Íme a teremtett világ hierarchiája: alul a vegyületek, fölöttük a növényvilág, majd az állatok, legfölül az ember. A kozmosz egyetemes törvénye, hogy semmi sem lép magasabb szintre, csak ha a magasabb rendű leereszkedik hozzá. 

Például ahhoz, hogy a vegyületekből élőlény legyen, a növénynek le kell ereszkednie hozzájuk. Ha a növény beszélni tudna, azt mondaná: „Ha nem haltok meg alacsonyabb rendű létetek számára, nem élhettek az én országomban; ám ha meghaltok mostani alacsony léteteknek, akkor lüktető, élő szervezetté lesztek.”

Ha a növény szeretne az állatban élni, az állatnak le kell ereszkednie hozzá. Így szólhatna a növényhez: „Ha meg nem halsz alacsonyabb rendű léted számára, ha gyökerestől ki nem szakadsz a földből, ha meg nem őrölnek a halál fogai, nem élhetsz az én országomban. Ám ha kész vagy arra, hogy feláldozd mostani alacsony létedet, akkor nem csupán élőlény, hanem érző lény leszel, amely lát, hall, tapint, mozog.”

Hogy az állat az emberben élhessen, az embernek le kell ereszkednie hozzá és fel kell emelnie, mondván: „Élhetsz magasabb létrendben, ha kész vagy rá, hogy alávesd magad a késnek, a tűznek. Így gondolkodó, akarattal rendelkező lénnyé leszel, aki ismeri a tudományt és a művészetet, akinek elméje pásztázza az univerzumot és olvassa a csillagok titkait.”

Sem a vegyületek, sem a növények nem mondhatják, hogy nincs náluk magasabb rendű élet. Ugyanígy létezik az embernél magasabb rendű élet: az Isten. S ha az ember magasabb szintre akar lépni, akkor Istennek kell valamiképpen leereszkednie hozzá.

Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Az ember alatti, természeti létezők nem személyek. Az oxigénnek nincs szabadsága. A káposztának nincs szabadsága. A természeti létezők közül az erősebb rendelkezhet a másikkal. Az ember azonban szabad, ezért felemelkedése csakis szabad döntésből fakadhat. Ezért…

Egy nap angyal szállt alá a hatalmas fehér fényesség trónusától, s az ezdreloni síkság fölött leereszkedett egy imádkozó leányhoz. Isten szólt általa: „Adsz-e nekem egy embert, egy emberi természetet? Mondod-e az egész emberiség nevében, szabad döntéssel: Íme egy ember?” S ő felelt: „’Fiat’, legyen. Történjék igéd szerint.”

Isten Lelke, tüze, szerelme szállt le rá, és kilenc hónap múlva az éj csendjében halk gyermeksírás hangzott fel a fehérlő betlehemi dombok között.

A tenger nem hallotta meg, mert betöltötte saját harsogása. A Föld nagyjai nem hallották meg, mert nem érthették, hogyan lehet a férfinél nagyobb egy gyermek. Csak kétféle ember hallotta meg a sírást azon az éjszakán: a Pásztorok és a Bölcsek. A Pásztorok: akik tudják, hogy nem tudnak semmit. A Bölcsek: akik tudják, hogy nem tudnak mindent.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2018. január 11.