A keresztény család a Szent Isten ikonja

VÁZLAT A CSALÁD SPIRITUÁLIS ÉLETÉNEK FEJLŐDÉSÉÉRT – Bíró László püspöktől

Ahhoz, hogy megérthessük a keresztény, a krisztusi család titkát, ahhoz meg kell értenünk, hogy valójában ki a keresztény.

A létében megrendült, és Isten felé kitárulkozott emberre kell tekintenünk. Arra, aki találkozott a Szenttel, akit megérintett az Úr szeretete. És csak ezután érthetjük meg a család titkát, amely Krisztus képére formáltatott.

1. A Szenttel való találkozás titka

Szentek legyetek, mert én szent vagyok! (1 Pét 1,16)

Első helyen a szent liturgiáról kell beszélnünk. Ez a „csúcs és forrás” a hívő életében.  Talán azért nem vagyunk képesek Krisztus akarata szerint élni, mert még nem fedeztük fel a liturgiában lüktető isteni Jelenlét szeretetét. Sokan „ceremóniában” és „szokásokban” gondolkodnak. Pedig valami egészen más történik benne. Isten szívére öleli az embert, vagyis minket, téged és engem!  Menyegzői táncra perdít, és jól kíván lakatni a Bárány vacsorájával! Úgy bánik velünk, mint a szeretett tanítvánnyal, és örök élettel ajándékoz meg minket! Ezt szoktuk ledegradálni egy kötelező „vasárnapi mise hallgatás – látogatás” szintjére. Már a nevében is benne van, hogy csak hallgatunk, de nem veszünk igazán részt a szent misztériumok ünneplésében. Ha vennénk a bátorságot, és kitárulkoznánk a szent liturgiában, akkor felfedeznénk benne Isten kibeszélhetetlen szerelmét irántunk! Akkor „ceremónia” átváltozna egy értünk lüktető szív ölelésévé, és a szent dialógusban felismernénk a Pásztor hangját! Azért is nevezheti a szent zsinat „csúcsnak” és „forrásnak”, mert benne a Szenttel találkozhatunk, és belőle forrásozik minden élet!

Az ima és az imádás jelentőségéről is beszélnünk kell, de keresztény mivoltunk titkára is oda kell figyelni. Mi is az ima valójában? Sokféle módon lehet meghatározni.  Most a leglényegesebb aspektusait emeljük ki.

  1.  A szív felemelése Istenhez! A bűnbánó szívé. Vagyis egész bensőnket kitárjuk Isten előtt, akaratunkat, vágyainkat, értelmünket és érzelmünket, egész lényünket, múltunkat és sérüléseinket! Egészen leplezetlenül kell Isten elé járulnunk, kivetkőzve jelmezeinkből és elhagyva pózainkat! Csakis ezzel az őszinteséggel közeledhetünk az Úr felé. Ő majd felöltöztet minket az ünnepi díszbe. Kegyelmének köntösét adja ránk, és szeretetével takar be minket.
  2.  Párbeszéd Istennel. Vagyis nem egy monológ, amit a babonás lélek elhadar, hogy kielégítse vallási szükségleteit. Nem is jámbor versikék elmormolása, hogy szívünk megnyugodjon, mert ezt mindenféle pogány vallási kultuszban is megteszik, hanem találkozás a Királlyal! Ez mérhetetlenül több mint imaszövegek elmondása – bár ez is válhat imává, amikor az Úrhoz kiáltunk és figyelünk is az Ő szavára! Az imában a Szentet szóltjuk meg, és hallani kívánjuk az Ő hangját! Úgy teszünk amint a próféta is tett:

Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám, és mit feleljek én panaszom dolgában.

És felele nékem az Úr.”

