, nyugodt figyelmeztetés, szenvedélyektől mentes ima, anyagiak iránti közömbösség.

       Legvégül pedig a földi életben buzgón tökéletességre jutott szellem és test meghatározása, leírása, illetve mintája: rabul nem ejthető szív, tökéletes szeretet, alázatforrás, az elme függetlenedése, Krisztus bennünk lakása, az ima világának biztonsága, isteni felvilágosítás bősége, halálvágy, életundor, menekvés a testtől. Így lesz a világ szószólója, Isten ostromlója, angyalok szolgatársa, mérhetetlen mély tudású, titkok szentélye, kimondhatatlan dolgok őre, emberek megmentője, Isten a démonok fölött, úr a szenvedélyek fölött, s egyben a test ura, a természet sáfára, s a bűntől menekülve a szenvedélymentesség hajléka, végül pedig az Úr segítségével az Úr követője.

       15. Testi betegség idején ugyancsak szükségünk van önuralomra, mert ha a démonok látják, hogy ágynak estünk, és egy ideig gyöngeségből képtelenek vagyunk önmegtagadást gyakorolni ellenük, akkor igyekeznek súlyos kísértésekkel ostromolni. A világban élők között a harag démona szegődik társul a betegekhez, néha pedig még a káromlásé is. A világtól távol élők között azonban a betegekre, ha jól el vannak látva a szükséges dolgokkal, a torkosság és a bujaság vár, ha viszont kietlen, küzdelmes helyeken tartózkodnak, a fásultság és a hálátlanság zsarnoka áll lesben.

       16. Megfigyeltem, hogy a bujaság farkasa növeli a beteg kínjait és éppen a kínjai közepette izgalmat és magömlést okoz benne. Bizony megdöbbentő volt azt látni, ami az ilyenekkel történt: látni a heves fájdalmak között felgerjedő, tomboló testet. Majd megfigyeltem és láttam ágyban fekvő betegeket, akiket épp a betegágyukon töltött el az Isten ereje, vagy a töredelem vigasza, és a vigasztalással el is hárították a fájdalmakat, s eljutottak oda, hogy nem is kívántak többé a betegségtől szabadulni. Máskor pedig láttam olyanokat, akik rosszul voltak, de a betegség mint valami fenyíték hatására lelki bajuktól megszabadultak, és dicsőítettem azt, aki porhüvely által tisztítja meg a porhüvelyt.

.

       17. Minthogy az elme szellemi, nyilván meg van áldva szellemi érzékkel is. Akár megvan ez bennünk, akár nincs, szüntelenül iparkodjunk megszerezni, mert amikor megjelenik, külső érzékeink sem fognak már a maguk eredeti módján működni. Ennek tudatában jelentette ki az egyik bölcs: „És majd isteni érzékre lelsz.”

       18. A szerzetesi életet szívbeli meggyőződéssel kell folytatni: tettel, szóval, gondolattal és érzéssel, hisz különben nem szerzetesi, hogy ne mondjam: nem „angyali” élet.

       19. Más az Isten gondviselése, más az oltalma, más a védelme, újra csak más dolog az ő irgalma és megint más az ő megerősítő vigasztalása. Az első az egész teremtésben megnyilvánul, a második csak a hívőkben, a harmadik az igazán hűséges hívőkben, a negyedik a neki szolgálókban, az utolsó pedig az őt szeretőkben.

       20. Néha ami az egyik embernek orvosság, a másiknak méreg; néha pedig még ugyanannak a személynek is valami alkalmas időben rendelve orvosság, míg alkalmatlan időben egyenesen méreggé válhat.

