A böjtről

bojt2"Aki nem böjtöl, az egyben annak adja a tanújelét, hogy ő már valami mással töltekezett be, de nem Istennel; aki nem böjtöl, abban jóllakik és elalszik az Isten utáni éhség és vágy, aki nem vágyakozik az nem virraszt, és aki nem virraszt azt alva fogja találni az érkező Vőlegény. - A böjt a test kiáltása Isten után, kiáltás a mélységből, abból a szakadékból, ahol a legmélyebb sebzettségünkkel és beteljesületlenségünkkel találkozunk, és ahol engedjük mindezt Isten mélységeibe hullani. A magunk mélységében ui. Istennel találkozunk. Erőtlenségünk mélysége Isten mélysége után kiált: "abyssus abyssum invocat". örvény az örvénynek kiált. (Anselm Grün: Böjt - test és lélek imája) 

Nagyböjt elején megkérdezhetjük magunkat, hogy vajon elaludt-e az egyház, hiszen többé-kevésbé eltörölte a böjtöt, míg az utóbbi években az orvostudomány és az egyre népszerűbb meditációs mozgalom pedig mintha újra fölfedezte volna azt. Az egyház tény és való, elfelejtette a böjtölést, mint hitének és imádságának kifejezési formáját. 

Ennek leginkább két ismert oka van: egyrészt a testet és a lelket elválasztották egymástól, ezáltal a böjtölés tisztán szellemi beállítottsággá vált. A gyakorlatból kikopott a testi böjtölés, mert a szellem szabadságát hangsúlyozták. A testi böjtöléssel együtt azonban eltűnt a böjt szelleme is. Hatott másrészt a legalizmus is, mert az egyház megelégedett a törvény betű szerinti betartásával. Így azonban a sokféle törvények között elveszett a böjt iránti érzék is. Akkor azonban kik, miért és hol böjtölnek manapság, és egyáltalán böjtnek lehet-e nevezni ezeket a böjtöket. 

Azt látjuk, hogy ott, ahol leginkább elvárhatnánk, az egyházban és azon belül a kolostorokban, éppen ott böjtölnek a legkevésbé. Ahol pedig böjtölnek, azt voltaképpen nem is nevezhetjük böjtölésnek. 

Ugyanakkor a böjtnek sokféle formája van jelen a mai társadalomban: vannak, akik ún. éhségsztrájkokat vállalnak különböző célok eléréséért ill. kikényszerítésért. Mások azért böjtölnek, hogy bebizonyítsák maguknak, hogy tudnak magukon uralkodni. Ismét mások szociális indíttatásból teszik ezt. Lemondanak az evésről, hogy ezáltal másokon segítsenek. Vannak, akik egészségügyi okokból böjtölnek, mások aggályosak bizonyos ételekkel szemben és azt tartják, hogy a különböző ételek egészségtelenek az ember számára. Mindezt tudományosan is igyekszenek igazolni és szinte már nem is marad számukra ehető, tisztának mondott étel. 

Ezzel a magatartással hasonlítanak azokhoz az ókori aggályosokhoz, akik egyes ételeket démoni lelkektől tisztátalanná nyilvánítottak és ezért tiltották a fogyasztásukat. A mai kor aggályosainak az indoklása más ugyan, de az eredmény teljesen ugyan az. Szinte nincs számukra olyan étel, amiről ne lehetne tudományosan is igazolni, hogy egészségtelen. 

Jóléti társadalmainkban egyre többen böjtölnek, mert jellemző ránk a túltápláltságból adódó elhízás. Egyesek erre szintén túlzott reakcióval reagálva agyonkoplalják magukat, és futnak az utolérhetetlen topmodellek még inkább utolérhetetlen darázsderék ideálja után. Rendszerint azonban gyomorfekély vagy más betegség a vége ennek a futásnak.

Van olyan ember, aki mindenkitől sajnál mindent, még az ételt is önmagától azért, hogy ezzel segítsen másoknak. A szájuktól vonják meg a falatot azért, hogy egy szegény afrikain segítsenek, de ha az megenged magának egy üveg sört, akkor mértéktelenül csalódottak.

Egyes új vallási mozgalmak pedig az élet és a test teljes megtagadását hirdetik és a beteges koplalásuk mögött voltaképpen beteges lélek lakozik. Különösebb kommentár nélkül is érezzük, hogy ezek a böjtök nem merítik ki a hiteles és tiszta böjt fogalmát. Lássuk akkor, hát, hogy mit is jelentene a voltaképpeni keresztény böjt. Az egyház a zsidóktól vette át ezt a gyakorlatot. Ők úgy értelmezték a böjtöt, mint az Istenhez intézett kérést, mint annak a jelét, hogy imádságukat komolyan gondolják; másrészt pedig mint vezeklési és bűnbánati gyakorlatként éltek vele. Bocsánatát és segítségét kérték, ha bajban voltak, mert a külső szorongattatás számukra mindig az engedetlenség következménye volt. Így a böjttel fejezték ki a megtérési szándékukat, hogy visszatérnek Istenhez. 

Jézus szemében a böjt a gyász jele. Akkor kell majd böjtölniük a tanítványoknak, ha Ő már nem lesz többé közöttük. Azonban ekkor sem a gyász, hanem az eljövendő Úrra való várakozás jele lesz inkább a böjt a keresztény közösségekben. Általa a keresztények beismerik, hogy üdvösségük még nincs oly mértékben itt, hogy az teljesen áthatná őket. A böjtben ezután az üdvösség után nyújtózkodnak, hogy egyre jobban eltöltse őket az öröm, amelyet Krisztus eljövetele jelent számukra. 

A primitív népek nem fogyasztották el azokat az ételeket, amelyekről úgy gondolták, hogy démoni lélek lakozik benne. Az ételtől való tartózkodással akarták elkerülni a különféle betegségeket, amelyet hiedelmük szerint a démonok okoztak. A böjtnek tehát a testre és a lélekre gyakorolt gyógyító hatása volt. 

A különböző filozófiai iskolák a szellem megtisztulását, önuralmat az anyagi dolgok fölött, benső elégedettséget és boldogságot vártak a böjttől. A mai természetgyógyászok gyakorlata sem mai találmány. Igen régóta ismert, hogy a test gyógyulása összefügg a test fölösleges és káros nedveinek kiszáradásával és salakanyagoktól való megszabadulással. Valóban igaz, hogy az a test amely megelégszik a mérsékeltebb és könnyebb koszttal, az védettebbé válik a betegségekkel szemben, mint az amelyik nehéz ételekkel terheli túl magát. 

A keresztény hagyomány azonban nem áll meg a böjt jótékony testi hatásainál. Mivel az embert a test és lélek egységeként tekinti, a test egészségét és a lélek tisztaságát szorosan összefüggőnek tudja. A böjt megszenteli a testet, amely a Lélek temploma.