( Hab. 2,1)

Láthattuk, hogy az ima egy valóságos párbeszéd Istennel, bár néha nagyon sokat kell várnunk, hogy felismerjük az Úr szavát. (Sokan úgy gondolják, hogy a családokban nincs erre idő. Olykor valóban előfordul, hogy felborul minden időbeosztás körülöttünk, de ha belegondolunk, hogy mennyi időt pazarolunk el hiábavalóságokra, mindenféle szórakozásra és televízióra, akkor rádöbbenhetünk, hogy időnk egy részét, akár tizedét is nyugodtan az Istennel való találkozásra szentelhetjük, a többit pedig már könnyen felajánlhatjuk az Ő dicsőségére!) Felismerhetjük hangját az Igében, szívünknek alig észrevehető rezdüléseiben, másokon keresztül, és természetesen életünk eseményeiben is. Az imádás azonban egészen más. Szent Bonaventúra arra tanította novíciusait, hogy ’búzgon imádkozzátok a zsoltárokat, könnyhullatással sirassátok vétkeiteket, de ha megjelenik az Úr, akkor hagyjátok abba!’ Miért? „Mert ahol száz szó is kevés, ott egy szó is sok.” – mondja Gyökössy Endre, a pasztorálpszichológia és a házasságlélektan professzora. Az imádásban, a már megrendült ember tárulkozik ki Isten végtelensége előtt. A hála és a dicséret érzései fakadnak fel benne. Értelmének szabadságában áldja az Urat az Ő isteni mivoltáért. Itt már nem számít semmi, csak az Isten. Áldja a Felségest mindenért.

Áldott légy mindenért, amit adtál!

Áldott légy mindenért, amit elvettél!

Áldott légy mindenért, amit meghagytál!

A Lélek józan mámorától ittasodik meg a szív. Szemlélődés, csodálkozás, gyönyörködés jellemzi! Szemléli Isten végtelenségét. Csodálkozik nagyságán. Gyönyörködik Isten szépségében, amint a zsoltáros is buzdít:

„Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.

Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.

Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet.

Csillapodjál le az Úrban és várjad őt.”

( Zsolt. 37,4) 

Az imádásban az ember az isteni Jelenlét áldásával töltekezik be. A „Glória” és a „Te Deum” szellemisége tölti be az ember lelkét. Ebből eredően cselekedeteit nem az emberi szempontok határolják be, hanem a kegyelemmel átölelt szív tiszta, mindentől független öröme. Tisztában van kicsiségével és az őt megérintő nagysággal. Ezért érti meg az apostol szavait is:

„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; [Rom. 3,25. 30.  Gal. 2,16.] Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. [Tit. 3,5.  Róm. 3,28. 9,32.  Gal. 2,16. 3,2.  Róm. 10,3. 2,14. 3,27.] Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk..” – Más olvasatban:

„Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék. Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, amelyeket Isten előre elkészített, hogy bennük éljünk.”

 Láthatjuk most az Úr nagy tetteit, hogy megteremtett, hogy üdvösségre teremtett, és az általa készített jótettekre szánt! Ezért a hívő szüntelen sóhajtozásban él:

 „Rólad mondja a szívem: »Téged keres tekintetem!«

A te arcodat keresem, Uram!” (Zsolt.27,8)

„Ragyogtasd fel szolgád fölött arcodat, szabadíts meg irgalmasságodban.” (Zsolt.31,17)

„Isten, állíts helyre minket, ragyogtasd fel arcodat, és szabadok leszünk!” (Zsolt.80,4)

„Ne rejtsd el orcádat előlem, hogy ne legyek hasonló [Zsolt.28,1] a sírbaszállókhoz.” (Zsolt.143,7)

 Ebben a szellemben fogadhatjuk be a zsoltáros szavait is:

 „Ízleljétek meg és lássátok, milyen édes az Úr, boldog az az ember, aki őbenne bízik!” (Zsolt 34,9)

 Egy parányit láthattuk az imádkozó és az imádásban levő ember állapotát. Isten elé járul, megrendül, kitárulkozik és befogadja az üdvösséget. Ha még egy pillanatra, a keresztényre, a Krisztust-hordozó emberre is tekintünk, azt már láthatjuk, hogy nem a humanista jócselekedetekkel mérhető le, mert ezt a pogányok is megteszik. A szeretethimnusz is rámutat, hogy az alamizsnálkodás, a vértanúság, de más vallásos gyakorlatok sem mentenek meg minket, ha nincs bennünk Isten agapéja (személyes szeretete). Akkor ki a keresztény? Az, aki Krisztust hordozza magában. Akit a szent Isten jelenléte megragadott, mert Krisztust választotta, mellette döntött. A humanista és a keresztény között van egy ontológiai (létrendi) különbség. A keresztény az Úrban él, és Neki engedelmeskedni létrendi szükséglete. Tetteinek mércéje inkább az „engedelmesség” fogalmában keresendő, mint a „jó-rossz” fogalomkörében. A jó ugyanis a legjobb ellensége lehet. Mi nem egyszerűen jóságra hivattunk, hanem szentségre, a Szentnek való engedelmességre! A nemzetek apostola határozottan mondja:

„Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre.” (2Kor. 10, 5)

Az ember Isten képére teremtetett, a keresztényben pedig Krisztus arca, tekintete is felsejlik. Most, hogy kezdjük sejteni a keresztény ember mibenlétét, figyeljünk a keresztény család titkára.

II.Család, amely a Szentháromság ikonja

Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét [Kiv 16,7;], ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által. ( 2 Kor 3,18) 

Azt mondtuk, hogy a keresztény életünknek a Szent-el való találkozásból, és az engedelmességből kell forrásoznia. Kalkuttai Teréz anya, aki annyi jót tett, napi 4 óra szentségimádásban vett részt nővéreivel együtt. Az imádásból merítette az erőt. Ebből eredtek cselekedetei is! Ő nem egy humanista volt, hanem keresztény, krisztusi! Mi a szentségre kaptunk meghívást! Istennek nem egyes tetteink kellenek, hanem egész életünk, mi magunk! (A Mindennek a minden kell!) De miként érvényesülhet ez a családban? Mi módon válhat egy család a Szentháromság ikonjává?

Erre a választ már a kezdeteknél kell keresni. A teremtéstörténet leírása ragyogóan tárja fel előttünk Isten titkát a családra vonatkozólag:

„Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.”

Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!« (Ter 1,27)

Láthattuk, hogy az ember, mint „férfi és nő” egységében teremtetett Isten képmására. És ebbe az egységbe implicite a gyermekek is beletartoznak. Tehát a család teremtetett a Teremtő képére, miként az Egyház is Krisztus titokzatos teste. A teremtésben az ember hívatása is kitűnik, – „szaporodjatok”, „hajtsátok uralmatok alá…” etc. Általánosságban tehát a mai lehetőségeket tükrözi, de lehet-e valami konkrétabbat mondani? Igen lehet. De előbb három példát is megemlítek, ugyanis sokan úgy gondolják, hogy a szentség a magányosok privilégiuma. Nem! Mindenkinek a hivatása a saját élethelyzetének megfelelően! Ugyanarra a szentségre kapott mindenki meghívást!

  1. Egy tizenkét gyermeket szült baptista édesanyán megjelennek Krisztus sebei! Egy imádkozó asszony életének látható jelei lettek az Úr sebhelyei. Itt nem egy „csodáról” van szó, hanem többről, arról, hogy egy imában élő ember jelet kapott. De jelet kapott környezete is ez által.
  2. Mária Esperanzának, egy hét gyermeket nevelő venezuelai arisztokrata származású édesanyának, aki szintén Krisztus sebeit hordozza, megjelenik a Szent Szűz. Életét, és családjának életét annyira átszőtte az ima miliője, hogy lakhelye zarándokhellyé változott. Egy édesanya megfeledkezett magáról és az Úrra figyelve szolgált családjában. Naponta több órát imádásban időzve él.
  3. Marilyn Norquist Gustin írja „A benső út” című könyvében (Korda Kiadó; 21. o.) „Mivel nekem nincs gyermekem, korábban nehezemre esett azt mondani a szülőknek, hogy ha tényleg akarnának, akkor tudnának találni időt (az imára). Nehezemre esett, egészen addig, amíg nem hallottam Susanna Wesley-ről. Tizenhét gyermeke volt, mégis naponta legalább egy órát töltött csendes imában. A konyhai széken ült, a fejére terítette a kötényét, és jaj volt annak a gyereknek, aki megzavarta őt.”

Elgondolkodtunk már ennek jelentőségén?   Mi a titkuk? Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy az Úrral való találkozásból élnek. Nem a maguk fabrikálta keresztet viselik, mely pokollá teszi a családokat, hanem az Úrtól kapottat, mely Krisztushoz tartozik! Ebben a légkörben lehet megtanulni a szeretetet, és a belőle fakadó áldozatot. Az öröm és a szeretet áldozatát. A hála áldozatát, mert ez tetszik az Úrnak! „Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és a ki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását.” (Zsolt.50,23.)

