„A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önuralom. Ezek ellen nincs törvény.” (Gal 5,22-23)

Elindultam a szobája felé, nehezen vonszoltam a lábamat – és a szívemet. Ott ült a tankönyvei közt. Ő felelősségteljesen viselkedett, én nem. A könnyeimmel küszködve szabadkozni kezdtem. Az utóbbi időben mintha túl gyakran kényszerülnék rá. Ezúttal a lányom ballagási meghívóit felejtettem el megrendelni.

Miféle édesanya az ilyen?

A lányom mosolyogva hallgatja mentegetőzésemet. Biztosít róla, hogy még van idő. Oldalra billentve a fejét, úgy néz rám, mind aki most lát először. Nem azért, mert elfelejtettem valamit, hanem mert sírok. Elképzelem, ahogy megkérdezi magától: ki ez a nő?

Én sem ismerek magamra az utóbbi időben. Az általában rendszerezett, racionális, jó időbeosztású nő, akinek tudtam magam, mintha szétesett volna. Talán nem is volt véletlen, hogy elfelejtettem a meghívót. Talán így próbálom tudat alatt késleltetni az elkerülhetetlent?

Ott fekszik az asztalomon a megrendelő, amiben igazolnom kell gyermekem életkorát. Nagykorú. Hogy lehet ez? És gondolataim tovább bolyonganak: vajon szüksége lesz rám ezentúl? Ki vagyok én most már? Hol a helyem? Nehéz megélni a változást.

Gondolom, talán te is épp túl vagy valami változáson, vagy nemsokára előtte állsz, esetleg csak a láthatáron tűnt fel. Nem biztos, hogy nálad is legkisebb gyermeked középiskolai ballagásáról van szó. Talán te magad térsz vissza a munkába, vagy költöztök, beiratkoztál egy tanfolyamra.

A változás felkavarja az életünket kívül is, meg belül is. Mint egy örökmozgó kisgyerek: amikor végre azt hiszed, nyugton marad az élet, ő nem hajlandó rá. Mikor végre azt hiszed, kezedben tartod a szálakat, hirtelen minden megint összekuszálódik. Egyik tevékenységnek vége szakad, két másik elkezdődik. És akár örülünk a változásnak, akár legszívesebben elfutnánk vagy elbújnánk – érzelmeink nem befolyásolják az elkerülhetetlent.

Szembesülni egy újabb változással, és jól kezelni azt, erős embert kíván. Olyan jellemvonásokat igényel a változás, amelyekkel úgy érzem, nem rendelkezem a megfelelő szinten. Nem tudok türelmes lenni. Nem tudok kedves lenni.

De talán, tényleg csak talán, ezekkel az átmeneti időszakokkal Isten bennem akarja végbevinni a változást. Talán azért állítja elém ezt a lehetőséget, hogy közelebb jussak ahhoz, akivé válnom kell, és Ő tudja, hogy válni is tudok.

Rájöttem, hagynom kell, hogy a változás átalakítson. Engedjem meg az esőnek és a napnak, hogy növessze és érlelje bennem Isten gyümölcseit, azokat, amiket a Galatákhoz írt levél 5. fejezetében sorol fel Pál apostol: a szeretetet, örömöt, békességet, türelmet, kedvességet, jóságot, hűséget, szelídséget, önuralmat.

Minden egyes nappal változunk. A kérdés: kivé változunk? Mialatt a változás nevelget, öntözget és ápol, ha minden időszakban engedelmesek és hűségesek maradunk, fel fogjuk fedezni az életünkben kiteljesedő szépséget.

Ha beledőlünk Isten akaratába, ha erőt kérünk a békében és a szenvedésben, azzá fog alakítani minket, akivé mindig is akart: széppé az Ő mércéje szerint.

Tudod, Jézusom, nem mindig szeretem a változásokat, de inkább akarok széppé érni, mint megkeseredni. Neveld bennem a vonásokat, amik tetszenek neked, és segíts, hogy  el tudjam fogadni a most következő szakaszát az életemnek. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2015. július 23.