|

[Feljebb]

| |
Don Gabriele Amorth
Szabadító és gyógyító imák
Amorth atya két évtizede szolgál a római egyházmegye exorcistájaként. A
nagyváradi Ihtys Kiadó gondozásában jelent meg könyve a fenti címmel. Hálás
köszönet a Kiadónak az engedélyért, hogy idézhetünk néhány imát ebből a
könyvből.
Litánia Szent Mihály
arkangyal tiszteletére
Szabadításért és lelki gyógyulásért - az Úr lelke
A megváltó Jézushoz
Szabadító ima
Imádság testi gyógyulásért
Neked ajánlom magamat
Családomért könyörgök Hozzád
A Szent Benedek medálról
A Benedek medál imájának régi
magyar változata
Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Jézus Krisztus, hallgass minket! Jézus Krisztus, hallgass meg minket!
Szentháromság egy Isten, irgalmazz nekünk!
Szentséges Szűz Mária, könyörögj érettünk! (= *)
Szent Mihály arkangyal, Isten kardja,*
Szent Mihály arkangyal, az angyalok vezére,*
Szent Mihály arkangyal, legyőzhetetlen Lélek,*
Szent Mihály arkangyal, isteni erővel felfegyverkezve,*
Szent Mihály arkangyal, Isten védelmezője,*
Szent Mihály arkangyal, Lucifer legyőzője,*
Szent Mihály arkangyal, minden ördöggel szemben hatalmas,*
Szent Mihály arkangyal, minden bajjal szemben hatalmas,*
Szent Mihály arkangyal, az ördögi személyekkel szemben hatalmás,*
Szent Mihály arkangyal, szerencsétlenségeinkben*
Szent Mihály arkangyal, betegségeinkben*
Szent Mihály arkangyal, a családok és népek közötti harcokban*
Szent Mihály arkangyal, az Egyházat védelmező harcokban*
Szent Mihály arkangyal, a kísértéselv elleni benső harcokban*
Szent Mihály arkangyal, a halálküzdelmekben*
Az ördög cselszövéseitől, ments meg, Uram, minket!
Könyörögjünk!
Mindenható örök Isten, Aki Szent Mihály arkangyalt védelmezésünkre és
oltalmunkra adtad, imáink által add, hogy mindig megmeneküljünk minden bajtól és
a pokol tüzétől! A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.
AZ ÚR LELKE
Az Úr Lelke, Istennek Lelke, Atya, Fiú és Szentlélek, Szentháromság,
Szeplőtelen Szűz, angyalok, arkangyalok és a mennyország szentjei, szálljatok
rám.
Olvassz fel engem, Uram,
alakíts, tölts el magaddal, rendelkezz velem.
Űzd távol tőlem a gonosz minden erejét, semmisítsd meg, zúzd össze,
hogy jó lehessek és jót tehessek.
Űzd el tőlem az ördögi bajokat, a boszorkányságokat, a fekete mágiát, a
fekete miséket, a varázslatokat,
a megkötéseket, az átkokat, a szemmel verést;
az ördögi zaklatásokat, az ördögi megszállottságot, az ördögi lidércnyomásokat;
mindazt, ami rossz, bűn, irigység, féltékenység, álnokság; a testi, lelki,
erkölcsi, szellemi, ördögi betegségeket.
Égesd el mindezeket a bajokat a pokolban, hogy ne érinthessenek többé engem
se
és egyetlen teremtményt se a földön.
A mindenható Isten erejével,
a megváltó Jézus Krisztus nevében,
a Szeplőtelen Szűz közbenjárása által minden tisztátalan léleknek,
minden engem zaklató jelenlétnek elrendelve és parancsolva legyen, hogy azonnal
hagyjanak el, végleg távozzanak és menjenek az örök pokolba,
Szent Mihály arkangyal, Szent Gábriel, Szent Rafael és őrangyalaink által
megbilincselve,
a legszentebb Szeplőtelen Szűz sarka által eltiporva.
A MEGVÁLTÓ JÉZUSHOZ
Megváltó Jézus, Uram és Istenem, Istenem és mindenem,
aki keresztáldozatod által megváltottál minket
és legyőzted a sátán hatalmát, szabadíts meg, kérlek, minden ördögi jelenléttől
és a gonosz minden befolyásától.
A Te nevedben kérem, sebeid érdemeiért kérem, véred érdemeiért kérem,
a Te Kereszted érdemeiért kérem, Mária,
a Szeplőtelen Fogantatás
és a Fájdalmas Anya közbenjárására kérem.