       21. Láttam esztelen orvost, aki egy megtört beteget gyalázattal illetett és nem ért el vele mást, mint hogy kétségbeesésbe kergette. Ám láttam rátermett jó (lelki) orvost, aki megszégyenítést alkalmazva végzett műtétet a felfuvalkodott szíven, és így annak minden bűzlő gennyét eltávolította. Láttam, hogy ugyanaz a beteg egyszer az engedelmesség italát itta fertőtlenítés végett és felélénkült, lábra állt és nem merült álomba; majd pedig mikor lelki szeme fájt, magányban élt és hallgatott. „Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”

       22. Vannak, de nem is tudom, hogy (hiszen nem szoktam Isten adományait önteltségből kíváncsian fürkészni), akik úgyszólván természetüknél fogva hajlamosak az önuralomra, a magányos életre, a tisztaságra, a tartózkodásra, a szelídségre, a töredelmes bűnbánatra. Míg vannak mások, akik elé mintegy önnön természetük gördít ezekkel szemben akadályt, mégis tőlük telhetően erőt vesznek magukon. Ezek ugyan időnként csúful járnak, de mivel a természet legyűrői, nekem jobban tetszenek, mint az előbbiek. Ember, ne kérkedj könnyen szerzett kinccsel! Aki ugyanis sok károdat, nyavalyádat, veszteségedet előre tudva ezt ajándékba adta, úgyahogy megmentett téged a tőle ingyen kapott előnyökkel. Egyébként még gyermekkori nevelésünk, életmódunk és elfoglaltságaink is segítenek vagy hátráltatnak minket felnőtt korunkban az erény, a szerzetesi élet gyakorlásában.

       A szerzetesek világossága az angyalok, a szerzetesség pedig minden ember világossága. Igyekezzenek tehát mindenkinek mindenben az erény mintaképéül szolgálni! Senkinek semmiféle botrányt ne okozzanak azzal, amit tesznek vagy mondanak! Mert ha a világosság sötétséggé válik, akkor milyen sűrű lesz majd a sötétség, vagyis mekkora homályban élnek majd a világiak?

       23. Hallgassatok tehát rám! Jobb, ha nem köntörfalazunk, ha nem vesztegetjük el nyomorult életünket ezernyi és miriád ellenség ellen harcolva, hiszen úgyis képtelenek leszünk minden fortélyukat jól megfigyelni, vagy egyáltalán fölfedezni. A Szentháromság segítségével a hárommal fegyverkezzünk föl a három ellen, mert egyébként sok bajt hozunk magunkra.

       24. Viszont ha bennünk is jelen van, aki „a tengert szárazfölddé változtatta”, akkor biztosan átkel majd azon zavartalanul a mi Izraelünk is, tudniillik az Istent szemlélő elménk, és meglátja, hogy az egyiptomiak a könnyeik árjába fulladnak. De ha ő nem lakik bennünk, ki bírja ki hullámainak, vagyis ennek a testnek a zúgását? Ha viszont gyakorlati cselekvésünk során fölkel bennünk az Isten, szétszóródnak ellenségei, és ha szemlélődés útján közelítünk hozzá, elfutnak színe elől és előlünk is, akik Őt is és minket is gyűlölnek.

       25. Igyekezzünk ne puszta szóval, hanem inkább verejtékes fáradsággal, ismeretet szerezni Isten dolgairól! Kimúlásunk idején ugyanis nem szavakat, hanem tetteket kell majd fölmutatnunk.

       26. Akik azt hallják, hogy egy helyen kincs van, kutatnak utána és a kutatással járó sok fáradság miatt gondosan őrzik is, amit találtak. A könnyen jött vagyon viszont könnyen is megy.

       27. Bajos dolog bűnnel szerzett hajlamokon fölülkerekedni, akik pedig még egyre csak gyarapítják azokat, már vagy kétségbeestek, vagy semmi hasznuk nem volt a világ elhagyásából. Persze tudom, hogy Isten mindent megtehet, neki semmi sem lehetetlen.

