Alászállt a poklokra

A Hitvallásban minden vasárnap megvalljuk többek között azt is, hogy hiszünk Jézus Krisztusban, aki alászállt a poklokra. Talán semmiről sem hallunk ritkábban, mint a Megtestesült Ige ezen misztériumáról. Szent Tamás azonban beszél róla és a következőket mondja:

Krisztus valóságosan meghalt értünk, vagyis valóságos emberi teste és valóságos emberi lelke valóban szétváltak, megszűnt köztük a lényegi egység. Az ember halálának egyik definíciója éppen ez: test és lélek szétválása. Krisztus tehát valóságosan meghalt.

Ám mivel az Isteni Ige elválaszthatatlanul egyesült Jézus emberi természetével, maga az istenség a lehető legtökéletesebb egységben maradt mind Jézus testével, mind lelkével – azoknak Jézus halálával történő valóságos szétválása ellenére is. Így lehetséges, hogy az Isten Fia, az Ige, a sírban „maradt” Krisztus testével, míg lelkével együtt leszállt a pokolba. 

Krisztus pokolra szállásának négy oka van, legalábbis Szent Tamás négyet nevez meg:

  1. Az első, hogy megtapasztalja és elviselje mindazt a fájdalmat és büntetést, ami a bűn következménye. A bűn következménye ugyanis nem csak a halál, hanem az Isten színelátásától való megfosztottság is, és ennek megszüntetéséért Krisztus még nem vitt végbe elégtételt. Éppen ezért Krisztus eljövetele előtt még a szent ősatyák is a pokolra kerültek. Krisztus tehát nem csak a halált, hanem a bűnnel járó büntetés következményét is meg akarta tapasztalni.
  2. A második, nagyon érdekes és szép ok, amit Tamás megemlít az, hogy Krisztus segítségére akart sietni barátainak. Ugyanis, mondja Tamás, Krisztusnak nem csak ezen a világon voltak barátai, hanem a pokolban is. Márpedig akkor lehetünk Krisztus barátja, ha van bennünk szeretet. A pokolban pedig sokan voltak, akik az Eljövendőbe vetett hitben és iránta való szeretetben haltak meg, mint pl. Ábrahám, Izsák, Jákob, Mózes vagy Dávid, és más igazak. Így, miután Krisztus meglátogatta azokat, akik e világban voltak és halálával megmentette őket, pokolbéli barátait is meg akarta segíteni, mégpedig úgy, hogy elmegy közéjük.
  3. A pokolra szállás harmadik oka pedig az volt, hogy teljes legyen a sátánon aratott győzelem. Tamás egy érdekes, és számunkra talán már kissé érdekes hasonlatot fogalmaz meg. Azt mondja, hogy amint nem elég, hogy egy csatában legyőztük az ellenséget, hanem be kell hatolni saját földjére és el kell foglalni uralkodói székét, úgy a sátán teljes legyőzéséhez szükség volt alászállnia a poklokra. Mert Krisztus ugyan legyőzte a sátánt („Ítélet van a világon, most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét” Jn 12,31), de ahhoz, hogy teljesen megfossza hatalmától és visszavegye tőle az elrabolt emberiséget, be kellett hatolni a sátán birodalmába, hogy ott fossza meg trónjától: „Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította őket, és diadalmaskodott rajtuk” (Kol 2,15). Nem véletlenül mondja a Filippiekhez írt levél sem: Jézus nevére hajoljon meg minden térd, a mennyben, a földön és az alvilágban” (Fil 2,10).
  4. S végül a negyedik, megint csak érdekes ok, hogy megszabadítsa azokat a szenteket, akik a pokolban voltak. Tamás itt Zakariás és Ozeás prófétákra hivatkozik: „szövetséged véréért kiengedem foglyaidat a gödörből, (amelyben víz sem volt)” (Zak 9,11). „Halálod leszek ó, halál, halálos harapásod leszek néked, ó alvilág” (Oz 13,14). Mert Krisztus a kereszthalállal ugyan legyőzte a halált, de még nem győzte le teljesen a poklot.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2021. április 3.