Gondolatok Vassula írásairól

Bevezető

A következőkben hosszú idő alatt érlelt véleményemet írom le, de elismerem: nem vagyok nagy szakértő a témában, így akár tévedések is lehetnek írásomban. Nem célom, hogy igazamról győzködjek bárkit is, de talán hasznos lehet még egy hívő keresztény véleményét rögzíteni a sok száz közzétett, többségében kritikátlanul támogató vélemény mellett.

A Szentírás is arra buzdít, hogy a közösségben elhangzó próféciát bírálat alá kell vetni: „A próféták közül is kettő vagy három beszéljen, a többi pedig bírálja meg.” (1Kor 14.29)

Vassula Rydén prófétikus üzenetei a minden keresztényt megszólítanak, a teljes keresztény közösség színe előtt hangzanak el. Ennek a közösségnek tagjaként, a fenti idézet szellemében bírálatot szeretnék mondani, nem ítéletet. Mivel nem vagyok teológus, inkább személyes oldalról közelítem meg a témát, nem akarok és nem tudok precíz és általános lenni.

Rövid összefoglaló

Röviden összefoglalva véleményemet: ha Vassula írásaira az a címke lenne ragasztva, hogy „Vassula Rydén elmélkedései”, akkor el tudnám fogadni, mint egy keresztény hívő testvérem prófétikus hangvételű írását. Most azonban az van ráírva, hogy „Jézus szavai” és aki ennek a címkének a jogosságát meg meri kérdőjelezni, azt a Vassula-hívők igen hamar az elkárhozás rémével kezdik riogatni és Vassula ill. az ő mozgalma üldözéséről beszélnek.

Így viszont már inkább távol tartom magam az írásoktól. Itt ugyanis nem pusztán címke kérdésről van szó és az erről szóló vitában olyan lelkület tör elő, amitől visszarettenek.

Részletesebben

Jézus üzenete vagy elmélkedés gyümölcse valami? Az egyik csapda itt szerintem a végletekben gondolkodás. Egy hívő keresztény, amikor imádkozik és elmélkedik, mindig élvezi a Szentlélek támogatását. Már a Jézusban való hit is a Lélek ajándéka, így minden Jézushoz forduló ima is feltételezi a Lélek működését. Valamikor ennél többet is érzünk: Isten néha jól érezhetően felemeli, feltüzesíti imánkat, máskor kifejezett indítást érzünk valaminek a megtételére, ismét máskor prófétai üzenetet kapunk, melyet tovább kell adnunk. Ez a Szentírás, a szentek élete és a karizmatikus megújulás tapasztalatai szerint minden hívővel megtörténhet. (Jómagam is tapasztaltam mindegyiket.) Azzal is gyakran találkozom, hogy egy karizmával rendelkező szerző könyvének olvasása magával ragad, és bár nincs odaírva az elejére, hogy „X.Y., a szerző a Lélek vezetésére írta le ezeket”, azért jól érezhető, hogy a szavakat a szerző, a lényeget a Lélek adta és ez akkor is átüt a könyvön, ha itt-ott a szerző téved.

Azt állítani egy írásról, hogy az Jézus szavait tartalmazza, és az emberi leírója csak a szócső szerepét töltötte be: egy sokszínű paletta egyik végére helyezi azt. Úgy érzem, Vassula és követői nem értik, hogy ennek a palettának nemcsak végei vannak. Az, hogy a Hittani Kongregáció azt kéri a hívektől, hogy az Igaz Élet Istenben írásokat Vassula Rydén elmélkedéseiként értelmezzék és felhívja a figyelmet bizonyos tévedésekre, nem jelenti azt, hogy az írásokat puszta emberi okoskodásnak tartanák, melyből teljesen hiányozna a Szentlélek indítása.

«Az egész kérdés higgadt, figyelmes tanulmányozása, amelyet a Kongregáció abból a célból vállalt, hogy „megvizsgálja a lelkeket, vajon Istentől vannak-e” (vö. 1Jn 4,1), a pozitív szempontokon túlmenően számos alapvető elemet tárt föl, amelyeket a katolikus tanítás fényében negatívnak kell tekintenünk.»

Vannak tehát pozitív szempontok is. Nem az az állítás, hogy Vassula írásai az ördögtől lennének sugallva, csak az, hogy a jó dolgok mellett tanításbeli tévedéseket is tartalmaz. Ez nem is volna meglepő, ha az írások címkéje „Vassula Rydén elmélkedései” lennének. Valószínűleg akkor a Hittani Kongregáció sem foglalkozna vele, mert alaposan szemlélve minden hívő, még a szentek írásaiban is található pontatlanság, tévedés.

