Hogyan tudunk tüzes lelkűek lenni

Előadás a XX. Karizmatikus találkozón (1)

Miért alakult az Imádság Háza? Mert Jézus megéri. Azt hiszem, senki nem akad fenn azon, hogy a Mc Donald’s éjjel-nappal nyitva tart. Ha hajnali 4-kor rám tör az éhség, ehetek egy big Mac-et. Az, hogy a kórház éjjel-nappal nyitva van, az fontos. De az, hogy Istent éjjel–nappal imádják és dicsőítsék, az még fontosabb. Ő megéri.

Ő a legnagyobb és legértékesebb. Ezért sok időt, munkát, pénzt fordítunk arra, hogy Istent éjjel-nappal imádjuk. A fiatalok, akik nálunk  imádkoznak, általában 4-6 órát töltenek ezzel egy nap. És szeretik, én is nagyon szeretem. Lehet, hogy most azt kérdezitek, hogy a csodába lehet ezt csinálni. El is érkeztünk a témához, hogyan lehetünk tüzes lelkűek, hogy tud minket lángra gyújtani a Lélek.

Szt. Pál azt mondja: „Ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkűek. Legyetek örvendezők a reménységben, béketűrők a nyomorúságban, állhatatosak az imádságban.” (Róm 12,11-12) Állandóan reménységben, örvendezve, tüzes lelkűen, a szorongattatásban is vidáman, kitartva az imádságban, mindig lelkesen szolgálva – hogyan lehet ezt megvalósítani? Mindehhez egyetlen dolog kell, erről fogok beszélni délelőtt. Ez az azonosságtudatunk, identitásunk, az, amit te magadról gondolsz.

Elmesélek ehhez egy történetet. Volt egy szegény magyar család, akik elhatározták, hogy kivándorolnak Amerikába és ott új életet kezdenek. Mindenüket eladták, amijük csak volt, hogy megvehessék a jegyüket a gőzhajóra. A három hét hajóút alatt a gazdag utasok minden este vacsorázni mentek az étterembe, de ez a szegény család nem ment enni, mert nincs pénze rá. Ehelyett ők az otthonról hozott kétszersültet ették minden nap. Az utolsó este a családfő így szól: ’Van egy meglepetésem számotokra. Egy kicsi pénzt félretettem, úgyhogy ma este vacsorázunk.’ Mindenki szépen felöltözik, nagyon izgatottak, és a szegény család bevonul a gyönyörű étkezőbe. Lenyűgözi őket, amit látnak. Rengeteg féle étel, desszert, bor, a kiszolgáló személyzet gyönyörű fehér öltönyben, mindenhol gyertya, a háttérben zongora szól, csodálatos. A vacsora vége felé a kapitány odajön hozzájuk és üdvözli őket: Isten hozott, de hadd kérdezzem meg, miért nem jöttetek mostanáig enni? Szégyenkezve bevallják, hogy nem maradt pénzük rá. A kapitány csodálkozva néz rájuk: ’Valamit félreértettetek, nézzétek meg még egyszer a jegyet, rá van írva, hogy benne van az étkezés az árban.’

Szegény család! De ne nagyon nevessünk rajtuk, mert mi keresztények sokszor ugyanilyenek vagyunk. Tudod, hogy neked is van egy jegyed, amióta megkereszteltek. Az a baj, ha nem tudod, mi van ráírva, életed végéig kétszersültet fogsz rágcsálni, pedig egy csodálatos vacsorára vagy hivatalos. De ha ezt nem tudod, akkor a kétszersülttel is megelégszel. Én most azért vagyok itt, hogy felébresszem bennetek az elégedetlenséget. Mi van a jegyetekre írva? Az efezusi levélben Pál valami nagyon érdekeset ír. Mi ki lettünk választva Krisztusban még a világ teremtése előtt. Ez azt jelenti, hogy még mielőtt megteremtette a világot, kiválasztott bennünket arra, hogy szentek legyünk és a szeretetben éljünk. Tehát még nem volt a Föld, nem volt tér és idő, de volt Isten. És Isten szívében létezett egy terv is rólad.

Nézzük meg közelebbről, mit is jelent mindez.

Először is kicsoda Isten? Ő mindennek az alkotója, a teremtője minden szépségnek, ami a világon létezik. És minden, amit teremtett, akár a legzseniálisabb államelnök, vagy a legkisebb hangya a mezőn, egy dologban azonosak: csak azért léteznek, mert Isten akarta. Néha azt mondjuk: Jaj, Uram, hogy engedheted meg, hogy ilyen rosszul menjenek a dolgok. De imádkoztál már így: „Köszönöm, hogy ma reggel is lélegzetet vehetek, pedig már olyan sokszor cselekedtem a Te akaratoddal szemben és mégis megparancsoltad a szívemnek, hogy verjen egész éjjel és ma reggel is.” Isten mindennek a teremtője. És ahhoz, hogy mindezt megteremtse, szívének csupán egy döntése kellett Isten hatalmas és nincsenek problémái.

Ma reggel beszéltem vele, üdvözletét küldi nektek. Köszöni, jól van. Sok keresztény van, aki azt gondolja, hogy Istent gondok nyomasztják. Ül a trónján és nézi aggódva, hogy az emberek már nem járnak templomba, most mi legyen. Isten hatalmas, tudja, hogy mit csinál. Jó vezető és boldog. Pál a boldog Isten evangéliumát hirdeti (1 Tim 1,11), szó szerint: evangélium a boldog Isten szépségéről. Isten szép és boldog. Ha ilyen szép világot tudott teremteni! Teremthette volna a világot csupa szürke kavicsból is. De Ő szép, Ő egy művész. Tudjátok miért olyan jó nekem és a fiataloknak naponta négy órát imádkozni? Nem azért, mintha olyan szentek lennénk, egyszerűen azért, mert Isten olyan szép. És olyan jó a jelenlétében lenni.