       28. Fogas kérdést tettek föl nekem némelyek, amely túl magas egy magamfajta embernek, s mellyel a kezembe került könyvek egyike sem foglalkozik. Ezt mondták ugyanis: „A nyolc főbűn alapgondolatai közül melyek számítanak egy másik magzatának? Vagy a három fő közül melyik nemzője az öt melyikének?” Hát én a rejtvényre dicséretes tudatlanságot hozva föl mentségül, ezt tanultam a szent férfiaktól: „A bujaság anyja a torkosság, a fásultságé a hiúság. A sértődöttség a három közös szülöttje, akárcsak a harag is, s a kevélység anyja szintén csak a hiúság. Én viszont válaszul így szóltam azokhoz az örök emlékű férfiakhoz: nagyon szeretném már megismerni a nyolc szülötteit is: tudniillik hogy melyiknek melyik a magzata?”

       Meg is tanítottak rá nagyon kedvesen ezek a szenvedélyeiken úrrá lett férfiak, hogy nincs rend vagy értelem az értelmetlenekben, hanem csak ellenkezés meg forrongás. Majd meggyőző példákkal meggyőztek a boldogok, és sok meggyőző érvet hoztak föl, melyekből néhányat beledolgoztunk a jelen fejezetbe, hogy majd azok segítségével a többiekről megvilágosuljunk.

       Példának okáért: A szertelen nevetés hol bujaságból, hol hiúságból származik – amikor valaki magában visszatetsző módon tetszeleg –, hol épp élvezet vagy épp böjtölés következménye – ha a böjtölők fennhéjáznak –, hol meg fásultságból vagy éppen természetes okokból is származhat. A szószaporítás hol falánkságból, hol meg hiúságból. A fásultság hol elpuhulásból, hol pedig istenfélelem hiányából. A káromlás voltaképpen a kevélység kölyke, de sokszor attól van, hogy magunkban elítéljük embertársunkat, van azonban, hogy a démonok idétlen irigykedése okozza. A keményszívűség néha a túlságos jóléttől, sokszor meg a közönytől vagy rendetlen ragaszkodástól van. A ragaszkodás maga viszont a bujaságtól vagy a kapzsiságtól és a sok más egyébtől. A gonoszság megint a beképzeltségtől és a haragtól. A színlelő képmutatás az a kielégültségből és a különcködésből alakulhat ki. Ezek ellentétei nemcsak ellentéteitől születnek. De hogy ne sokat beszéljek (hiszen kifogyok közben az időből, ha egyenként akarom őket vizsgálni): lényegében minden fönt említett szenvedély romlása az alázat. Akiben ez megvan, az mindent legyőzött.

       29. Minden bűnös szokás szülője az élvezetvágy és a rosszindulat. Aki ezeket megtartja, nem látja meg az Urat. És semmit sem használ nekünk, hacsak az előbbitől tartózkodunk, az utóbbitól pedig nem.

       30. Az Úr félelmére az uralkodókkal és a vadállatokkal kapcsolatos félelmünkről vegyünk példát, az Isten iránti szeretetre pedig a testi szerelem szolgáljon számunkra mintául, mert semmi akadálya annak, hogy az erényekre azok ellentéteiről vegyünk példát.

       31. Ugyancsak elkorcsosult a mai nemzedék, és telis tele van képmutatással és beképzeltséggel. Testi fáradozást talán mutat ugyan fel, mint hajdani atyáink, de nem méltó azok kegyelmi adományaira. Márpedig az emberi nem szerintem még sohasem szorult rá úgy kegyelmi adományokra, mint épp most. És méltán bűnhődünk, hiszen nem fáradozásaink béreként, hanem csak alázatos egyszerűség jutalmaként jelenti ki magát Isten. Ha pedig az Úr hatalma az erőtlenségben teljesedik ki, az Úr mégsem taszítja el az alázatos munkást.

       32. Ha Krisztus atlétái közül bárkit fizikailag romlott állapotban látunk, ne igyekezzünk ravaszul megtudni, milyen ítélet okozta nyavalyáját, hanem inkább fogadjuk egyszerű, ártatlan szeretettel, ápoljuk mint tulajdon tagunkat, mint hadirokkant bajtársunkat!

