Isten kegyelméből 2017. július 14-16-a között részt vehettem Hargitafürdőn a dr. Gál Péter atya által tartott lelkigyakorlaton. Valóban a Jóisten támogatott néhányunkat abban, hogy az első keresztvetéstől az utolsóig részt vehettünk, reggel-este kijuthattunk Csíkszeredából és környékéről a lelkigyakorlatra. Én már sok lelkigyakorlaton vettem részt, és mindig jól választottam. Ez alkalommal nem így történt. A Jóisten hívott meg erre a hétvégi szent időre, és szavakba nem foglalható kegyelmeket adott, akkor és úgy, amikor és ahogyan nem vártam.

A várakozásomon felüli volt ez a három nap. Semmit sem tettem érte. Kegyelem volt. Ezt én nem tudtam volna kierőszakolni, nem is tudtam, hogy létezik ilyen. Akkor és ott Jézus volt, aki megmutatkozott. Láthatatlan volt, de úgy éreztem a jelenlétét, mint egy nálam kb. egy fejjel magasabb hús-vér embernek. Szinte a szíve dobbanását is éreztem. Szinkronban az én szívem dobbanásával. Ilyent soha nem tapasztaltam.

Ha nem velem történik meg, akkor nem hiszem el, hogy ilyen is létezik. Vagy azt gondolom, hogy az illetőnek elment az esze… Én akkor teljesen eszemnél voltam! Ilyen személyesen még nem tapasztaltam meg Jézus jelenlétét. Pedig én magamat igen földhözragadt gondolkodásúnak tartom, csak nehezen vagy sehogy se tudom elfogadni pl. a jelenkori Mária-jelenéseket sem.

Az elmélkedések Isten szeretetéről szóltak. Péter atya olyan egyszerűen-nagyszerűen adta elő az ószövetségi példákat, hogy én is megértettem. Hallottunk a modern kori szentekről is, akik a múlt században éltek Isten Szívén csüngve. – Igen, ez volt az, amit hiányoltam az életemből: ezt az Isten Szívén való csüngést. Valamikor tizenéves koromban, majd a főiskola évei alatt és szakmai életem első éveiben Isten volt számomra a legelső mindenben.

Aztán jött egy nagy nagy szerelem, és én eltáncoltam az Úristen mellől. Nem túl messzire, de akkor már más dolgok is kezdtek érdekelni, pontosabban: mi az, amire az ember a tudomány által képes. Továbbképzések sorozata következett. Mostani, divatos szóval szépen alakult a karrierem. Jól haladtam: ebben a munkás Szent József segítségét láttam, ma is hálás vagyok neki. De ekkor már nem tudtam olyan szívközelről hallgatni a Mestert. J

ó néhány csalódás is ért, el is akartam hagyni formálisan a katolikus egyházat. Ekkor kaptam meghívást egy internetes imacsoportba, ezután jártam végig a VI. Márton Áron-zarándoklatot. Kerestem a régi kapcsolatot Istennel, de nem találtam. Ebben a keresésemben hallottam a Péter atya által vezetett lelkigyakorlatról, és az internetes imacsoport egyik tagjától megtudtam, hogy mikor lesz a 2017-es nyári lelkigyakorlat.

A legszemélyesebb megszólítás a lelkigyakorlat alatt akkor történt, mikor szombaton reggel Péter atya előállt, és azt mondta, hogy van néhány testvér, aki pénteken nem áldozott. Várja, várják a gyóntatószékben (velünk volt még egy másik pap is)! Pillanatok alatt ott találtam magam a gyóntatószéke előtti sorban. Kijövet a gyóntatószékből, olyan megkönnyebbülve éreztem magam, mint a mesebeli királyfi, akinek a szívéről három abroncs pattant le. Valamitől megszabadultam, ÉS ÚJRA OTT CSÜNGHETEM ISTEN SZÍVÉN! Én kerestem Őt, és Ő talált meg engem!

A szombati napot tehát így sikerült teljes szívvel megélnem. Ebédszünetben ebéd helyett jót beszélgettünk az egyik utastársammal. Vasárnap az imaszolgálat alatt szívvel-lélekkel imádkoztam, énekeltem. Olyan volt, mint amikor egy műtött beteget kezdenek el táplálni, felerősíteni. A szó szoros értelmében kezdtem el gyógyulni: erő szállt akkor a fél éve fájdogáló térdeimbe. Mégsem ez a csoda számomra, hanem az, hogy a Szűzanya nem felejtette el fiatalkori imámat:

A tanúságtétel elolvasható itt.

Létrehozva 2018. január 19.