Igen, vannak családok, egyre többen, ahol a családban és a család élete által az Urat szolgálják. Bátran ki lehetne tenni a feliratot: „én és házam azonban az Úrnak fogunk szolgálni”.

Ha azonban rossznak látjátok, hogy az Úrnak szolgáljatok: választhattok. Válasszátok ma, ami tetszik, kinek akartok inkább szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában, vagy az amoriták isteneinek, akiknek földjén laktok: én és házam azonban az Úrnak fogunk szolgálni.” (Józs 24,15)

Ez a keresztény család titka. De lássunk egy másik példát is. Medjugorjéban a „látnokok” többek között arra kapnak felhívást a Gospán keresztül, hogy a helyi egyházközösségben, de a világon mindenütt, kezdjenek el a családok imádkozni! Ragyogó példája ez a családok átváltozásának. Naponta 2-3 órát töltenek imában, és hetente 2 napot (szerda és péntek) böjtölnek kenyéren és vízen. (Persze ezt nem lehet előírni, ezt mindenkinek magának kell felfedeznie.) A keresztény élet alappilléreit a következőkben tárja eléjük a Szent Szűz:

  1. megtérés (gyónás) – El kell fogadnunk Krisztust életünk és családunk, Urának és Megváltójának! Meg kell vallani bűneinket! El kell fogadnunk az Úr irgalmát!
  2. eucharisztia – Részt kell vennünk, lehetőleg naponta, az Úr vacsorájának és áldozatának megünneplésében! Az eucharisztikus közösség, a szent liturgia alapvető fontosságú.
  3. ima – Az imádság, a dicsőítés, a szent zsolozsma – az Egyház imája, és a rózsafüzér (Jézus életének titkairól való elmélkedés), bevezetnek minket az Úr jelenlétébe, és megőriznek a sötétség erőitől. „Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét [Kiv 16,7;], ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által.” (2Kor.3,18)
  4. Biblia – Isten írott szava tanít, nevel, megőriz az Úr vezetése alatt. Részét képezi kinyilatkoztatásnak (Mindaz, amit az Isten, az ember üdvössége érdekében tett vagy mondott.). Isten és ember műve az Írás. „Életet” közvetít a keresőnek.
  5. böjt – Rendkívüli fontosságú. Jézus, egy ördögűzés kapcsán külön rámutat: „Mikor aztán bement a házba, külön megkérdezték őt a tanítványai: »Mi miért nem tudtuk kiűzni?« Azt felelte nekik: »Ez a fajzat nem megy ki másképpen, mint imádság és böjtölés által.«” Segít Istenre figyelni, alkalmas eszköze a bűnbánatnak és a megtisztulásnak.

Nézzétek csak, mit mond az Úr:

„Ne úgy böjtöljetek, mint ma, hogy meghallgatást nyerjen a magasságban hangotok! Vajon ilyen a böjt, amely tetszik nekem, az a nap, amelyen az ember sanyargatja lelkét?

Hogy lehajtja fejét, mint a káka, és zsákruhát meg hamut terít maga alá? Vajon ezt nevezed böjtnek, és az Úr előtt kedves napnak?

Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit!

Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba!

Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el! Akkor majd előtör, mint a hajnal, világosságod, és sebed gyorsan beheged; színed előtt halad igazságod, és az Úr dicsősége zárja soraidat.

Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: »Íme, itt vagyok!« Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet, ha lelkedet adod az éhezőért, és a meggyötört lelket jóllakatod, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény.

Az Úr vezet majd téged szüntelen, kopár vidéken is jóllakatja lelkedet,  és csontjaidat megerősíti; olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, melynek nem apad el vize.”

(Ézs.58,4-11.)

Igen, az együtt imádkozó család elfogadja Krisztus kihívását az önzésből, az önzés börtönéből, a bálványimádásból, és másokért kezdenek éli! Közös szolgálatokat vállalnak – például beteglátogatás, evangelizálás, közbenjárás, szegények szolgálata, zenei szolgálatok etc.