       33. Van betegség a vétkek megtisztítására, s van a büszkeség megalázására. Ha jó, egyedül jó Mesterünk és Urunk némelyeket gyakran renyhének lát az önfegyelmezésben, akkor enyhébb fegyelmezés gyanánt betegséggel alázza meg testüket, és néha a lelküket is megtisztítja a gonosz gondolatoktól és a szenvedélyektől.

       34. Mindazt, ami velünk történik, akár látható, akár láthatatlan, vagy jól, vagy szenvedéllyel vagy közömbösen fogadhatjuk. Láttam egyszer, hogy három testvér büntetést kapott. Az egyik bosszankodott, a másik nem bánta, a harmadik pedig egyenesen örült neki.

       35. Megfigyeltem, hogy a földművesek egyforma magot vetnek el, de mindegyiknek megvan a maga szándéka: ez, hogy kifizesse az adósságát az, hogy vagyont gyűjtsön magának, amaz, hogy Uralkodóját ajándékkal tisztelje meg, más pedig, hogy az élet útján járóktól jótettéért elismerést hajhásszon. Ez, hogy vetélytársát gyötörje, az pedig, nehogy az emberek ócsárolják tétlensége miatt. Ezek a földművesek vetésének a nevei: böjt, virrasztás, alamizsna, kötelességteljesítés és hasonlók. Vizsgálják hát meg buzgón a testvérek szándékaikat az Úrban!

       36. Mint ahogy a kútból vizet húzva azzal néha véletlenül a közmondásos békát is felhúzzuk, úgy az erények gyakorlásakor gyakran az azokkal összefonódó hibákat is vakon elkövetjük. Például: a vendéglátással a torkosság fonódik össze, a szeretettel a bujaság, a megkülönböztetésre képes tisztánlátással a ravaszkodás, az okossággal a hamisság, a szelídséggel az alattomosság, a restség, a késlekedés, a feleselés, különcség, engedetlenség; a hallgatással a tanítás terhe, az örömmel az önhittség, a reménnyel a lustaság, a szeretettel megintcsak az ítélkezés, a csöndes, magányos életmóddal a fásultság és a tétlenség, a tisztasággal a keserűség, az alázattal a bizalmaskodás, végül mint csodaszernek tekintett kenőcs vagyis inkább kábítószer, mindezekkel együtt jár a hivalkodás.

       37. Ne keseredjünk el, ha valamit hosszú időn át kértünk Úrtól, és ő nem hallgat meg: hiszen az Úr ugyan szeretné, hogy minden ember egy szempillantás alatt megszabaduljon a szenvedélyektől, de tudja, hiszen előre tud mindent, hogy ez nem válna javukra. Ha Isten nem teljesíti kérésünket, az biztosan a következő dolgok egyike miatt történik velünk: vagy mivel még idő előtt kérjük, vagy méltatlanul és hiú módon, vagy hogyha teljesítené kérésünket, felfuvalkodnánk, vagy pedig mert kérésünk teljesítése után már hanyagul élnénk.

       38. A szenvedélyek egy kivételével visszavonulnak némelyektől – nemcsak a hívőktől, hanem még hitetlenektől is – és csak azt az egyet hagyják hátra, hogy mindegyikük helyét betöltse, amely a gonoszság alapja, mert olyan ártalmas, hogy még a mennyből is levet.

       39. Gondolom, senki sem kételkedik abban, hogy a démonok és a szenvedélyek egy időre vagy egyszer s mindenkorra visszavonulnak a lélektől. Azt azonban, hogy hányféleképpen történik tőlünk való visszavonulásuk, kevesen tudják. A bűnös anyag az isteni tűztől fölemésztve elsorvad, ha pedig az ki van irtva és a lélek megtisztul, akkor már azzal együtt fogynak a szenvedélyek is, hacsak anyagias életmódunkkal, hanyagságunkkal újra magunkhoz nem vonzzuk őket. Önként visszavonulnak a démonok, és bennünket gondatlanokká tesznek, majd pedig hirtelen elragadják nyomorult lelkünket.