Térjünk most vissza ahhoz a kijelentéshez, hogy Isten kiválasztott téged a világ teremtése előtt. Volt egy álom a szívében és ez az álom te voltál. De nem az, amit te tenni tudsz érte, mondván: annyi probléma van, teremtek embert, hogy segítsen megoldani. Rengetegen gondolják azt, hogy azért vannak a földön, hogy problémákat oldjanak meg, megmentsék a világot. Vagy legalábbis megfeleljenek az anyósnak vagy a férjnek. Isten akart téged. Van neki annyi angyala, minek kellek még én is neki? Ez az Isten olyan képességet helyezett beléd, ami senki másnak nincs.

És most nem arra gondolok, hogy remek süteményt tudsz sütni, vagy hogy remekül gitározol, jól szervezel. Biztos, hogy van másik ezer ember, akik jobban csinálják ezeket nálad. Viszont Isten azt a képességet helyezte beléd, hogy szeresd őt, mégpedig olyan módon, ahogy senki más nem tudja. Tudtad, hogy minden ember másképp szeret? Ez a hatalmas Isten olyanra vágyik, amit csak te tudsz adni neki: a te szabadon adott szereteted. Ha te nem szereted Istent, senki más nem tudja ezt helyetted elintézni. Isten szívében van egy szoba, ennek ajtaja zárva van. A kulcs nálad van. Arra hívott, hogy megismerd őt. És ha te nem mész be, akkor ez az ajtó örökké zárva marad.

Tudod, hogy Isten szeret téged? Ismered Istent? Úgy tudod, mint azt, hogy Németország fővárosa Berlin, de még sose jártál ott, vagy úgy tudod, mint aki ott él? Az itteni életünk, nem más, mint egy tréning, hiszen az örökkévalóságra vagyunk teremtve. Istennek vagy teremtve, arra, hogy őt megismerd és szeresd. Ez adja a legnagyobb méltóságot és hivatást mindannyiunknak.

Egyetlen kő sem képes Istent ismerni, egyetlen szarvas sem képes őt imádni. De te igen. Isten képessé tett arra, hogy elbűvölődjél. A legnagyobb csoda, hogy magát a művészt ismerheted. Az emberek rohangálnak össze-vissza és megsüketítik magukat. Senki nem mesél nekik arról, hogy Isten szép, hatalmas. A legnagyobb öröm ismerni Istent. A családomat kihívta Isten a normál kerékvágásból, arra hívott, hogy adományokból éljünk és imádkozzunk. És a világ semmi kincséért nem cserélném el, hogy ismerhetem Őt. Te is ugyanerre vagy meghívva.

Jézus a halála előtti éjszakán így imádkozott: „Atyám azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, melyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ teremtése előtt.” (Jn 17,24). Rólunk van itt szó. Atyám akarom, erre vágyom, hogy – és akkor a te neved mondja – nálam legyen, és lássa az én szépségem. Annyira vágyik rád, hogy ezért nagy árat is hajlandó megfizetni. Mintha a kereszt fölé írta volna: Atyám, azért teszem ezt, mert vágyakozom, hogy ezek az emberek a közelemben legyenek és ismerjenek engem. Melyik a legértékesebb óra egy boltban? Amelyik a legdrágább.

Vannak köztetek olyanok, akik néha kételkednek a saját értékükben. Nézd meg az árat, amit érted adtak. Ne engedjétek, hogy emberek határozzák meg az értéketeket. Nem arra vagy teremtve, hogy mások igényeit kielégítsd. Arra vagy teremtve, hogy Istent megismerd és szeresd. Ha Istent valóban első helyen szeretem, csak akkor leszek képes szeretni a felebarátomat. Sok dolog van, ami úgy néz ki, mint a felebaráti szeretet, de nem az.

Barátom, egy nap meghalsz és ott fogsz állni Jézus előtt. Azon a napon egyetlen kérdést fog föltenni és ez fogja meghatározni az egész örökkévalóságodat. Megtanultál-e szeretni, megtanultad-e szeretni Istent? Csak néhány évtizeded van itt a földön. Ha tudnád, hogy két hét múlva meghalsz, másképp élnél? A maradék életednek ma van az első napja. Ismerd meg Istent. Hogyan? Imádkozzál és olvasd a Bibliát. Szánj rá időt. Arra van időd, amire akarsz időt szánni. Ha nem osztod be, mások fogják ezt megtenni helyetted. Egy kapcsolat csak akkor fejlődik, ha időt szánunk rá. Ez nem megy magától. Ez egy kihívás. Hozz meg ma egy döntést. Tedd Istent az első helyre, mert ő gyönyörű, a legszebb, ami létezik és nem nehéz őt megismerni. Hogyan imádkozz? Ez mindegy. A lényeg, hogy élvezd! Az imát szabad élvezni. Keress egy olyan imaformát, ami neked örömet szerez. De tudatosan szánj erre időt.

Kezdd el olvasni a Bibliát.

Imádkozni nem kell, nem kötelező. De ha Isten szeret engem és kapcsolatba szeretne velem lépni, bolond lennék, ha nem fogadnám el ezt a csodálatos lehetőséget. Mert hozzá képest minden más unalmas.

(forrás: mkkm hírlevél, 2011/4. szám)

A tanítás második része

Létrehozva 2016. július 11.