De az ilyen hívatásokat, szolgálatokat nem lehet kívűről előírni, hanem a Szenttel történő találkozásban megrendült ember ismeri fel az isteni hívásokat. Szűkös emberi világunkból kitárulkozva, Krisztust hordozva, el kell indulnunk a hit útján! Az Úrnak engedelmeskedve, Krisztus szent cselekedeteivel szolgáljunk egymás felé! Azokat a jó tetteket kell gyakorolnunk, melyeket az Úr készített számunkra, és nem azokat, amiket mi találunk ki magunknak.

A helyes értékrend kialakítása segít prezentálni Isten arcát a család arculatában:

  1. Első mindig az Úr, és a neki való engedelmesség, mert „Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám”.  (Mt 10,37)  Vannak családok, ahol az egyik fél „főállásban” az Urat szolgálja. Ilyen a görög rítusú katolikus papok és családjaik helyzete is. De vannak laikusok is, akik minden idejüket az Úrnak szentelik. Ezt látják a gyermekek is. Egy öt gyermekes édesapa, aki, mint kiskereskedő tartja el családját, a napi munkái végeztével „sok-sok kilométert” utazik, hogy a cigánymisszióban szolgáljon. A gyermekei is az Úr szolgálatába szegődnek. Az édesanya zenére, énekekre, kultúrált öltözködésre tanítja a kis barnabőrüket. És Isten királysága tért hódít a mai „gettókban”, mert valaki meghallotta, hogy az Úr a „sövények mellől” is szólongatja az üdvözülőket, hogy megteljék az Ő háza!
  2. A második az embernek a házastársa, mert – »ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek „[Te 2,24;]. (Ef 5,31) Isten egy közös kalandra hív minket, hogy feltündököljön előttünk az Ő dicsősége. Láthatóvá válik a kis egyház, a communio, az ekkleziola! Kéz a kézben, egy irányba tekintve, rendületlenül menni az Úr felé!
  3. A harmadik helyen a gyermek van. Őt Isten bízta a szülőkre, hogy az Úrhoz vezessék őket. „Vendég a háznál” – bizonyos értelemben. Semmi esetre sem a szülő tulajdona. Nincs fölötte hatalma, rendelkezési joga, hanem szolgálati hívatás ez a családban.
  4. Negyedik helyre az ember önmagát helyezheti. „Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: »Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja? Hisz, mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert aki szégyell engem és az én igéimet ebben a parázna, elfajult és bűnös korban, az Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön Atyjának dicsőségében a szent angyalokkal.«” (Mk8,35)
  5. Ötödik helyre a pénzkereseti munkát kell helyezni. „Ha tehát a legkisebb dologra sem vagytok képesek, a többi miatt miért aggódtok? Nézzétek a liliomokat, hogyan növekednek! Nem fonnak, és nem szőnek; mégis, mondom nektek: Salamon teljes dicsőségében sem volt úgy öltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így ruházza, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek! Ne kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok, mert ezeket a pogányok keresik a világban. Atyátok azonban tudja, hogy szükségetek van ezekre. Ti keressétek csak az ő országát, és mindezt megkapjátok hozzá.” (Lk 12,26)

A keresztény család úgy válhat az Isten ikonjává, képmásává, ha ugyanazon Lélek formálja meg arculatát, mint amely a Szentháromságban is működik. Hogy ez ne egyfajta vágyálom legyen, azt maga az Úr alapozza meg, amikor népéért könyörög.

„De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, hogy egy legyenek, ahogyan mi egy vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy tökéletesen egy legyenek, hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, mint ahogy engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ teremtése előtt. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged, de én ismertelek téged, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük.«” (Jn17, 20-26)

A lánglelkű apostol maga írja az első levelében, hogy „Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne.” (1Jn4, 16) Ez a szeretet nem közönséges emberi próbálkozás, hanem Isten megnyilvánulása, jelenlétének kiáradása a Szentlélek által. Ez a szeretet, – agapé, Isten önközlése az ember felé. Önmagát adja, hogy általa az Ő szeretete működjön bennünk. A pogányok apostola is ezt tanítja, amikor így szól: „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.” (Rom 5,5) Nyilvánvalóan a minket felülmúló valóságról van szó. Isten atyai ölelése ez gyermekei felé. Az emberi szív mélyén vesz lakást, hogy megszabaduljunk a bűn magányából, és az örök Jelenlét áldásában éljünk. A Szentlélek gyümölcsével és adományaival halmoz el minket. „A Lélek gyümölcsei pedig: a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal. 5, 22)