       40. A rossz vagy a szenvedély nem természetesen van meg természetünkben, hiszen a szenvedélyeknek nem teremtője Isten. Viszont sok természetes erény van meg bennünk, amely tőle származik. Nyilván ezek közé tartoznak az alábbiak is: irgalom, mert hát a pogányok is éreznek részvétet; szeretet, hisz sokszor az oktalan állatok is könnyeznek egymás elvesztése miatt; hit, mivel azt mindnyájan magunkban hozzuk létre; remény, mert mikor kölcsönzünk, vetünk, hajózunk, azt a nagyobb haszon reményében tesszük.

       Ha mármost a szeretet, amint kimutattuk, természetes erény bennünk, s ugyanakkor a törvény köteléke, tökéletes teljesítése akkor az erények sem állnak távol természetünktől. Szégyelljék hát magukat azok, akik azzal mentegetőznek, hogy képtelenek az erényeket gyakorolni!

       41. Természetfölötti erények a tisztaság, higgadtság, alázat, imádság, virrasztás, böjt, szüntelen töredelem. Ezek közül némelyeknek ember, némelyeknek angyal, némelyeknek pedig maga az Isten-Ige a tanítója, illetve az adományozója.

       42. Két rossz közül a kisebbet kell választani. Például: Gyakran miközben imádkozunk, testvérek jönnek hozzánk. Ilyenkor két dolog közül választhatunk: vagy kénytelenek vagyunk az imát abbahagyni, vagy – ha válasz nélkül küldjük el – a testvért megbántani. A szeretet fontosabb az imánál: ez ugyanis részleges, az viszont elismerten mindent magában foglal.

       Még egy másik példa: Valamikor régen, még fiatal koromban, amikor egy városban vagy faluban voltam, étkezés közben ragadott meg a torkosság és hiúság gondolata, és mivel tartottam a falánkság ivadékától, inkább a hiúságnak adtam be a derekam. Persze tudom én, hogy a tokosság démona a fiatalokban gyakran legyőzi a hiúságét, ami természetes is.

       43. A világiak között minden baj gyökere a kapzsiság, a szerzetesek között pedig a torkosság. Lelki emberekben akadnak nemegyszer bizonyos jelentéktelen hibák, amelyeket Isten gondviselés folytán hagy meg, hogy azok néhány jelentéktelen, bűntelen dologért erősen hibáztatva magukat az alázat biztos birtokába jussanak.

       44. Nem tehet szert alázatra az olyan kezdő, aki engedelmességtől függetlenül, teljesen önállóan él, hisz aki magától tanul mesterséget, az mind beképzelt.

       45. Az atyák két elemi erénnyel határozzák meg a gyakorlati cselekvést, s ez ésszerű is, mert az egyik gátat vet az élvezeteknek, míg a másik ezt a gátat alázattal erősíti meg. Ezért kettős a bűnbánat is, hiszen gátat vet a bűnnek, és alázatot hoz létre.

       46. A jó emberre jellemző, hogy ad mindenkinek, aki csak kér tőle; a kivételesen jámborra pedig, hogy még annak is ad, aki nem kér. Az viszont, hogy valaki – főleg ha módjában áll – ne is kérjen vissza semmit attól, aki elvesz valamit, ez már csakis a szenvedélyektől mentes ember sajátossága.

       47. Folyton figyeljük magunkat: Hol állunk minden szenvedély, minden egyes erény dolgában, a kezdeti, a középső, vagy a legfelső fokán? A démonok minden ellenünk irányzott támadásának háromféle lehet az eredete: az érzékiség, a kevélység vagy az ő irigységük. Boldogok az utolsók, a középsők nyomorultak, az elsők pedig mindvégig haszontalanok maradnak.

       48. Van egy érzület, de inkább magatartás, amit úgy neveznek: helytállás. Akit ez megszáll, az többé már nem fél, nem futamodik meg soha semmi kíntól. Ennek a dicső magatartásnak a hatalmába kerülve a vértanú lelke könnyen semmibe vette a kínzásokat is.