Csorduljon rám
az oldaladból kifolyó vér és víz,
hogy megtisztítsanak, megszabadítsanak, meggyógyítsanak engem. Ámen.
SZABADÍTÓ IMA
Uram, Te hatalmas vagy, Te Isten vagy,
Te Atya vagy,
Szent Mihály, Rafael és Gábriel arkangyalok közbenjárására és segítségével
kérünk,
hogy testvéreink szabaduljanak meg a gonosztól.
A félelemtől, a szomorúságtól, a lidércnyomásoktól, kérünk Téged, Uram,
szabadíts meg minket.
A gyűlölettől, a paráznaságtól, az irigységtől, kérünk Téged, Uram, szabadíts
meg minket.
A féltékenység, a harag, a halál gondolatától, kérünk Téged, Uram, szabadíts meg
minket.
Minden öngyilkossági vagy abortuszra irányuló gondolattól, kérünk Téged, Uram,
szabadíts meg minket.
A szexualitás minden rossz formájától, kérünk Téged, Uram, szabadíts meg minket.
A család szétválásától, minden rossz barátságtól, kérünk Téged, Uram, szabadíts
meg minket.
Az ördögi bajoktól, a varázslástól, a boszorkányságtól és mindenféle okkult baj
minden formájától,
kérünk Téged, Uram, szabadíts meg minket.
Könyörögjünk!
Ó, Urunk, Aki azt mondottad: „Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek"',
Szűz Mária közbenjárására,
add, hogy megszabaduljunk minden átoktól és mindig a Te békédet élvezhessük.
Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
IMÁDSÁG TESTI GYÓGYULÁSÉRT
Uram, Jézus,
imádlak és hálát adok a hitért, amelyet a keresztségben ajándékoztál nekem.
Te az emberré lett Istenfia vagy, Te a Megváltó Messiás vagy.
Ebben a percben Péterrel akarom mondani: „Nem adatott az ég alatt más név,
amelyben üdvözülhetnénk."
Befogadlak, Úrjézus, a szívembe és az életembe:
azt akarom, hogy Te légy föltétlen Ura.
Bocsásd meg bűneimet, ahogy megbocsátottad
az evangéliumi béna ember bűneit.
Tisztíts meg isteni Véreddel!
Lábaid elé helyezem szenvedésem és betegségem.
Gyógyíts meg, Uram, dicsőséges Sebhelyeid ereje által,
Kereszted által, drágalátos Véred által!
Te vagy a Jó Pásztor, én pedig aklod egyik báránya: könyörülj rajtam!
Te az a Jézus vagy, aki azt mondotta: „Kérjetek és kaptok."
Uram, Galilea népe eljött, hogy lábaid elé helyezze betegeit, és Te
meggyógyítottad őket.
Te mindig ugyanaz vagy, mindig ugyanaz a hatalmad.
Hiszem, hogy meg tudsz gyógyítani engem, mert ugyanúgy együtt érzel velem,
mint azokkal a betegekkel, akikkel találkoztál, mert Te vagy a Feltámadás és az
Élet.
Hála, Jézus, mindazért, amit tenni fogsz: elfogadom szereteted rám vonatkozó
tervét.
Hiszem, hogy kinyilvánítod számomra dicsőségedet.
Még mielőtt tudnám, hogyan fogsz közbelépni, hálát adok neked és dicsérlek
téged. Ámen.
29
Add, hogy újra békére és örömre találjak, annak biztos tudatában,
hogy Te vagy a feltámadás és az élet. Tégy engem a Te feltámadásod,
a bűn és a halál fölött aratott győzelmed, a Te közöttünk lévő,
élő jelenléted hiteles tanújává. Ámen.
NEKED AJÁNLOM MAGAMAT
Jézus isteni Szíve,
Máriának, az Egyház anyjának, szeplőtelen szíve által, egyesülve az Eucharisztia
áldozatával,
neked ajánlom magamat, és ennek a napnak imáit és tetteit, örömeit és
fájdalmait:
a bűnök jóvátételére, minden ember üdvösségére, a Szentlélek kegyelmében az
isteni Atya dicsőségére.
CSALÁDOMÉRT KÖNYÖRGÖM HOZZÁD
Jézus, Uram, barátom; ma a családomért akarok könyörögni Hozzád.