Igen, ebben az áldásban részesít, és az emberi természet átformálódik az isteni Agapé mintájára. Ez adja meg lehetőségi feltételét a családon belüli megszentelődésnek. A „te és én” helyett, a „te és én Jézussal” dimenzió, állapot formálódik ki. Az egymás felé forduló megnyilvánulásokban megjelennek a Szentlélek karizmái. Isten irgalmas szeretete bontakozik ki az interperszonális kapcsolatokban. A könyörület, a segítés, a vigasztalás, a gyámolítás, az egymásra figyelés, az egység és az engedelmesség mind-mind értékes adományok a családban. Az apostol egyértelműen fogalmaz:

„Ne legyetek tehát ostobák, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata! Ne részegedjetek le bortól, mert abból erkölcstelenség fakad, inkább teljetek el Lélekkel! Magatok közt zsoltárokat, szent dalokat és lelki énekeket zengjetek, énekeljetek és zengedezzetek szívetekben az Úrnak! Adjatok hálát mindenkor mindenért a mi Urunk Jézus Krisztus nevében az Istennek és Atyának! Engedelmeskedjetek egymásnak Krisztus félelmében! Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, amint Krisztus is feje az egyháznak; ő a test üdvözítője. De mint ahogy az egyház Krisztusnak van alárendelve, úgy az asszonyok is mindenben a férjüknek. Ti férjek, szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat! Önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjében az ige által megtisztítva megszentelje, és dicsővé tegye magának az egyházat, hogy sem folt, sem ránc, sem más efféle ne legyen rajta, hanem legyen szent és szeplőtlen.

Ugyanígy a férfiak is úgy szeressék feleségüket, mint önnön testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti. Hiszen soha, senki sem gyűlöli a testét, hanem táplálja és ápolja, akárcsak Krisztus az egyházat, mert tagjai vagyunk az ő testének. »Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek« [Ter 2,24;]. Nagy titok ez; én pedig Krisztusról és az egyházról mondom! Tehát mindegyiktek úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét. Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert így van az rendjén. »Tiszteld apádat és anyádat«[Kiv 20,12;]; ez az első, ígérettel egybekötött parancs: »hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön« [MTörv 5,16;].És ti apák, ne ingereljétek haragra gyermekeiteket, hanem neveljétek őket fegyelemben és az Úr intelmével!” (Ef 5,17-6,4)

Igen, ebben rejlik a keresztény család titka. Jézus az Úr, és az Ő szeretete tölti be a kapcsolatokat. Tulajdonképpen egy házasság nem más, mint egymást eljegyezni a Szentléleknek! A Lélek vezetésének megfelelően alakítani a kapcsolatokat, a közösséget! Így egy olyan melegséget árasztó otthon tárulhat elénk, ahol nem pusztán a gyermekek, de a testvérek és a barátok is otthonra lelnek. A derűnek, a békességnek jelei ismerhetőek fel a nehéz körülmények közepette is. Fénye és íze lesz általa a közösségnek, a társadalomnak. Fénye, mert a hegyen épült város nem rejthető el, és íze, mert a mai élet már nagyon ízetlenné vált, és újra meg kell ízesíteni.

A család az a legkisebb sejt, amiből fel kell épülnie egy megújult társadalomnak. A társadalomnak pedig akkor hiteles a család, ha általa Isten arca, Krisztus tekintete tündöklik föl. Az a keresztény család, ahol Istenben gyönyörködnek, és akikben Isten gyönyörködik. Itt szentelődnek meg az apró hétköznapi szituációk, és a természetesben fellelhető lesz a természetfeletti valóság. Folytatódnak az Úr titokzatos húsvéti jelenései, és pünkösdi kegyelmek sokasága hatja át a legkisebb keresztény közösség életét.

Gyál, 2001. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján

Tapolca, 1999. Szentcsalád vasárnapja

Létrehozva 2017. július 3.