Vassula és hívei szeretnek arra hivatkozni, hogy sok szent életében megtörtént, hogy egy alacsony képzettségű személyen keresztül az egész Egyházat tanította az Úr, mint pl. Avilai Szent Teréz esetén. Érdemes elolvasni az ő írásait és életrajzát, hogy gyökeres különbséget lássunk Vassula és közöttük a saját írásaikhoz való viszonyban. Szent Teréz is sok látomásban részesült, tanítása és életpéldája nyomán igen sok pozitív gyümölcs termett, melyek közül nem egy már életében megmutatkozott. Mégis mindig kész elfogadni, ha az írását kiadás előtt véleményező gyóntatója rossznak tart részeket és nem is engedi kiadni az írást.

„… Én az ő [gyóntatója és rendtársai] imádságaikban bízom. Lehetséges ugyanis, hogy azokra való tekintettel az Úr kegyes lesz engem megsegíteni s így azután sikerül egyet-mást mondanom, ami ennek a mi zárdánknak sajátos életmódja szempontjából gyakorlati értékkel bír. Az Úr majd megsúgja nekem, én pedig tovább adom nekik. Ha pedig nem sikerülne a dolog, az se baj; úgy is először a praesentátus atya fogja elolvasni s ő vagy kijavítja, vagy pedig tűzbe dobja majd az egészet. Én nem veszítek semmit azzal, hogy az Úristen ezen jó szolgálóinak kívánságát teljesítem; ők pedig hadd lássák, mily kevés telik tőlem, ha Isten Ő Szent Felsége meg nem segít. … Nincs kizárva, hogy gyóntatóm jobbnak látja egyelőre nem adni a kezetekbe ezt a művet. … Az Úr majd meghallgatja kérésemet s Ő maga veszi kezébe ezt a dolgot és irányítja saját nagyobb dicsőségére. Ámen.” (A tökéletesség útja, Előszó)

Nem kérdés, hogy Szent Teréz valódi látomásokat kapott az Úrtól. Az is tény, hogy a Kísértő néha még látomásait is megzavarta, de ezeket ő felismerte. Az is biztos, hogy amikor nem konkrétan egy neki adott látomásról ír, hanem „csak magától”, a Lélek akkor is segítette. Ezt Szent Teréz is írja: „Az Úr majd megsúgja nekem…”.

Bizonyos, hogy Avilai Szent Terézen keresztül Jézus üzent kortársainak és az utána élő összes kereszténynek. Ő mégsem követelte, hogy ismerjék el az összes írását magánkinyilatkoztatásnak. Ismerve saját tökéletlenségeit, tudta, hogy még a látomások során is fennáll a tévesztés lehetősége, a saját, emberi gondolatok belekavarásának lehetősége vagy akár a Kísértő zavarása. Meghagyta a lehetőséget arra, hogy műveit a bírálók akár teljesen elvessék, mert bízott abban, hogy az Úr majd „maga veszi kezébe a dolgot”.

«A salamancai egyetem tudós domonkos tanára, Medina, a tekintélyes tomista teológus a katedráról jelentette ki: Teréz „egyike azoknak a nyughatatlan szerzetesnőknek, akik nem tudnak megülni egy helyben; pedig jobban tennék, ha otthon imádkoznának és fonnának”. Terézia éppen jelen volt, amikor a bírálat elhangzott; örömmel fogadta, és megkérte Medinát, ítélje meg lelki állapotát, mert remélte, hogy tőle pártatlan és javára sem elfogult véleményt fog kapni.» (Belon Gellért előszava a Belső Várkastély c. műhöz)

Ez a lelkület nem Vassula és híveinek a lelkülete. Elegendő elolvasni Vassula reakcióját arra a levélre, melyben Levada bíboros megerősíti a korábbi értékelés érvényességét. Ilyet sosem írt volna Avilai Szent Teréz.

Érdemes olvasni Avilai Szent Teréz írásait: bennük világosan meg van különböztetve, hogy mit látott, hallott látomásban az Úrtól, és mi a saját kommentárja, magyarázata ehhez. Vagy nézzük Kempis Tamás Krisztus Követése c. művét: ebben gyakran találjuk az Úr és az ember lelki párbeszédét leírva. Erről a műről is sokszorosan bebizonyosodott már, hogy igen gyümölcsöző olvasni. Szerzője mégsem állítja, hogy ezek a párbeszédek rendkívüli kinyilatkoztatások leiratai lennének. Olvasva őket, nem kételkedhetünk, hogy a Szentlélek hatalmas erővel támogatta a szerzőt és tekinthetjük Istentől ihletetteknek ezeket a párbeszédeket. Mégis egyértelmű, mi a műfaj: a szerző elmélkedéseiről van szó. Így nem zavaró, ha látjuk a szerző egyéni stílusának lenyomatát, esetleges pontatlanságot (ámbár ilyen itt nemigen van…).

A teljes írás itt olvasható.

Létrehozva 2018. szeptember 17.