A Szentlélek az életszentség előmozdítója

Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” (Lk 11,13)
Miért kérünk? Azért, mert vágyakozunk valamire, amit nem birtokolunk. Isten és az Ő Szentlelke nincsen a birtokunkban, a Szentlelket ezért kérnünk kell, és ingyenes ajándékként meg is kapjuk.Hívjuk ezért a Szentlelket, hogy Ő tegyen szentté bennünket! 

Minél inkább engedjük, hogy elteljünk a Szentlélekkel, annál jobban szentté tudunk válni.

Téves az felfogás, miszerint az életszentséget az ember a saját erőfeszítése által tudja elérni; csak kitartóan és szorgalmasan neki kell látnia egyre tökéletesebbé tennie magát. Biztosan nem igaz, hogy egy általunk eldöntött életprogram megvalósításával válhatunk szentté. Bár nélkülözhetetlen részünkről a kitartó küzdelem, de a feladat meghaladja emberi erőnket. „Nélkülem semmit sem tehettek.”  Ezért a Szentlélek segítsége nélkül lehetetlen ezt elérnünk. A csúcsra jutáshoz én csak egy kis rész tudok hozzátenni.

Ahogyan megtapasztaljuk a korlátainkat, egyre inkább rájövünk arra, hogy Isten kezébe kell átadnunk a kormányt. Egyedül Isten ismeri minden ember útját. Ezért a megszentelődés legnagyobb akadálya lehet, ha ragaszkodunk a saját tökéletességünkről alkotott képhez. Amit Isten akar megvalósítani velünk kapcsolatban, az mindig más, mint amit mi el tudunk képzelni. Mindig zavarba ejtő, de végtelenül szebb, mert egyedül Isten képes teljesen egyedülálló remekművet teremteni.

A tanítás megtalálható itt.

 

Létrehozva 2014. március 30.