       49. Más pusztán a gondolatoktól őrizkedni, és más az elmére vigyázni. Amennyire távol van napkelet napnyugattól, annyira felsőbbrendű, de fáradságosabb is az utóbbi az előbbinél.

       50. Más a gondolatok elhárításáért imádkozni, más ellentmondani nekik és más semmibe venni őket és föléjük emelkedni. Az első módszerről tanúskodik, aki így szólt: „Isten, siess segítségemre!” és ehhez hasonló. A másodikról, aki ezt mondta: „Hadd feleljek egy szót szidalmazómnak”, majd ismét. „Szomszédjaink ellenségévé tettél minket”, a harmadikról pedig az, aki így énekelt: „Elhallgattam, nem nyitom ki számat, és csukva tartom, míg előttem az istentelen”, illetve „A kevélyek igen gonosz tetteket művelnek, de én a te szemlélésedtől nem térek el.”

       Ezek közül aki a középső módszert választotta – főként ha készületlenül találja őt a kísértés – gyakran alkalmazza az első módszert is; az első azonban még nem bírja a második módon visszaverni az ellenséget, a harmadik pedig már semmibe nem nézi a démonokat.

       51. A test természetesen képtelen a testnélküli ellenségnek határt szabni; csakhogy annak, aki Istennel van, minden lehetséges.

       52. Ha jó a szaglásunk, megtudhatjuk, ki tartogat titokban illatszert. A tiszta lélek fel is szokta ismerni másokban azok tudta nélkül a jó illatot, melyet ő maga is elnyert az Istentől, és a bűzt, amelytől már megszabadult.

       53. Lehet, hogy nem mindenki lesz úrrá a szenvedélyeken, de igenis mindenki üdvözülhet, azaz kiengesztelheti Istent.

       54. Ne hajtson uralma alá az az idegen fajzat, mely az Isten üdvözítő tervének titkait vagy az emberek között előforduló jelenségeit kívánja kíváncsian kutatni, míg észrevétlen arra céloz, hogy az Úr személyválogató. Önhittség kölykei ugyanis azok, ez közismert dolog.

       55. A kapzsiság démona gyakran alázatosságot színlel, a hiúság démona pedig alamizsnaosztásra buzdít, mint az érzékiségé is. Ha tehát mindkettőtől megtisztultunk, mindig, mindenütt gyakoroljunk irgalmasságot.

       56. Némelyek azt állítják, hogy egyik démon a másiknak ellenére tesz. Ám én arra a megállapításra jutottam, hogy mindegyik a mi romlásunkra tör.

       57. Minden lelki tevékenységünket, fizikait és szellemit egyaránt megelőz egy sajátos szándék és nemes vágy, melyek Isten segítségével valósulnak meg. Ha tehát nem vetjük meg az előbbiekkel az alapot nem fog bekövetkezni az utóbbi sem.

       58. Ha – mint a Prédikátor mondja – minden dolognak az ég alatt megvan a maga ideje – és ebben a mindenben a mi szent életmódunk feladatai is benne vannak, akkor vigyázzunk, kérem, és minden időben arra törekedjünk, aminek ideje van! Okvetlenül megvan a maga ideje a bajnok esetében a szenvedélyek lenyesésének, de megvan az ideje – az újonc küzdők esetében – a szenvedélyek jelenlétének is. Megvan az ideje a könnyeknek és a keményszívűségnek, az engedelmességnek és a parancsolásnak, megvan az ideje a böjtnek és az evésnek, a test, vagyis az ellenfél elleni harcnak és a lángoló testi szenvedély kihunyásának. Megvan az ideje a lélek viharának és a szellem szélcsendjének, a szívfájdalomnak és a lelki örömnek, megvan az ideje a tanításnak és a figyelmes hallgatásnak, megvan az ideje a szennyes magömlésnek – talán éppen önteltségünk miatt – és a megtisztulásnak, alázat útján, megvan az ideje a küzdelemnek és a tisztes kikapcsolódásnak. Megvan az ideje a csöndes nyugalomnak és a figyelmünket el nem foglaló elfoglaltságnak, a folytonos imádságnak és a tettetés nélküli szolgálatnak. Ne keressük hát idő előtt, kevély lelkesedéstől megtévesztve, azt, aminek megvan a maga ideje: télen azt, ami nyáron időszerű, vetéskor azt, ami az aratással jár együtt, hiszen megvan az ideje annak, hogy fáradozást vessünk és annak is, hogy kimondhatatlan kegyelmi adományokat arassunk. Egyébként a kellő időben azt sem fogjuk majd betakarítani, aminek akkor már eljön az ideje.

