Csípős, friss őszi nap volt Kanadában, amikor kiléptem lakásom ajtaján, és becsusszantam fehér Mercédeszem kormánykereke mögé. Amíg a motor felbőgve életre kelt, vártam, hogy betöltsön a siker borzongató érzése, de csak egy olyan csontig hatoló fáradtságot éreztem, amely már a depresszió határát súrolta. Valószínűleg kimerültség, gondoltam, ahogy elhajtottam Torontó város sziluettje mellett anélkül, hogy figyelemre méltattam volna. 34 évesen közeljártam ahhoz, hogy megszerezzem az első milliómat, de a sikert soha nem adják ingyen.
Hatástalan gyógymódok mindig is voltak, most is vannak és a jövőben is lesznek. Ezek lehetnek olyanok, amelyek hatékonyságát semmilyen megbízható bizonyíték nem támasztja alá, emiatt nincs okunk feltételezni, hogy működnének; vagy lehetnek olyanok, melyekről tudjuk, hogy nem hatásosak, hiszen elegendő jó minőségű bizonyíték áll a rendelkezésünkre, amelyek alapján ezt kijelenthetjük.
„Az öröm, ha nem osztjuk meg egymással, kiszárad és elillan.” (II. János Pál)
Születésem után hamar megkereszteltek, azonban az első áldozásomra két évtizedig türelmesen kellett várnia az Úrnak., ugyan is gyermekkoromban az anyai nagymamánál vettem részt szentmiséken, mivel szinte minden vasárnap hozzájuk utaztunk Bólyra.
2012 szeptemberében (a felirat szerint) egy félmeztelen jezsuita atya hindu táncot lejt egy németországi katolikus templom oltára mellett, a szószékről pedig buzdítják a szerzetesnővéreket és papokat ezen táncok elsajátítására, mely segíthet bibliai történetek megjelenítésében.
Jó néhány éve már annak, hogy a Magyar Televízió egyik népszerű munkatársa amolyan figyelemfelkeltő nyilatkozatban ismertette új adássorozatának vezérelveit. A műsorsorozat egyébként nyíltan a magát finoman "paratudománynak" nevező áltudományos megnyilvánulások széles körű terjesztését, propagálását szolgálta.
Van egy családom. Volt egy Istenképem. Volt egy gyerekkorom. Volt egy félelmem. Volt egy serdülőkorom. Nem akartam a családom. Nem akartam Istent se. Nem lett se családom, se Istenem. Nem tudtam mit akarok. Elsüllyedtem.
Brian Doerkson and Wendy O'Connell előadásában, angol szövegfelirattal
Módosítás dátuma: 2012. július 28. szombat
Rontáslevétel felsőfokon
Írta: hal
Olvastam a hírekben, hogy négy év börtönbüntetésre ítélte és nyolc évre kitiltotta az országból a Veszprémi Törvényszék azt a román asszonyt, aki "jósnőként" több embert csapott be.
„Mutasd meg a gyereknek, melyik úton járjon, s akkor sem hagyja el, amikor idősebb lesz.” (Péld 22,6)
Lányom kollégiumának parkolójában álltunk, nagy fájdalom áradt szét a lelkemben. Lauren megölelte az apját, majd a testvérét. Végül én tartottam a karomban hosszan, szavak nélkül, csak a könnyeim csorogtak.
A bécsi Stephansdom a helyszíne a "Sister Act" (Apáca show) című, mennyei musicalként hirdetetett bemutatónak, melyre apácaruhába öltözött férfiak is toborozzák a nézőket. A nézők között található Christpoher Schönborn bíboros, bécsi érsek, aki testvérét jött megtekinteni a darabban.