A jót keresd a társadban

A szeretet „nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.” (1Kor 13,6-7) (KG)

Házasságunk elején Roger minden reggel, mikor munkába indult, felkiáltott az emeletre: „Csukd be az ajtót!” Sehogy sem értettem. Csukjam be az ajtót? Minek? Ő van az ajtónál. Miért én csukjam be?

És ez így tartott hetekig (bár lehet, hogy csak nekem tűnt ennyinek). Ifjú feleségként nem akartam kiborítani a bilit, de gondolhatjátok, mennyire bosszantott. Mintha minden reggel ezt kaptam volna: „Bizonyosodj meg róla, hogy csukva az ajtó, és mert még nem vagy felnőtt, érett ember, minden nap figyelmeztetlek rá. Minden. Egyes. Nap.”

Arról nem is beszélve, hogy képes úgy elmenni reggel, hogy annyit sem mond, hogy „szeretlek”. Ez még jobban kiborított.

Aztán egyszer, mikor megint visszakiáltott, hogy csukjam be az ajtót, és elindult a kocsi felé, összeszedtem a bátorságomat, és annyi magamban füstölgés után végre kimondtam: „Utálom, hogy minden reggel felkiáltod hozzám, hogy ’Csukd be az ajtót!’. Úgy érzem, lekicsinyelsz, hülyének tartasz.”

Látnotok kellett volna az arcát leesett állal. „Soha az életben nem mondtam neked, hogy csukd be az ajtót.” Aztán, mintha világosság gyúlt volna a fejében. „Várj csak, tudom már. Azt szoktam kiáltani búcsúzóul, mikor elmegyek, hogy ’Je t’adore!’ Így mondják franciául, hogy ’Imádlak!’” /Az angol ’Shut the door!’ (Csukd be az ajtót!) nagyon hasonlóan hangzik./

Hoppá!

Végig ítélkezést hallottam ki valamiből, amit pedig szerelmi vallomásnak szánt.

Hányszor elkövetjük ezt a tévedést kapcsolatainkban! Párunk újrarendezi a mosogatógépben az edényeket, hogy több férjen be, segíteni akar, mi meg azt hisszük kritizálja a munkánkat.

Kapunk tőle egy diétás vaníliás italt, és első gondolatunk az, hogy kövérnek lát. Pedig csak örömöt akar szerezni, mert tudja, hogy ez a kedvencünk.

Olyan könnyű kritikának értelmezni a szeretetüzeneteket! Vajon miért?

Néha talán védekezni akarunk egy elképzelt sértéssel szemben, és mikor rózsát nyújtanak nekünk, csak a tüskéket látjuk. Mintha nem mernénk elhinni az igazságot.

A szeretet „nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr” – olvassuk az 1Kor 13,6-7-ben.

Az igazságot akarjuk látni a férjünkkel való kapcsolatunkban, és ugyanakkor szeretnénk óvni, hinni, remélni, tűrni. Minden egyes nap szeretnénk megélni a szeretetet.

Mit tegyünk hát, hogy amit férjünk mond vagy tesz, annak lássuk, ami?

Az írás elolvasható itt.

 

Létrehozva 2016. június 19.