       59. Kimondhatatlan gondviselés következtében némelyek fáradozásuk előtt, némelyek fáradozásuk közben, némelyek fáradozásuk után, némelyek pedig haláluk óráján nyerik el Istentől fáradságuk szent jutalmát. Most az a kérdés, ezek közül ki alázatosabb a többinél.

       60. Van bűneink sokaságából, azaz lelkiismeretünk súlyos, elviselhetetlen fájdalmából eredő kétségbeesés: tudniillik sok sérülése miatt túl mélyre merül a lélek, és azok súlyától belesüllyed a kétségbeesés mélyébe. És van olyan kétségbeesés is, amely kevélység és önhittség miatt jön ránk, mert azt gondoljuk, hogy méltatlanul ért bennünket a bukás.

       Figyeljük meg, és meglátjuk, hogy ez a jellemző tulajdonságuk: az egyik azontúl már átadja magát a közönynek, míg a másik kétségbe esve kitart az önsanyargatás mellett, aminek persze nincs semmi értelme. Az előbbiből tehát rendszerint kigyógyít az önuralom és a jó reménység, és a többiből pedig a megalázkodás és az, hogy nem ítélünk meg senkit.

       61. Ne ütközzünk meg, ne csodálkozzunk, ha azt látjuk, hogy némelyek szép szavakat hangoztatva gonosz tetteket visznek végbe, hiszen talán a paradicsomi kígyót is magasztos szóval döntötte romlásba az önhittség.

       62. Minden vállalkozásodban és cselekvésedben, akár független vagy, akár fegyelem alatt (közösségben) élsz, fizikailag avagy szellemileg dolgozol ez szolgáljon számodra mintául és mértékül: Vajon igazán Isten akarata szerint való-e az, amit teszel?

       Például, ha mint kezdők bármi áhítatgyakorlatot folytatunk is, de annak végzése során nem gyarapszik lelkünkben az alázatosság, akkor úgy vélem, nem Isten akarata szerint végezzük, akár jelentős az, akár jelentéktelen.

       63. Bennünk, kiskorúakban tehát ez előbbi az Úr akaratát jelző bizonyosság; a haladókban talán a zaklatások megszűnte; a tökéletesekben pedig az isteni megvilágosítás bőséges beáradása.

       A csekélységek nagy emberek kezében talán nem is olyan csekélyek; a jelentős dolgok viszont kicsinyes emberek kezében még nem okvetlenül tökéletesek.

       64. A felhőktől megtisztult légkör ragyogónak mutatja a napot. A bűnnel szerzett hajlamoktól megszabadult és bocsánatra méltatott lélek is bizonyára látta már az isteni fényt.

       65. Más a bűn, más a mulasztás, más a hanyagság, más a szenvedély és más a bukás. Aki az Úr kegyelméből ért a mérlegeléshez, végezzen itt alapos vizsgálatot!

       66. Némelyek a lelki adományok közül a csodatevést, a szemmel látható csodát mindennél értékesebbnek mondják, mert nem tudják, hogy van annál sok becsesebb, csakhogy rejtett és éppen ezért biztonságos adomány.

       67. Aki teljesen megtisztult, az látja, ha nem is magát embertársa lelkét, de legalábbis annak állapotát, aki pedig még csak halad, az a test által alkot ítéletet róla.

