A hatodik és kilencedik parancs (7)

b) Külső bűnök a szemérem ellen

A szemérmet sértő külső bűnöket a gyónás szempontjából voltaképpen egybefoglalhatnók. Valamennyi egyfajta bűnt alkot, ha ugyan egyikhez-másikhoz bizonyos körülmény, pl. másoknak megbotránkoztatása, újabb bűnt is nem csatol. Ha mégis külön-külön tárgyaljuk azokat, ez csak azért történik, hogy a tilos s megengedett határmezsgyéjét annál világosabban lássuk s így lelkiismeretünk épségét s tisztaságát annál könnyebben s biztosabban megőrizzük.

Nem fog ártani, ha az általános irányelveket itt újra előrebocsátjuk. Szemérmet sértő dolgot, aminők nevezetesen az érintés, csók, ölelés, szemlélés, beszéd és olvasmányok lehetnek, tehet valaki bűnös, nemi gyönyörből. Ez halálos bűn. Tehet ugyanily dolgokat puszta érzékiségből, könnyelműségből, tréfából, ilyenkor, ha csak reá nagy bűnveszéllyel nem járnak, rendesen csak bocsánatosán vét. Ha méltányos okból, kellő óvatossággal történnek – bűnmentesek.

Érintés (ölelés, csók)

Érintés, melyhez az ölelést, csókot méltán számíthatjuk, halálos méregkehely lehetnek, ha valaki belőlük testi gyönyört akar magába szívni. Az ellenkező vélemény tanítását s nevezetesen a csókra nézve, az Egyház határozottan el is tiltotta. (VII. Sándor.) Nagyon világos, hogy a szándék, a mód, ahogy végbemennek, a körülmények, főképp az általánosan bevett társadalmi szokások mindeme cselekedeteket a súlyos, sőt minden bűntől mentesíthetik.

Ugyanezt állítjuk a táncról is, mely rendszerint több, kisebb érintéssel, öleléssel jár.

A tánc [1]

Vannak táncok, melyek teljesen veszélytelenek. Ilyen pl. a „los Seises” spanyol tánc, melyet Sevillában a templomban s körmeneten az Oltáriszentség előtt már ősidőktől fogva szertartásos öltözékben ifjak lejtenek. Midőn két századdal ezelőtt az egyik sevillai érsek ezt be akarta szüntetni, a káptalan 6 kartáncos ifjúval Rómába utazott, a táncot a pápa ő szentségének bemutatta s kiesdette, hogy e kegyeletes szokás a sevillai templomban továbbra is fennmaradhasson.

Vannak viszont táncok, melyek kétségkívül erkölcstelenek. Ezekben részt venni vagy rendezésükben közreműködni súlyos bűn.

Vannak ismét olyan táncok, melyek ugyan nem minden veszélytől mentek, de magukban véve még semmi rosszat sem tartalmaznak.

Aquinói Szent Tamás, az Egyház bölcse, aki a táncot, ha papok vetemednének ilyesmire, oly szigorúan elítéli, világi emberre nézve megengedhetőnek tartja. Maga a hivatalos Egyház sem emelte fel soha tiltakozó szavát a tisztességes tánc ellen, márpedig ezt meg kellett volna tennie, ha az minden körülmények között a tiszta erkölcsbe ütköznék. Miért is „nem cselekednék bölcsen az a gyóntató, aki azokat, kikre nézve a táncolás csak távolabbi alkalom a bűnre, csupán azon esetben oldozná fel, ha megígérik, hogy táncmulatságban többé részt nem vesznek”. (Gury.) Abból azonban, hogy a tisztességes tánc megengedhető, éppen nem következik, hogy az ajánlatos s tanácsos is volna. Mert a tánc nem kis veszélyeket is rejthet magában. Jellemző e tekintetben Rabutin de Bussi gróf nyilatkozata, melyet az autuni püspök előtt tett, midőn ez híveit a táncról leszoktatni óhajtván, tőle tanácsot kért: „Én a táncot mindig igen veszedelmesnek tartottam; nem csupán az ész, hanem a tapasztalás is megtanított engem arra. Tudom ugyan jól, hogy a táncnál némelyekre kisebb a veszély, mint másokra. Különben tűzbe jön ott a leghidegebb vérmérséklet is. Aki semmi gyönyört sem talál abban, azt untatja a piperére való gond, a virrasztás; az ilyen otthon marad. Közönségesen fiatalemberek vannak ott, kik a kísértésnek a magányban is alig állhatnak ellen, annál kevésbé tehát oly helyen, ahol minden még egy remetét is felhevítene és ingerelne”.