Betegségem sok mindent megváltoztatott: gondterheltnek látom szeretteimet,
annak ellenére, hogy igyekeznek derűsnek látszani; kénytelenek megosztani
idejüket munkájuk, a mindennapok gondjai
és a rám fordított gondoskodás között.
Szenvednek - tudatában vagyok ennek; néha elveszítik türelmüket - megértem
őket;
máskor észreveszem, hogy alábbhagy reménységük.
Ó, Uram, hálát adok neked a családomért! Hány betegnek nincsen!
Uram, értük könyörgök! Adj mindegyiküknek erőt, derűt, békességet, reményt.
Fizess meg nekik, a Te szereteteddel, mindazért, amit értem tesznek.
Bárcsak tehetném, hogy megláthassanak Téged bennem, Téged, aki szenvedsz
és együttérzésre van szükséged!
Uram, a családomért könyörgök hozzád:
áldd meg, egyesítsd, növeld őket a szeretetben;
add, hogy napról napra jobban megismerhessenek Téged,
hogy a Te sugallatod vezesse cselekedeteiket és egész életüket. Ámen.
(Amorth atya könyve függelékében található leírás)
A Szent Benedek Medál a Katolikus Egyház egyik nagyon erős szentelménye, egy
exorcizáló tulajdonságokkal rendelkező szent jegy, melyre rá vannak vésve a
szabadító ima szavainak kezdőbetűi.
Számos hatást tulajdonítanak neki: gyógyulások, védelem a gonosz ellen,
kegyes halál (szentségben)... De vigyázat: a Szent Benedek Medál nem talizmán,
nem mágikus tárgy, hanem olyan eszköz, amely segít bennünket megszentelődésünk
útján, hála az Egyház imájának, a hatása szoros kapcsolatban állván az általunk
tanúsított hittel, reménnyel és szeretettel.
Először is, egy kis történelem: Nursiai Szent Benedeket (Itália, 480-543), Szent
Skolasztika ikertestvérét, a nyugati szerzetesség pátriárkájának tartják, az ő
„Szent Regulája" - melyet jogosan tekintenek az európai civilizáció létrejötte
egyik legfontosabb tényezőjének - a nyugati szerzetesi közösségek szervezésének
alapja.
Az ő ihlete szerint a keresztény életnek és különösképpen a szerzetesi
életnek a lényege a szemlélődéssel egyesített cselekedet, ez a következő
mottóban foglalható össze: „ORA ET LABORA!" - „Imádkozz és dolgozz! ". Ezért is
egyesül a Benedek-rend emblémájában a Kereszt, a Könyv és az Eke. (Milyen jó
lenne, ha újra felfedeznénk e szentnek a tanítását, akit az Egyház EURÓPA
FŐVÉDŐSZENTJÉVÉ nyilvánított!)
Ahhoz, hogy megértsük a Medál jelképrendszerét, a következő dolgokat kell
tudnunk Szent Benedek életéről: abban az időben, mikor remeteként élt egy
Subiaco melletti barlangban, mivel szentségét hamar felfedezték, egy közeli
vallási közösség, melynek meghalt a rendfőnöke, megkérte, hogy vegye át a
vezetésüket. Egyeseknek viszont nem volt ínyére az az aszkézissel és vezekléssel
teli élet, amelyet Benedek megkövetelt, és megkísérelték megölni, mérgezett bort
és kenyeret kínálva neki. De ő csodálatos módon megmenekült: mikor Szent Benedek
a kereszt jelével illette a felkínáltakat, a boros kehely felborult, egy holló
meg elrepült a kenyérrel. Benedek elhagyta őket, visszatért a barlangjába, s
mivel sok ifjú gyűlt köréje, aki követni akarta őt, idővel megalapította a
rendet, amely a nevét viseli. 529-ben létrehozta a rend legfontosabb anyaházát,
a Monte Cassino hegyén, Itáliában.
A MEDÁLRÓL
Szent Benedek medáljának eredete igen régre nyúlik vissza. Bizonyos, hogy már
1000 körül nagyon népszerű volt, mert maga IX. Szent Leó pápa is meggyógyult
általa, még fiatal korában: : . , .
Hivatalosan először XIV. Benedek pápa hagyta jóvá a Medált az 1741. december
23-án és az 1742 márciusában kiadott brévében'S, melyek szerint aki hittel
hordja a Medált, búcsút'6 nyer, ha a megszentelő kegyelem állapotában van (ezt
Isten kegyelméből, szentgyónás és áldozás, valamint a bűnöktől való
távoltartásunk által nyerhetjük el), és ha imádkozik a Szentatya szándékára
(például egy-egy Hiszekegy-, Miatyánk-, Üdvözlégy-, Dicsőséget stb.).