       68. Egy kis tűz sokszor egész erdőt elpusztít, mint ahogy egy kis hiba minden fáradozásunkat tönkreteszi.

       69. Néha az ellenség pihentetése serkentőleg hat szellemi képességünkre anélkül, hogy a szenvedély tüzét gerjesztené, néha meg a sok önsanyargatás talán még nemi izgalomba is hoz, azért, hogy ne magunkban bízzunk, hanem abban, aki tudtunk kívül kiöli élénk érzékiségünket.

       70. Ha azt látjuk, hogy némelyek Isten akarata szerint szeretnek minket, főleg velük szemben óvakodjunk a bizalmaskodástól, mert semmisem vet véget a szeretetnek és okoz gyűlöletet úgy, mint a bizalmaskodás.

       71. A lélek szeme szellemi és igen gyönyörű, a testetlen lényeket kivéve minden létformát felülmúl. Ezért sokszor a szenvedélyek rabjai is beleláthatnak mások gondolataiba az irántuk érzett nagy szeretet miatt, főleg ha a porhüvely még nem húzta le őket a maga szennyével.

       72. Ha a szellemivel természetszerűleg semmi úgy nem ellenkezik, mint az anyagi, akkor … aki olvassa, értsen belőle.

       73. A vakmerő vizsgálódás a világiaknál ellenkezik Isten gondviselésével, nálunk (szerzeteseknél) pedig a lelki tudománnyal. A lelki betegek testi bajaikból és viszontagságaikból, azaz külső megrázkódtatásokból tudják meg, hogy az Úr látogatja őket, míg a tökéletesek a Lélek jelenlétéből és a kegyelmi adományok gyarapodásából.

       74. Van egy démon, amely akkor jön hozzánk, mikor lefekszünk aludni, és szennyes gondolatokat lövöldöz ránk, hogy ha lustaságból nem kelünk föl imádkozni és nem fegyverkezünk föl ellene, miután mocskos gondolatokkal aludtunk el, szennyesek legyenek az álmok is, amiket látunk.

       75. Az egyik gonosz lelket előfutárnak hívják. Csak arra vár, hogy kinyissuk szemünket, és beszennyezi első gondolatunkat. Add napod zsengéjét az Úrnak, mert napod azé lesz, aki előbb jön! Figyelemreméltó kijelentést tett nekem egy kiváló munkás: „Magából a reggelemből meg tudom mondani az egész napom lefolyását.”

       76. Számos útja van mind az életszentségnek, mind a kárhozatnak. Ezért gyakran ami az egyik embernek ellenére van, a másiknak igazán megfelel, és mindkettőjük szándéka tetszik az Úrnak.

       77. A démonok megpróbáltatásaink során arra törekednek rávenni, hogy valami helytelent mondjunk vagy tegyünk, és ha már nem bírnak csöndesen odaállnak és azt tanácsolják, hogy kevélyen adjunk hálát Istennek.

       78. Akiknek arra van gondjuk, ami odafönt van, azok a test világától eltávolodva, apránként feljutnak oda. Akiknek pedig arra, ami idelent van, azok leszállnak alulra, mert a testtől elvált lelkek számára nincs már közbeeső állomás.

       79. A teremtmények közül egyetlen egy van, ami másban nem pedig önmagában kapta meg a létet, és csoda, hogy természetesen fönnáll attól függetlenül is, amiből a létet kapta.

       80. A jó lányokat az anyák hozzák világra, az anyákat pedig az Úr: nem bolondság az ellenkezőjükre is a fönti szabályt alkalmazni.

       81. Aki gyáva, ne menjen csatába, parancsolta Mózes (vagyis helyesebben maga Isten), nehogy a lélek végső tévedése rosszabb legyen a test első bukásánál, ami ésszerű is.

       Testünk minden tagjának az érzéki szem a világa, a szent erények szellemi világa pedig az ítélőképesség.

Létrehozva 2017. szeptember 18.