Azért, ha már mindenáron táncolni akarsz, vagy táncolnod kell, mert talán szüleid vagy társadalmi helyzeted azt tőled követeli, kövesd legalább az oly bölcs s mérsékelt lelki vezérnek, Szalézi Szent Ferencnek utasításait.

„Csak keveset s ritkán egyél gombát”, mondják az orvosok (?), mert ha még oly jól van is elkészítve, veszélyes tulajdonsága méreggé válhatik, ha nagy mennyiségben élvezik azt; hasonlóképpen ne táncolj gyakran és egyszerre sokat, különben kiteszed magad a veszélynek, hogy rendetlen hajlamot szerzesz aziránt.

Hogy valaki gombát egyék, ésszerű ok kell hozzá, a szükségnek bizonyos neme. Így te is, ha bizonyos oknál fogva a táncot nem mellőzheted, ne hajlamból tedd, hanem elfogadható okból, melyre jószándékodat alapíthatod s így a táncot is valamiképpen Istenre vonatkoztathatod. Aki ily ok nélkül megy bele, önmaga keresi a veszélyt és kísértést; hogyan számíthat tehát a veszélyben Isten segítő malasztjára, miután írva vagyon: „Ki a veszedelmet szereti, elvesz abban”. (Sir 3,24)

Ha gombát kell enned, legyen reá gondod, hogy az kellőképpen legyen készítve; így fontold meg, hogy táncod jól rendezett legyen, tekintettel az erkölcsi illemre, méltóságra s jószándékra.

Azt szokás mondani, hogy aki gombát evett, jó erős bort igyék reá. Én is azt mondom, hogy szükséges a tánc után némi üdvös elmélkedésbe merülni, mely eltávolítja a veszedelmes benyomásokat”. A szent egyháztanító erre a következő gondolatokat ajánlja: „Fontold meg, hogy míg te a bálban voltál, sok lélek égett a pokolban a bűnökért, melyeket tánc alkalmával s annak következtében elkövetett. – Sok szerzetes és jámbor hívő, míg te táncoltál, Isten dicsőítésével foglalkozott; mennyivel hasznosabban töltötték el ezek az időt. – Hányan haldokoltak kínosan, míg te mulattál. Lesz ez még megfordítva is. – Megváltódnak, Szűz Anyádnak, őrzőangyalodnak mennyire nem tetszett, midőn téged ily silány gyönyörben láttak elmerülve. – Végül ne feledd, hogy talán nemsokára a halál fog téged gúnyosan felszólítani táncra. És miközben rokonaid sóhajai helyettesítik a zenét, neked csupán egy lépést kellend tenni: az életből a halálba, az időből az örökkévalóságba”. (Vö. Philothea.)

A tánciskoláknak is megvannak a maguk sajátos veszélyei, főképp, ha abban fiúk s leányok kellő felügyelet nélkül vegyest nyernek oktatást. Rendes következményük, hogy túl korán kifakasztják a szerelem bimbóját, úgy, hogy mire eljön az igazi tavasz, nem talál az egyebet, mint lefagyott, elszáradt kórót. A tánciskola sok ifjúnak s leánynak ásta meg a sírt, melybe tisztaságukat s jövendő boldogságukat mindörökre eltemették.

A bálok s tánciskolák termei hasonlítanak a mesebeli szigethez, melyre szirénhangok csalták ki az utasokat, szinte ellenállhatatlanul. A partokon azonban halál várt reájuk; úgyhogy a sziget tele volt emberi csontvázakkal.


[1] Lásd: Tomcsányi Lajos S. J. kitűnő erkölcstani értekezését: „A tánc”. Apostol-nyomda, 1914.

Létrehozva 2015. január 23.