1880-ban, Szent Benedek születésének 1400. évfordulójára verték Szent Benedek
Jubileumi Medálját. A Medálnak jelenleg talán az egész világon ez a
legelterjedtebb változata.
A MEDÁL ELŐOLDALA
Az előoldal a szentet ábrázolja, amint jobb kezében a keresztet tartja, bal
kezében nyitott könyv van, a Szentírás által ihletett Regula; az ő jobbján egy
serleg látható, amelyből egy vipera kúszik ki, miután keresztet vetett rá. A
balján egy holló készül elrepülni a mérgezett kenyérrel.
A szent alakja
alatt ezek a szavak olvashatók: „Ex S. M. CASINO MDCCCLXXX" - „Casino Szent
Hegyéről 1880". Kétoldalt, apró betűkkel: „CRUX SANCTI PATRIS BENEDICTI" -
„SZENT BENEDEK ATYA KERESZTJE." Körben, a medál szélén: „EIUS IN OBITU NOSTRO
PRAESENTIA MUNIAMUR" - „HALÁLUNKKOR VÉDELMEZZEN MEG JELENLÉTÉVEL,"
A hátoldalon egy kereszt látható, melynek karjain, mellette és körös-körül
iniciálék olvashatók; ezek feloldása adja a szabadító imádság szövegét:
PAX
Béke (A Benedek-rendiek köszöntése és mottója)
A MEDÁL HÁTOLDALA
C. S. P. B.
Crux Sancti Patris Benedicti Szent Benedek Atya Keresztje
C. S. S. M. L.
Crux Sacra Sit Mihi Ltcx
A Szent Kereszt Legyen az Én Fényem
N. D. S. M. D.
Non Drago Sit Mihi Dux
Ne a Gonosz Legyen az Én Uram
V R. S.
Vade Retro Satana! Távozz Tőlem, Sátán!
N. S. M. V
Numgtcam Suade Mihi Vana
Nem Fogsz Meggyőzni Hiábavalóságokkal
S. M. Q. L.
Sunt Mala Qtcae Libas
Amit Nekem Mutatsz, az Rossz
I: V B.
Ipse Venena Bibas
Te Magad Idd Meg a Mérged
A MEDÁL VISELÉSE
Vannak más Szent Benedek Medálok, amelyek majdnem olyanok, mint a fent
ismertetett, de hiányzik róluk az „EIUS IN OBITU NOSTRO PRAESENTIA MUNIAMUR"
(„HALÁLUNKKOR VÉDELMEZZEN MEG JELENLÉTÉVEL') kifejezés és más apró részletek.
Mindegyik változat viselése búcsút eredményez.
Néha a Medál részét képezi egy Szent Feszületnek, mégpedig a Corpus feje mögött.
Ezt a feszületet „A Békés Halál Keresztje" néven ismerik, nemcsak a Medál
exorcizáló (ördögűző) tulajdonsága és Krisztus Testének ábrázolása miatt, hanem
Szent Benedek sajátos patronálása miatt, amely halálának körülményein alapszik.
Nagy Szent Gergely pápa (540-604) Dialógusainak II. könyvében leírja Szent
Benedeknek az örökkévalóságba való átmenetét: „Megparancsolta a szerzeteseknek,
hogy vigyék az oratóriumba, ott megerősítette magát magához vévén Megváltó
Krisztus Urunk Testét és Vérét. Legyengült testét tanítványai támogatták, de
azután saját lábán állt meg, és kezeit az ég felé emelte. És amint így
imádkozott, kilehelte lelkét. "
Teljes búcsú adatik, a szokott módon, annak, aki halála órájában megcsókolja,
megérinti vagy valamely módon megtiszteli a Szent Keresztet és felajánlja lelkét
Istennek.
Mikor valaki hozzájut a Medálhoz (Feszülettel vagy anélkül), vigye el egy
paphoz, hogy áldja meg azt a Római Szertartás szerint. Bármelyik pap megteheti
ezt, bár a hagyomány azt ajánlja, hogy a pap Benedek-rendi legyen.
A medál imájának régi
magyar formája
"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"
(Köszönet Andrea testvérünknek, aki beküldte az imát)
|